remittenda

Beleolvasó: Torma István – Remittenda

torma-istvan-remittenda
Torma István: Remittenda
ISBN: 978-615-6297-47-1
Megjelenés éve: 2023
Borítótervezés: Zsiros-Petróczki Kitti
Szöveggondozás: Preiml-Hegyi Hajnalka

Torma István: Remittenda

Fantáziáim

Tehetetlenség

(Megjelent: Litera-Túra Művészeti Magazin, 2021.06.30.)

Soha nem akartam annyi mindent tenni, mint mostanában, és soha nem tettem ennyire keveset. Csak azt nem tudom tenni, amit nagyon akarok, ám amit nem akarok, azt a legkisebb erőfeszítés nélkül meg tudom tenni. Nem mintha azért nem fárasztana, és nem kellene pihennem még az ilyen erőfeszítést nem igénylő tevékenység után is, de ez még több vágyat ad, hogy minél többet tegyek, még ha nem is akarhatom komolyan. Csak olyasmit tehetek, amit nem akarok tenni.

Nehéz értelmet találni a nem akart dolgok végzésében, és nagyon kell vigyázni, nehogy megszeressem, nehogy valami értelmet találjak az értelmetlen, nem akart dolgokban, mert akkor akarni fogom, és akkor már nem tudom megtenni.

Persze hányan végeznek nem szeretett, értelmesnek nem talált dolgokat, teszik ezt némelyek hihetetlen alázattal, sokszor indokolatlan odaadással, mintha életük legkedvesebb, legtöbb értelmet adó dolgát tennék.

Csak úgy kerülhetek vissza abba a régen volt csodálatos állapotba, hogy azt tehessem, amit akarok, ha ellazítom akaratomat, nem tűzök ki célokat, nem akarok. Nagyon nehéz nem akarni, csak ülni vagy inkább feküdni és megpróbálni nem gondolni semmire. Ehhez nem szabadna érezni, érzékelni semmit, de hogyan tehetném ezt meg? Hogyan ne lássak, ne érezzek, ne gondoljak?

Szeretnék nem gondolni semmire, bár nem tudom, hogyan fogom megtenni, mert nem semmire gondolok, hanem éppen azt gondolom, hogy nem kéne semmire sem gondolni.

Hogyan felejtsem el mindazt, ami velem eddig történt? Hogyan ne gondoljak arra, mi lesz? Minél jobban akarok nem-akarni, nem-gondolni, annál kevésbé sikerül.

Botlások

(Megjelent: Szövet, 2021.12.29.)

Az álom

Ma olyat, de olyat álmodtunk, hogy azt el kell mondanom. Sütött a nap, réteken mászkáltunk, a gyerekek visítoztak örömükben, csodálatos volt. Nejem arca ragyogott. Amikor a gyerekek nem látták, megcsókoltuk egymást, sőt… Hazafelé szép tavacskát láttunk, a szélén vaddisznók nyoma, ide járnak inni. Az erdő alját mintha virággal hintették volna be, varázslatos.

A kisebbik gyerek sápadt és sírásra áll a szája, a nagyobbnak rá kellett húzni a fenekére, hogy készüljön már, az asszony menstruál, nekem elvágta a borotva az államat, az idő borús, de a rádió megvigasztalt, hogy esni is fog. A főnököm egy barom, a gyerek egyest kapott, az asszonynak romlott sonkát adtak a boltban, a kicsi lázas, hasmenése volt, a nagy meg nem tudom, hol tekereg.

Este megint bekapcsoljuk a készüléket. EGYÜTTÁLMODÁS-ra állítjuk, a legnagyobb fokozatra.

A tégla

Igen, ez a szabadság, a biztonság. Alattam betonalap vasalással, rajta vastag, fekete kátrányos vízszigetelés, ami jól jön majd az őszi esőknél.

Jobbra megint habarcs, még egy tégla. Innen is védve leszek, odasimulok. Balra is habarcs, balra is szomszéd. Védve vagyok, felettem kék az ég.

Jó így együtt, erősek vagyunk. Érzem, hogyan köt bele minden porcikámba a malter, hogyan leszünk eggyé, szilárddá, szélessé. Most már a hátamat is nekivethetem a mögém kerülőnek, sőt kettőnek is, az egyikre biztosan számíthatok! Elém is kerül egy, legalább nem belém vernek szöget.

Rajtam habarcs, meszes, jó szagú, nemsokára megköt. Ez a függetlenség! Fölém is kerül egy sor, ez a maximális biztonság. Nem tűz a nap, nem ér eső.

Igaz, sötét van nagyon és mozdulni sem bírok, de így jó nekem…

Halkan beszélek

Sokan panaszkodnak, hogy halkan beszélek. Én jól hallom magam. Nyilván túl jó a hallásom, ha halk beszédem is elég hangos nekem. Lehet, hogy ordítanom kellene, és akkor a túl jó hallásom miatt – elkerülhetetlenül – hallássérülést, vagyis kisfokú nagyothallást szenvednék. Ekkor hangosabban beszélnék, és halkabban hallanék.

Kirándulás

Mondja a rádió, hogy a járvány miatt jelentősen megnőtt a kirándulók száma, ott is gondoskodjunk egymás védelméről.

Menjünk kevésbé ismert kirándulóhelyekre!

Tehát induljunk el, és a lehető leghamarabb kanyarodjunk el valamerre, ki tudja hová! Tévedjünk el! Ha esetleg ránk találnának, azonnal meneküljünk be a bozótosba.

Így lesz tőlünk biztonságban mindenki, és mi is.

Emberek

A kertészlány

(Megjelent: Litera-Túra Művészeti Magazin, 2022.06.08.)

Szép házam van, sőt kastélyom. Hatalmas birtokon áll, gyönyörű a park, élettel teli.

Mivel kerítés nincs, be-betéved egy-egy pár, elegáns ruhájukban leheverednek a fűre. Vannak, akik nem átallanak ölelkezni, pontosabban csókolózni. Na, ez az, amit én már nem szoktam. Vagy tíz éve, hogy utoljára asszonyt öleltem.

Van a birtokon még egy kisebb ház, amiről senki meg nem mondaná, hogy a kertészlak. Pedig az, a szerszámait tartja benne meg a dugványait, ezt mondja.

Ez a kisebb ház is rendes ház, bár kopottabb. Egyik oldalán vagy öt ablak és még hat az emeleten, az ablakok mindig csukva, nem tudom, miért. A másik oldalát még soha nem láttam.

Bent nem jártam, nem mintha nem érdekelne, de méltóságon alulinak gondolom oda bemenni. Sem a szerszámok, sem a dugványok nem lelkesítenek, mindig is valami homályos, titokzatos hangulata volt az egésznek.

És a kertész… Valójában kertészlány. És olyan szépen öltözködik, hogy a falubeliek kezitcsókolommal köszönnek neki. Nagy kalapban, fodros ruhában jár, akik elmennek az úton, gondolhatják, hogy a birtok úrnője. Tiszta, rendes, illatos, tartása büszke, járása kecses.

Kézfeje ugyan nagy, bőre érdes, kérges a sok munkától. Bár kesztyűvel védi, néha látom, körme fekete. De csak estig, mert minden este megfürdik. Maga melegít vizet, valami illatos kenceficét is használhat, érzem az illatát. Ilyenkor kibontja haját, hát mit mondjak, lenyűgöző.

Társasága, látogatója nincs, elmenni sem látom soha, legfeljebb a fűszereshez meg a pékhez. De jön, megy, nem időzik. Templomba nem jár, de néha látom, imádkozik.

Hogy látom? Én mint a bogár a lámpa körül, egyre gyakrabban, egyre tovább lesem. Még magamat is becsapom, mintha csak véletlen lenne, tévedek a lak közelébe.

Felvetette, hogy próbáljunk új fajtákat nemesíteni. Nekem nem lesz gondom vele, csak magot adjak. Persze akkor én nem gondoltam, hogy honnan is adhatnék magot és mit is nemesítünk?

És akkor olyan közel jött hozzám, hogy hallottam szíve dobogását meg az enyémet is. Tovább nem mesélem, nem mesélhetem, mert az illem, a visszafogottság tiltja, de annyit elmondhatok, a csókja, mint a napsütötte barack, ölelése, mint a mennyország. Szeme, mint csillagos ég, lehelete, mint tavaszi szél.

Ritkán látom, hozzám meg szinte soha nem jön. Pedig nem tudom, nem lehet édes csókját elfelejteni.

Néha letesz a padra egy-egy tál gyümölcsöt, hol ezt, hol azt.

Sok idő telt el, megint virágzik minden. Vajon a dugványaival mi lehet?

Látom, ablakot nyitott, ez nemigen, sőt egyáltalán nem megszokott tőle. A házból halk gyereksírás szűrődik ki…

Torma István életművének második részében továbbgörgeti gondolatait a világról, az átélt élet-élményeiről, amiket nyitott szívvel tár elénk.

Különleges hangulatú novellák, versek, hosszabb-rövidebb írások hozzák egymáshoz közel a szerzőt és az olvasót. Minden szó üzenetet, érzelmeket és vágyakat jelenít meg, miközben tűnődésre, elmélkedésre és néhol nosztalgiára hív minket.

A kötetben 8 ciklus köré rendezett alkotások találhatók, melyek több helyen átfedésben vannak a szerző már megjelent Örökmozgó című könyvével. Kiegészítik, megerősítik egymást, emellett új, izgalmas és nem várt fordulatokkal teli írások repíthetik el az olvasókat egy olyan gondolati síkra, amely csakis egy sokat megélt lélek mélyéről születhetett erre a világra.

A Remittenda, bár jelentése ’kimaradtak’, olyan sokrétű és érzelmes szerzemények gyűjteménye, hogy semmiképpen nem hiányozhat egy élet meséjéből.

„A lélek vagy kis gyémántszemcsékké, vagy korommá alakul. Olyan aprókká, hogy szabad szemmel nem is látni. Ezért sokan azt hiszik, ha valaki meghal, eltűnik a lelke. Nem. Csak egyre több korom és gyémánt lesz a Földön.”

(Torma István: Lélekgyémánt)

Fülszöveg

További bejegyzések 

K. László Szilvia bemutatkozó

“A szavakkal való játék végigkíséri az életemet. Folyamatosan alkotok, mindig dolgozom valamin. Óvodás korom óta írok verseket, kis füzetek őrzik a korai próbálkozásokat. Később meséket, novellákat, hosszabb történeteket is írtam.” – K. László Szilvia

bővebben
0

KOSÁR