vojcsko-sarolta-charlotte-szerkesztes

Vojcskó Sarolta „Charlotte” – szerkesztő és mentor

vojcsko-sarolta-charlotte-szerkeszto

Vojcskó Sarolta „Charlotte”

Szerkesztő, mentor

Amióta az eszemet tudom, mindig is történetekkel, írással akartam foglalkozni. Azóta, hogy megtanultam írni és olvasni, újabb és újabb történetekbe kezdtem bele, amellett, hogy olvasóként is faltam a könyveket.

Az írás szenvedélye eleinte csak a saját történeteimre korlátozódott, de ahogy fokozatosan egyre jobban bekerültem az írói, irodalmi közegbe, elkezdtem mások irományaival és kézirataival is foglalkozni. 

Ez rádöbbentett arra, hogy ezzel, vagyis a történetek jobbá tételével szeretnék foglalkozni. Ami szükségszerűen ahhoz vezetett, hogy tovább mélyítsem és csiszoljam a tudásomat, így pedig tanulni kezdtem a szerkesztésről akár kurzusok keretei közt, akár autodidakta módon.

Azóta pedig egyik célommá vált, hogy a hozzám kerülő kéziratokból a lehető legjobbat hozzuk ki az íróval együttműködve. A munkámat alaposság jellemzi a szerző egyéniségét, írásmódjának jellegzetességeit megtartva. Folyamatos kommunikáció mellett törekeszem arra, hogy egy történetből a lehető legjobb verzió valósuljon meg a közös munka alatt.

Mentorként szeretném a tudásom legjavát tudjam átadni a kezdő, írás terén még csak szárnyukat bontogató íróknak, esetleg már haladó, saját kézirattal is rendelkező szerzőknek. Mindig örömmel és töretlen lelkesedésekkel vetem bele magam ezekbe a feladatokba is, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy a legjobb eredmény szülessen meg a folyamat végén.

Vágyam az is, hogy a velem dolgozó szerzők elégedettek legyenek akár a szerkesztési munkával, akár a mentorálási folyamattal, és mindkettő végére az a kézirat kerüljön a kezükbe, amiről mindig is álmodtak.

Zsánerek, amikben szívesen dolgozom: történelmi, light sci-fi, thriller, krimi, korlátozott mennyiségben romantikus, fantasy és horror. Ezeken belül bármi, ami LMBTQ+.

0 hozzászólás

Szeretnél te is könyvkiadónk szerzői közé tartozni?

Ide kattintva minden információt megtalálsz a könyvkiadás menetéről, valamint a Smaragd Kiadó szolgáltatásairól.

Legyen a Tiéd a következő sikerkönyv!

További bejegyzések 

Beleolvasó: Varázslatos Mesketék 1. MeseErdő

30 díjnyertes mese és 6 csodaszép vers, 36 profi illusztráció és 40 gyönyörű gyerekrajz várja a leendő könyvtulajdonosokat ebben a kemény borítós, 144 oldalas, A4-es méretű, cérnafűzött kötetben. Szerzők:Bakó Judit, Balogh Edit, Besnyei Júlia, Bodnár Gyöngyi, Bubenkó...

bővebben

Beleolvasó: Simon Rita – Holló szerelme

A zöldszínű, lepketestű tündérlányok fürdéshez készülődtek, miután álmosan kikeltek mohaágyukból. Egyikük, Pille - talán mind közül a legszebb -, mozgást vett észre a túlsó parton. Kiterjesztette világító szárnyait, a magasba emelkedett, úgy próbált a fák mögé lesni....

bővebben

Beleolvasó: Bálint Mariann – Rossz/csont

Bevezetés Hiába vágnak ki belőlünk egy darabot, ami addig fájt. Amikor eltávolítanak egy „beteg” részt anélkül, hogy a testrésznek megfelelő tudati terület át lenne fényesítve, az addig testi tünetként, betegségként megnyilvánuló feladat egy nyisszantással a meg nem...

bővebben
0

KOSÁR