Beleolvasó
Beleolvasó: Danka Katalin – Csupi tanulságos meséi I.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy nagy erdő, és annak a közepén élt Csupi, a kis medvebocs. Mindenki kinevette a neve miatt, ami nagyon bántotta. Egy barátja volt csak, Tóbiás, a teknős. Tóbiás együttérzett vele, mert őt is sokan bántották. Nem a neve miatt, hanem mert nagyon lassú volt. Amikor Csupit a nevéről kérdezték, nem mondott semmit, mert tudta, hogy ki fogják nevetni. Hazudni nem akart, sem más néven bemutatkozni. Utána már azzal is csúfolták, hogy néma. Próbált mindenkinek megfelelni, de nem tudott.
Beleolvasó: Nora Halliwell: A tűz átka – Második talizmán
A fiú lélekszakadva rohant végig a főtérre vezető lépcsőkön. Tudta, hogy az ismerős sikátorok többé nem jelentenek biztonságot számára. Üldözői túlerőben voltak, és arra terelték őt, amerre csak kedvük tartotta. Könnyű páncélzatukban ráérősen csörrentek meg lépteik. Nem siettek, láthatóan kedvükre volt a játék. Ki akarták élvezni prédájuk rettegésének minden pillanatát.
Beleolvasó: Császi Zsüliet – Örök kísértés
Monstrum és üres, éjfekete színpad, amit meg kell tölteni pezsgő élettel. Bejárni minden egyes négyzetméterét. Megvilágítani az élet árnyékos oldalát, és színt vinni a szürke valóságba. Nem mindenkinek sikerül, de Áronnak a vérében volt. A hangzavar, a lárma, a káosz, a nyüzsgés, a fények, a szerepek, a csillogás – mindezek a lüktető energia forrásai voltak számára. Olyan elemi erővel és varázzsal töltötte el ez a világ, hogy már ötéves korában arról álmodozott, hogy egy nap meghódítja a pódiumot és nagy színész lesz.
Beleolvasó: Pintér Hajnalka – A múlt árnyai
Egy homályos folyosón menekült kétségbe esetten. Két oldalt falak futottak, beépített szekrényekkel, mint a gimiben annak idején. Össze volt zavarodva, mert nem lehetett ott. Tíz éve nem járt a régi iskolájában. A cipősarkak ütemes kopogása hátborzongatóan visszhangzott, ahogy rohant.
Olyan, mintha egy horrorfilmben lennék. Mint az a múltkori Freddy Krueger film. Villant át az agyán.
Beleolvasó: Kovács Gábor – Fedőneve: Cucili Bu
„Sáros, téglalap orrú, hosszú szárú csizmája ezüst verettel díszített, melyen rég elfeledett szimbólumok domborodnak, még az idők előttről. Fekete nadrágot visel fehér mintával, mellvértje fekete neonnarancs kerettel, mely végigfut a páncél és a mellizomminta körvonalán. Kopott, vöröses, szakadozott, néhol lyukas, viseltes köpenyébe belekap a szél. Őszbe forduló barna haja a háta közepét verdesi. Szeme éjfekete, bőre egyenetlen, mintha rohadna.”
Beleolvasó: Nora Halliwell: Farkasok birodalma – Első Talizmán
„Eljött hát az idő, bezárult a kör,
Melyet öt dicső varázstudó alkot;
Három mágus, s két varázslónő:
Az Angyal, a Csillagvándor,
A Látó, a Gyógyító s a Tűztünde,
Kiválasztatnak egy felsőbb erő által,
Hogy sírba zárják a Gonoszt örökre.
A jövendő évszázad gyermekei lesznek.
Ha bátran szembenéznek lelkükkel,
Öt elem s öt fegyver szegődik melléjük
Segítőül. Szövetségesük az idő, mely
Érintetlenül suhan el felettük, s
A létsíkok bölcs teremtményei.
Öt világba vezet az útjuk, de célt csak
Szoros egységben, egymást segítve érnek.”
Beleolvasó: Nora Halliwell: A Kianit Szövetség
„Erős karjaival féltőn körülfon minket
A kietlen, szürke pusztaság.
Kővé keményedett szívünket
Nem kínozza félelem és magány.
Lelkünket nem nyomja súlyos teher,
Nem szorítják fájdalmas bilincsek,
Könnyed léptekkel suhanunk létünk útján
Napról napra, körbe-körbe.
Mind tudjuk, nem halhatunk meg,
Hiszen nem is éltünk sohasem.
Társaink arcát, létünk értelmét
S lelkünket sűrű homály takarja el.
De nem bánjuk, hiszen a bölcsek
Már régen eldöntötték a kérdést.
Nem láthatjuk létünk természetét,
Utunkat, s lelkünk tükrét. „
Beleolvasó: Haffner Orsolya – A tükörtó
„Volt már olyan, hogy a pályaudvar munkatársai szendergő felnőttet láttak a váróteremben, de most valami szokatlan dolog történt. Egy kislány aludt a padon. Mégsem ment oda hozzá senki emberfia, hogy megkérdezze, mit keres itt egyes-egyedül.”
Beleolvasó: Torma István – Okosak, szépek
„Ibolyka el-elgondolkodott, hogy mi határozza meg a szépséget.
Leginkább arra jutott, hogyha a lelke szép, akkor szépnek látszik ő maga is. De ez nem sikerült mindig. Néha rossz, gonosz gondolatai voltak, ezeket persze soha nem mondta, mutatta ki. Volt benne annyi önbecsülés, hogy ezt más ne tudja róla. Naplójából is kitépte azokat a lapokat…”
Beleolvasó: Aurora P. Hill – A halandó istennő
„Sötét mélység tátongott mögötte.
Mintha onnan érkezett volna, hogy majd a semmibe térjen vissza. Magas alakját rejtő vértezetét lágy fény fogta körbe. Hátán lándzsa, az egyik kezében kard.
A sisakjához nyúlt. Bőre csupán egyetlen pillanatra villant fel az acél alatt, ahogy a száját takaró lemez felfedte arca egy kis részletét.
Pengevékony ajkait megvilágította a fény.
Nem mosolygott, nem beszélt. Lényéből olyan határozottság sugárzott, hogy ha a sötétség élő lett volna, azonnal behódol neki.
Léptei felgyorsultak, lendült a kard, és lecsapott …rá.”
