Egy felkavaró történet, ami mélyen beleivódik az olvasó lelkébe és nem ereszti hosszú-hosszú ideig. Engem sem hagyott napokig nyugodni Brigitta története. Számtalan kérdés motoszkált bennem, amikor elolvastam a novellát. Végül annyira elhatalmasodott rajtam a kíváncsiság, hogy felkerestem a két írót, hogy beszéljük át együtt a kérdőjeleket. Így született meg az EXIT interjú. Fogadjátok szeretettel!
Honnan jött az ötlet, hogy együtt írjátok meg a novellát?
Kitti: Azt hiszem először egy karácsonyi ebéd után került szóba, hogy egyszer írjunk valamit közösen, mint a Zsíros nővérek. Sógornők vagyunk, nem testvérek, de mégis nagyon közel állunk egymáshoz – legalábbis én így érzem. Később, amikor jött egy pályázati lehetőség, ahová novellákat vártak, gondoltuk ez jó lehetőség lesz arra, hogy kipróbáljuk a közös írást.
Marcsi: Sokat beszélgettünk előzőleg arról, hogy egyszer kellene valamit közösen létrehozni. Ez a gondolat valahogy mindkettőnket – engem legalábbis biztosan – felvillanyozott. Kitti mutatta meg a pályázati kiírást és vetette fel, mi lenne, ha ez lenne az a bizonyos közös projekt. Nem volt kérdés, hogy azonnal igent mondjak. Sajnos közben kiderült, hogy a bírák szerint nem felel meg az általunk ábrázolt téma a pályázati kiírásnak. Ez azonban nem szegte kedvünk, mert Kitti egyből felvetette, hogy akkor majd kiadjuk önálló novellaként.
Ki melyik részt írta?
Kitti: Igazából végig együtt dolgoztunk, úgyhogy ezt pontosan nem lehet meghatározni. Ültünk a gép előtt és hol egyikünk mondott valamit hol a másikunk. Teljes mértékben közösen haladtunk a történeten.
Marcsi: Egyértelmű éles határ nincs, hogy mettől meddig ki dolgozott a sztorin. Volt olyan hogy egy mondatot én kezdtem el és Kitti fejezett be vagy fordítva. Azt hiszem az 50-50 % a legkorrektebb arány, legalábbis ami a szövegírást illeti. Minden más, mint például a borító, a marketing és az összes többi hóbelebanc Kitti érdeme.
Hogyan zajlott a közös munka?
Marcsi: A munka főként Kittiéknél zajlott. Néztük a javaslatokat és javítottuk vagy elfogadtuk, amit kellett. Volt olyan, hogy lefagyott a gép és elszállt, amin dolgoztunk, nem kis bosszúságot okozva ezzel. Emlékszem egy vicces jelenetre. Éppen benne voltunk a javításban, amikor Kittinek egy kis dolga akadt. Mondta olvasgassam és nyugodtan írjak bele, ha eszembe jut valami, aztán magamra hagyott.
Amikor visszajött, látta, hogy vakon gépelek. Elkerekedtek a szemei, mert ezt a képességem valahogy sosem hoztam szóba neki és hagytam, hogy ő gépeljen.
Kitti: Először is mindig volt valami nasi, de komolyra fordítva a szót, nekem a kedvenc emlékem, amikor ráeszméltem, hogy Marcsi vakon gépel. Persze mindez már csak akkor derült ki, amikor szinte az egész nyers sztori készen volt. Nem mondom, hogy én úgy gépelek, mint a sas (köröz, köröz, lecsap), de nem is vagyok gyors és gépíró.
A szerkesztés már kicsit macerásabb volt, mert nehezen tudtuk összeegyeztetni az időpontokat, amikor mind a ketten ráérünk, de amikor sikerült összehozni a találkát, akkor nagyon gyorsan tudtunk haladni. Valószínűleg ez abból is adódik, hogy a magánéletben is jól megértjük egymást és hasonló a gondolkodásunk és az értékrendünk.
Miért pont ehhez a témához nyúltatok? Mi motivált benneteket?
Marcsi: A témaválasztást elsősorban az a bizonyos pályázat határozta meg, amit említettem. Illetve akkoriban vetítették Szabó Győző könyve alapján forgatott, Toxikoma című filmet, ami mindkettőnkre nagy hatást gyakorolt. Valahogy így született meg Brigitta történetének az alapja és atmoszférája. Olyan végpontokat szerettünk volna többek között megjeleníteni, mint a szülői elhanyagolás, a maladaptív megküzdési módszerek, egy segítő közeg, vagy egy apa-lánya újra egymásra találása.
Kitti: Azt hiszem Marcsi mindent elmondott, ami a témaválasztást illeti. A bántalmazó kapcsolatok mindkettőnk írásaiban megjelennek. Az érzelmi elhanyagolást, mint bántalmazási formát még egyikünk sem dolgozta fel, – legalábbis ha jól emlékszem – úgyhogy itt volt az ideje.
Mennyire van benne a történetben a valóság? Brigitta személye mennyire kitalált karakter?
Marcsi: Brigitta nem valós személy, habár az általa megjelenített karakter, nagyon is valóságos és már-már szinte hétköznapi.
Nyilván ezek a sorsok sok esetben cizelláltabbak, mint a Brigitta életéből kiragadott időszak, de mélyszerkezetében nagyon is hasonlítanak egymásra.
Kitti: Én is úgy gondolom, hogy a valóság teljes mértékben megjelenik, ugyanakkor Brigitta fiktív személy. Ami engem igazán érdekelne, hogy kik vagyunk mi a történetben? Én abban a hitben élek, hogy a szerző valahol mindig megjelenik az általa írt művekben.
Az interjút készítette Elena Honoria. Ezúton is köszönjük a munkáját.
Szeretnél te is könyvkiadónk szerzői közé tartozni?
Ide kattintva minden információt megtalálsz a könyvkiadás menetéről, valamint a Smaragd Kiadó szolgáltatásairól.
Legyen a Tiéd a következő sikerkönyv!
