Petróczki Kitti

Vakító, hideg fény hasít át a szobán, és Kevin egyetlen lélegzetvételre magához tér. Talán a hajnal kúszik be a reluxa résein, talán csak az álom világít rá élesebben mindenre, ami ébren fakónak tűnik. Egy pillanatig nem tudja eldönteni, melyik a valóság: a székre dobott gyűrött ing, az apja megszokott horkolása a fal túloldalán, vagy a szantálfaillatú félhomály, ahol egyszer már szemben ült Elizabettel, az idegennel, aki a csöndben többet tudott róla, mint bárki valaha.

Képzeld el, hogy egy terápiáról álmodsz   Ezt pedig teszed több éjszakán keresztül, és idővel rá kell döbbenned, hogy önmagad elől nem menekülhetsz, ezt most végig kell csinálnod. Pedig a halogatásban, mások hibáztatásában, hogy miért nem jutsz egyről a kettőre már...

„A legnagyobb félelmem talán az, hogy e két világ közt elveszítem a kontrollt az életem felett.”