Bizonyára értesültetek arról, mennyire mozgalmas időszak volt október-november a Smaragd Kiadó életében. Ennek pedig az volt az oka, hogy vezetőváltás történt nálunk. Az új vezető Gombos László, aki eddig is íróként – a Hidegháború és még harminc év történelmi dokumentációs kötet szerzőjeként – erősítette a csapatunkat. Azt mindenképp szeretnénk leszögezni, hogy a változás csak a vezető személyét érintette, a kiadó működésére, a szakembergárdára, és az eddigi, minőségi munkára nincs hatással. A munkafolyamatokat tekintve is minden maradt a régi kerékvágásban.
Császi Zsüliett
Beleolvasó: Császi Zsüliet – Örök kísértés
Monstrum és üres, éjfekete színpad, amit meg kell tölteni pezsgő élettel. Bejárni minden egyes négyzetméterét. Megvilágítani az élet árnyékos oldalát, és színt vinni a szürke valóságba. Nem mindenkinek sikerül, de Áronnak a vérében volt. A hangzavar, a lárma, a káosz, a nyüzsgés, a fények, a szerepek, a csillogás – mindezek a lüktető energia forrásai voltak számára. Olyan elemi erővel és varázzsal töltötte el ez a világ, hogy már ötéves korában arról álmodozott, hogy egy nap meghódítja a pódiumot és nagy színész lesz.
Író-olvasó találkozó Gödöllőn
2024. augusztus 11-én a Smaragd Kiadó szerzőiként lehetőséget kaptunk, hogy egy író-olvasó találkozó keretei közt egy kicsit jobban bemutatkozhassunk a gödöllői olvasóinknak, és megismerkedhessünk velük egy kötetlen beszélgetés során. Az eseménynek a Monarchia Rétesház biztosított helyet. Kellemes környezetben, szép, napsütéses, de szerencsére nem túlságosan meleg időben tudtuk megtartani ezt az találkozót.
95. Ünnepi Könyvhét élménybeszámolók
A 94. Ünnepi Könyvhét már estébe hajlott, amikor egy hangulatos, budapesti kerthelyiségben sor került az első Smaragdos találkozóra…
Beleolvasó: Császi Zsüliet – A szabadság kulcsa
„Mintha az a rendőrségi szalag egy belső határvonal is lenne. Szigorú kerítés a sérült szívek körül. Fal a lélekmezsgyén, amit a védekező tudatalattink – ha nem érzi magát biztonságban – azonnal maga köré húz. Komfortzónát épít ki, melynek határait áthatolhatatlannak hisszük. Idegeneknek belépni tilos! felirattal. Holott csak egy műanyag valami, amit még egy kora őszi szél is megtépáz, pedig még csak szét sem kell tépni, el sem kell vágni, elég csak egész egyszerűen átbújni alatta.”
94. Ünnepi Könyvhét élménybeszámolók
A 94. Ünnepi Könyvhét már estébe hajlott, amikor egy hangulatos, budapesti kerthelyiségben sor került az első Smaragdos találkozóra…