Az íróasztalon egy félig kihűlt kappuccino fokozta a kaotikus rendezetlenséget, ami alapvetően hűen tükrözte Szonja munkájának intenzitását és az idő hiányát. A szűk iroda tele volt vaskos könyvekkel és temérdek jegyzetfüzettel.
Alexet a Yale-n ismertem meg. Egy igazi balhés srác, de az apja miatt valahogy mindig sikerült mindent megúsznia. Körülbelül fél éve fedeztem fel, és szerettem bele első látásra. A baj az, hogy Alex nagyot csalódott, azóta kizárólag egyéjszakás kalandokba bonyolódik, nem ad magából semmit. Csak szexet. Ha hihetek a pletykáknak, akkor nem is akármilyet. Sok csaj simán belemegy ebbe a felállásba, csak hogy ő is részese lehessen a szextudományának.
Pontban fél háromra értem a kapuhoz. Nyitva volt az ablak, és hangos zene szólt ki tőlük, egy több mint tizenöt évvel ezelőtti nyári sláger. Én is ismertem ezt a számot: Natasha Bedingfieldtől az Unwritten. Szerettem azt az énekesnőt, és nem kizárólag a hangja miatt. Ugyanolyan csinos, szőke nő volt akkoriban, mint most Flóra. Gyorsan megráztam a fejem, és a további elmélkedés helyett becsöngettem hozzájuk.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy nagy erdő, és annak a közepén élt Csupi, a kis medvebocs. Mindenki kinevette a neve miatt, ami nagyon bántotta. Egy barátja volt csak, Tóbiás, a teknős. Tóbiás együttérzett vele, mert őt is sokan bántották. Nem a neve miatt, hanem mert nagyon lassú volt. Amikor Csupit a nevéről kérdezték, nem mondott semmit, mert tudta, hogy ki fogják nevetni. Hazudni nem akart, sem más néven bemutatkozni. Utána már azzal is csúfolták, hogy néma. Próbált mindenkinek megfelelni, de nem tudott.
A fiú lélekszakadva rohant végig a főtérre vezető lépcsőkön. Tudta, hogy az ismerős sikátorok többé nem jelentenek biztonságot számára. Üldözői túlerőben voltak, és arra terelték őt, amerre csak kedvük tartotta. Könnyű páncélzatukban ráérősen csörrentek meg lépteik. Nem siettek, láthatóan kedvükre volt a játék. Ki akarták élvezni prédájuk rettegésének minden pillanatát.
Monstrum és üres, éjfekete színpad, amit meg kell tölteni pezsgő élettel. Bejárni minden egyes négyzetméterét. Megvilágítani az élet árnyékos oldalát, és színt vinni a szürke valóságba. Nem mindenkinek sikerül, de Áronnak a vérében volt. A hangzavar, a lárma, a káosz, a nyüzsgés, a fények, a szerepek, a csillogás – mindezek a lüktető energia forrásai voltak számára. Olyan elemi erővel és varázzsal töltötte el ez a világ, hogy már ötéves korában arról álmodozott, hogy egy nap meghódítja a pódiumot és nagy színész lesz.
