Gondolatok a szerző és szerkesztő együttműködéséről

A könyvkiadás folyamata több fontos lépésből áll, kezdve magával a kézirat megírásával majd szerkesztésével. A szerző jelentős időt tölt műve megalkotásával és finomításával mire először a szerkesztő elé kerül a történet.

A szerkesztés elengedhetetlen ahhoz, hogy a kéziratból jó minőségű és publikálásra kész szöveg váljon. Sokan vitatják a magánkiadási szférában ennek a szöveggondozási folyamatnak a fontosságát és létjogosultságát, ám egyre több szerző látja be a szükségességét, ami a munka jellege miatt sok esetben a szerző és a szakember közti összetűzésekkel is jár. Ebben a bejegyzésben mégsem a szerkesztés fontosságát fogjuk boncolgatni. Sokkal inkább arra szeretnénk rávilágítani, mi állhat annak a jelenségnek a hátterében, amikor az író és a szakember összefeszül.

Miért is fontos, hogy ezt kicsit közelebbről megvizsgáljuk? Azért, mert ha nem sikerül feloldani ezt a feszültséget, akkor az általában a kézirat minőségének rovására megy.

A szerkesztés több átdolgozási kört jelent, amelyek során az író visszajelzést kap a feltárt hibákról, hiányosságokról, valamint javaslatokat ezek javítására.

Tehát kicsit kisarkítva, a szerkesztő feladata, hogy darabjaira szedje a szöveget. Természetesen mindezt úgy, hogy az író saját stílusa megmaradjon. Szóval még mielőtt félreértés lenne belőle, nem az a cél, hogy végül a szerkesztő szájíze szerinti új történetet kapjunk.

A szerző kötődik a saját írásához, amibe rengeteg időt és energiát fektetett bele, így nem csoda, hogy amikor először meglátja a milliónyi szerkesztői kommentet, akkor teljesen kiakad és ellenkezés támad benne. Javít is meg nem is, esetleg epésen válaszol a megjegyzésekre, vagy éppen nem is reflektál a kommentekre…

És itt érkezünk el egy nagyon sarkalatos ponthoz. Vajon hogy reagál erre a szerkesztő? Észreveszi-e egyáltalán, hogy mi történt?

Az, hogy egy szerző – főleg egy első könyves – így viselkedik, az valójában majdhogy nem természetes. A szerkesztő viszont nem most lát ilyet először. Mi a Smaragdnál ezt kommunikációval oldjuk meg. Ha valóban az áll a sértettség és ellenállás hátterében, hogy az író személyes támadásnak éli meg a javaslatokat, akkor némi személyes beszélgetés meg is oldja ezt a gondot, hiszen mindkét fél érdeke az, hogy a lehető legjobbat hozzák ki a kéziratból. Vannak ugyan kivételek, amikor a szerző kimondottan szereti, ha „fáj egy kicsit” és alig várja, hogy megkapja a szerkesztői javaslatokkal ellátott anyagot, de ez a ritkább.

A másik gyakori oka az összefeszülésnek, amikor a szerző azt gondolja, hogy tökéleteset alkotott, és úgy érzi, a szakember a javaslataival ezt igyekszik megcáfolni. De sajnos nincs tökéletes kézirat.

Ha ez az eset áll fenn, akkor a beszélgetés során ez is kiderül. Ilyenkor tisztázni kell, hogy mi a cél és attól függően, hogy van-e hajlandóság a szerzőben a valódi munkára, több irányba el lehet indulni.

Végül, de nem utolsó sorban persze olyanról is hallottunk már, hogy a szerkesztő valóban a kákán is csomót keres. Nem szereti a történetet, vagy nem szimpatizál a szerzővel és nem tudnak jól együttműködni. Egy jó szakember azonban ezt is haladéktalanul jelzi és elengedi a projektet, ahelyett, hogy „megerőszakolná” a kéziratot.

A konklúzióként kijelenthetjük, mindenképpen fontos, hogy a szerző és a szerkesztő tudjon egymással kommunikálni, és lehetőleg ne csak írásban. Az üzeneteken keresztül nem minden érzékelhető, és könnyen lehet, hogy a tömör és lényegre törő javaslatok nyersnek tűnnek.

A szerző döntő szerepet játszik a könyvkiadás folyamatában. Végső soron a szerzői és magánkiadásban az ő felelőssége a könyv tartalmának elkészítése és annak minősége.

A kérdés, hogy megvan-e benne a felelősségérzet a könyv és az olvasók iránt, valamint az, hogy kész-e kellő időt és erőfeszítést áldozni egy jól megírt és megnyerő könyv elkészítésére.

A sikeres könyvkiadáshoz tehát elengedhetetlen a szerző és a szerkesztő közötti együttműködés. Ez a szerző részéről magában foglalja a nyílt kommunikációt, a hajlandóságot a visszajelzések és a javaslatok megfontolására, valamint a közös cél érdekében a munka iránti elkötelezettséget. A szakember oldaláról pedig azt, hogy a szerző mondandójára és alkotási sajátosságaira figyelve a tudása legjavát nyújtsa a kézirat jobbítására, és igyekezzen megtalálni azt a hangot a szerzővel, ami előremozdítja a gördülékeny együttműködést.

A végeredmény pedig a szerző, a szerkesztő, a kiadó és az olvasók megelégedésére, egy jó könyv lesz.