rigo-bagi-eszter-fejlec

Rigó Bagi Eszter bemutatkozó

rigo-bagi-eszter

Rigó Bagi Eszter vagyok, és úgy látszik, már semmi nem ment meg attól, hogy első könyves szerzőnek nevezzem magam. Nem emlékszem az életemből olyan pillanatra, amikor a fejemben ne rejtőztek volna megírásra váró történetek. Egy olyan családból származom, ahol mindenki mindig olvas, ahol, ha egy regényt befejez valaki, egyből az asztalon hever a következő (vagy következő négy-öt, ha pontosak akarunk lenni). Egészen kicsi gyerekként már elvarázsolt ez a világ, a nálam jóval hatalmasabb polcok tele izgalmasnál izgalmasabb történetekkel, végeláthatatlan sorozatukban.

A kedvenc helyem természetesen a könyvesbolt volt – akkoriban azt hittem, a könyvesboltosok írják az ott kapható könyveket, ezért könyvesboltos szerettem volna lenni. Még olvasni sem tudtam ekkor, pláne írni, így a történeteket csak meséltem üres, lapozható papírlapokból, vagy egyszerűen lerajzoltam őket. A gyerekkori barátaimmal együtt írtuk ezeket, eljátszottuk a magunk kis meséit, amikkel a játszótereket, udvarokat pillanatok alatt tudtuk elvarázsolt kastélyokká, űrhajókká, cirkuszokká, dzsungelekké változtatni.

Könyvesboltos nem lett belőlem, főleg, mikor rájöttem, hogy ők „csak” árusítják a mások által megírt könyveket. Akkortól akartam ezekké a bizonyos „másokká” válni. Mindig kerestem magam köré olyan társaságot, akik – ahogyan jómagam is – valamilyen csoda folytán nem nőttek ki a történetmesélés világából. Ennek az általam vágyott csodának a beteljesedése életem első blogjának indításával következett be. Úgy nagyjából tizenhárom éves voltam, amikor először kerültem az internet közelébe, és azonnal a bloggerkedés felé vettem az irányt. Kifejezetten szép, olvasmányos, irodalmi történetek ezreivel találkozhattunk a blogok virtuális lapjain (ez most is így van, azt hiszem, bár azóta inkább a könyveket preferálom).

rigo-bagi-eszter2

A történetek mellett azonban kaptam egy másik hatalmas ajándékot is: közösséget, egy csapat amatőr írójelölt lelkes csapatát. Mindannyian olvastuk egymás regényeit, novelláit, azt a rengeteg fanfictiont, kommenteltünk, véleményeztünk, szerkesztettük-korrektúráztuk egymás írásait. Ez egy olyan idő volt, amikor a saját kötet gondolatát el is tüntettem teljesen. Elég volt, hogy azt, amit írok, olvassák, szeretik, és általuk tartozom én is valahová, tudok kapcsolódni a társaimhoz. Azóta tudom, hogy a közösségnek hatalmas megtartó és motiváló ereje van. Ha annak idején nincsenek ezek a bloggerközösségek, könnyen lehet, hogy most nem lennék itt, kezemben a legnagyobb álmommal, amit elképzeltem magamnak: egy saját kötettel.

A Káoszképletekben olvasható írások legjelentősebb része a középiskola végén és az egyetem alatt készült, amikortól már nem landolt minden egyes novellám a blogon. A kötet gondolata is ebben az időszakban bújt elő újra. A gimnáziumi magyartanárom, akinek talán a legtöbbet köszönhetem, maga is költő, igazi többkötetes példakép, pláne egy írni vágyó, útkereső tizenévesnek. Aztán az egyetemen a kezdeti elveszettség után igen hamar megtaláltam magamnak Vörös István kreatív írás óráit az esztétika szakról. Úgy éreztem benne és az egyetem egész esztétika és magyar irodalom tanszékében mentorokra leltem. A tudásvágyam ugyanis kiapadhatatlan, a végtelen kíváncsiságom otthonra lelt ezen oktatók óráin.

Az útkeresés persze azóta sem szűnt meg, de már azt hiszem, soha nem is fog. Kísérletező személyiség vagyok, ami az írásaimat illeti. Általában novellákban gondolkodom, pillanatképekben, érzés-villanásokban. Egypercesektől kezdve disztópiákon át az ironikus-romantikus szösszenetekig ugrálok műfajról műfajra. A kedvencem mégis az, mikor ezek a határok már a megnevezhetetlenségig mosódnak el egy-egy írásban.

Hétköznapjaimban a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanulok pszichológiát, podcastet vezetek és ékszereket készítek. Ha egy kicsit ki akarok zökkenni a világ zajából, festek vagy gitározok vagy elmegyek egy hosszú sétára. Szeretem a természetet, az ánizs-teát (meg mindenféle teát), a felhőket, esti sétákat, hajnali napfelkeltét és elvont létezés-kérdéseket.

Az írást és az olvasást – gyanítom szakmai ártalomból – fantasztikusan jó terápiának tekintem. Leendő pszichológusként nem titkolt célom bevezetni a majdani pácienseket az irodalomterápia világába. Úgy vélem, az olvasás, legyen szó versekről, novellákról, regényekről vagy drámákról az életet tanítja az embernek. Amit olvasunk, egyfajta gondolatkísérlete tetteknek, határok átlépésének. Ám ezek veszélyes dolgok, talán túl veszélyesek is ahhoz, hogy mindent a saját bőrünkön tapasztaljunk meg. Sőt, nemcsak veszélyesek, de olykor megvalósíthatatlanok is, hiszen néhány könyvbéli világ olyan utakra hív bennünket, amilyenek megtapasztalására soha nem lenne lehetőségünk. Írásaimmal én is ezt a végtelen kalandvágyat, az örök utazást szeretném átadni olvasóimnak.

Az író bemutatkozása saját szavaival (változatlan formában).

Szeretnél te is könyvkiadónk szerzői közé tartozni?

Ide kattintva minden információt megtalálsz a könyvkiadás menetéről, valamint a Smaragd Kiadó szolgáltatásairól.

Legyen a Tiéd a következő sikerkönyv!

További bejegyzések 

Beleolvasó: Haffner Orsolya – A tükörtó

“Volt már olyan, hogy a pályaudvar munkatársai szendergő felnőttet láttak a váróteremben, de most valami szokatlan dolog történt. Egy kislány aludt a padon. Mégsem ment oda hozzá senki emberfia, hogy megkérdezze, mit keres itt egyes-egyedül.”

bővebben

A tördelés utáni korrektúra fontossága

Van egy olyan lépés a kéziratok szöveggondozásában, ami egyfajta legendaként kering a könyves szakmában, és a szerzők közül is csak kevesen tudják, hogy valójában mit takar. Az elmúlt időszakban nagyon sok szerzővel kerültem kontaktba mind a Smaragd Kiadón keresztül,...

bővebben

Haffner Orsolya bemutatkozó

“Éppen betöltöttem a nyolcadik évemet, amikor felfedeztem, micsoda kalandot rejt az írás. Naplót kezdtem vezetni. Idővel az események listáját felváltották a gondolatok, és kiderült, hogy egyfajta meditatív elfoglaltságot találtam magamnak. A külföldről kapott, üres határidőnaplók meglódították a fantáziámat. Egyszerű ajándéknak számítottak, mégis inspiráltak.”

bővebben
0

KOSÁR