Beleolvasó

Egy homályos folyosón menekült kétségbe esetten. Két oldalt falak futottak, beépített szekrényekkel, mint a gimiben annak idején. Össze volt zavarodva, mert nem lehetett ott. Tíz éve nem járt a régi iskolájában. A cipősarkak ütemes kopogása hátborzongatóan visszhangzott, ahogy rohant.
Olyan, mintha egy horrorfilmben lennék. Mint az a múltkori Freddy Krueger film. Villant át az agyán.

“Eljött hát az idő, bezárult a kör,
Melyet öt dicső varázstudó alkot;
Három mágus, s két varázslónő:
Az Angyal, a Csillagvándor,
A Látó, a Gyógyító s a Tűztünde,
Kiválasztatnak egy felsőbb erő által,
Hogy sírba zárják a Gonoszt örökre.
A jövendő évszázad gyermekei lesznek.
Ha bátran szembenéznek lelkükkel,
Öt elem s öt fegyver szegődik melléjük
Segítőül. Szövetségesük az idő, mely
Érintetlenül suhan el felettük, s
A létsíkok bölcs teremtményei.
Öt világba vezet az útjuk, de célt csak
Szoros egységben, egymást segítve érnek.”

“Erős karjaival féltőn körülfon minket
A kietlen, szürke pusztaság.
Kővé keményedett szívünket
Nem kínozza félelem és magány.
Lelkünket nem nyomja súlyos teher,
Nem szorítják fájdalmas bilincsek,
Könnyed léptekkel suhanunk létünk útján
Napról napra, körbe-körbe.
Mind tudjuk, nem halhatunk meg,
Hiszen nem is éltünk sohasem.
Társaink arcát, létünk értelmét
S lelkünket sűrű homály takarja el.
De nem bánjuk, hiszen a bölcsek
Már régen eldöntötték a kérdést.
Nem láthatjuk létünk természetét,
Utunkat, s lelkünk tükrét. “

“Volt már olyan, hogy a pályaudvar munkatársai szendergő felnőttet láttak a váróteremben, de most valami szokatlan dolog történt. Egy kislány aludt a padon. Mégsem ment oda hozzá senki emberfia, hogy megkérdezze, mit keres itt egyes-egyedül.”