fbpx
Németh Krisztina A hazara

Beleolvasó – A hazara II.rész

Szerző: Németh Krisztina
Megjelenés éve: 2021
Vezető szerkesztő: dr. Hargitai Adrienn
Konzulens: Bolba Tünde
Nyelvi szaklektor: Tárik Meszár
Korrektor: Virágh Máté
Tördelő és nyomdai előkészítő: Szabó Borka
Nyomda: Pannónia Nyomda Kft.

Akikért a müezzin énekel

 

Pakisztán, Kvetta, 2010

 

Anyám szigorú nő volt. Minden reggel pofonnal indított. Sokáig úgy gondoltam, hogy a reggeli anyai pofon a mindennapok elmaradhatatlan részét képezi, és minden gyerek megkapja. Amolyan szükséges rossz. Mindaddig hittem ezt, amíg meg nem ismertem az iskolában Szásszánt, aki a legjobb barátom lett. Amikor reggelente sajgó képemet simogatva mentem az iskola felé, Szásszán csak a fejét csóválta.

– Hamid, Hamid! Ha normálisan viselkednél, nem bántana az anyád.

– Fogd be a pofád! Ki kérdezett? – estem neki, és továbbítottam anyám nyaklevesét.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyjából ekkor kezdett el érdekelni, milyen lehet normálisan viselkedni. Szásszánnak könnyű volt. Ő normálisnak született. A család legkisebb gyereke, még nálam is csenevészebb, pedig én se nőttem nagyra. Szerintem Allah azokat a gyerekeket, akiknek sok testvérük volt, vagy kicsi házban laktak, szándékosan teremtette aprónak. Helytakarékossági okokból.

Szásszán velem ellentétben szorgalmasan járt iskolába, rendesen hazament suli után, és segített az apjának a ház körüli teendőkben. Bennem egyáltalán nem voltak ilyen ambíciók. Bámultam a hatalmas hegyeket, és elvágyódtam. Olyan helyre, ahol a reggeli mellé nem jár pofon, ahol senki nem mondja meg nekem, hogy mit kell csinálnom.

A normális viselkedést elég sokáig tanulmányoztam. Az ajtónkból néztem, ahogy Szásszán elindult az iskolába, mert én két év keserves tanulás után már ezt is felesleges rossznak gondoltam. Anyám is, mert szó nélkül beleegyezett, ne járjak többet, úgyse lett volna pénze a családnak engem taníttatnia. Az erre szánt pénzt felesleges pénzkidobásnak gondolták. Akkor még úgy véltem, micsoda vagány gyerek vagyok, mert nem járok iskolába. Pedig nem voltam más, mint szerencsés. Azon a környéken akkoriban tíz gyerekből, jó, ha négy érte meg a felnőttkort. Ha nem valami betegség vitte el a gyerekeket, akkor az utcán mindennapos erőszak áldozatai lettek. Az egyetlen cél az volt, hogy írni és olvasni megtanuljanak, aztán dolgozni mentek.

Nem érdekelt engem semmi. Dolgozni szerettem, sőt, ezt tartottam az egyetlen értelmes tevékenységnek a világon. Ha dolgozom, akkor megfizetnek. Csakhogy ebből a pénzből semmire sem futotta. Anyám a jó részét elvette a háztartás fedezésére. Kilencévesen már Gáspár pékségében dolgoztam, sütöttem a különböző vastagságú kenyereket, hatalmas kosárban vittem a bazárban lévő boltjába. Azt hiszem, itt romlottam el igazán és vesztettem el végleg a meggyőződésemet a normális élet iránti vágyódásra. Volt mit ennem, így már a gyomrom sem vitt haza. Néha napokra eltűntem a haverjaimmal, semmi életjelet nem adtam magamról. Egyedül Szásszán tudta mindig, hogy hol járok. Volt egy helyünk, ahol rendszeresen találkoztunk. Néha annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy amikor Szásszán elindult haza, én követtem, és azt vettem észre,  ott állok a Mah-e-Rosa utcai házunk előtt. Szásszán két utcával odébb, a Szerdár Árif úton lakott, de biztos vagyok benne, azért tett kerülőt, hogy engem hazavezessen.

Ennek mi lett a vége? Pofonok egész sorozata. Mert azért valljuk be, nem volt szép dolog napokra eltűnni úgy, hogy ebben az időben szinte minden hétre jutott egy robbantásos merénylet a város valamelyik részére. Amikor többnapnyi csavargás után hazamentem, anyám először csúnyán elvert, majd sírva szorongatott, hálát adva Allahnak, hogy még élek. Sokszor eltűnődtem, ezt vajon őszintén gondolja-e? A fia vagyok, de mennyivel egyszerűbb lenne az élete, ha nem lebzselnék a nyakán? Az afgán anyáknak egy mérlegen lóg a szívük. Amennyi szeretetet adnak és kapnak a gyerekeiktől, annyi követ pakol a sors a másik serpenyőbe. Megkeményíti, és nem hagyja ellágyulni. Soha nem hagyhatják, hogy túlságosan szeressenek, mert a nyitott szíveket a sors vérrel zárja be. És ez ellen az egyetlen ellenszer, ha soha nem tárják fel igazán az érzéseiket. Lelkem mélyén próbáltam neki megbocsátani, de úgy gondoltam, minél több időt töltök otthon, és minél jobban próbálom megérteni őt, annál inkább keményedik az én szívem is. Ezt talán tőle örököltem.

Gáspár péksége napról napra nyomasztóbb volt számomra. Az öreg egyre több tennivalót osztott rám. Már reggel négy órakor ott kellett lennem, és volt, hogy délután kettőig egyszer sem állhattam meg a munkával. Pénzt természetesen nem akart többet adni, sőt egy idő után nem nekem, hanem anyámnak fizetett, mert olyankor, amikor én eltűntem, rendszerint a pénzem is ugyanígy járt. Egy nap egyszerűen faképnél hagytam Gáspárt. Otthon nem szóltam, és amikor anyám megtudta, hogy nem járok dolgozni, egy percig sem tétlenkedett: felpofozott és elküldött Nezámhoz, a cipészhez, akinek a boltja a város egyik legnagyobb bazárjában volt. Majdnem ugyanott, ahol apám üzlete, aki autóalkatrészekkel kereskedett.

Anyám azt hitte, apám közelsége majd megfékezi állandó csavargásaimat. Ez a munka azonban elég mobil volt. Nezám hetente többször is elküldött, hogy járjam a város szegényes utcáit, és ajánljam a cipőjavítást. Amelyiknek kisebb hibája volt, ott helyben megcsináltam. A rosszabb állapotban lévőket meg beletettem méretes zsákomba, és délután elvittem a boltba. Ezeket aztán Nezám az éjszaka során elkészítette, én meg másnap kiszállítottam. A cipők néha kénytelenek voltak gazdát cserélni, mert ki tudta megjegyezni, hogy azt a sokféle lábbelit ki adta?

A panaszkodó emberek persze futottak Nezámhoz, ő meg csak állt ott a hosszú fehér ingében, széttárt karokkal sajnálkozva, és próbálta kárpótolni a dühöngő embereket. Nezám a sértettségét úgy vezette le rajtam, hogy ha karnyújtásnyira megközelítettem, lekevert egy hatalmas pofont.

További bejegyzések 

Interjú: Zsíros-Takács Mária

Zsíros-Takács Mária Préda című regénye idén szeptemberben került a boltok polcaira, és alig egy hónap elteltével a terjesztők már újabb rendelést adtak le a kiadó felé készleteik feltöltésére. A regény főhősnője egy vidéki lány, aki egy bántalmazó kapcsolatból...

bővebben

Könyvbemutató: Préda 2021. 09. 08.

2021. 09. 08-án került sor Zsíros-Takács Mária első könyvbemutatójára. A Préda és az írónő debütálása hatalmas érdeklődést váltott ki a kecskeméti közönségből, ennek köszönhetően körülbelül harminc résztvevő volt az eseményen. A helyszínt biztosító Foltos Farkas...

bővebben

Beleolvasó – Rés

„A külvilág számára a tipikus harmincas, karrierista nő életét éltem. Gyermektelen, hajadon és munkamániás. Sikeresen menedzselt életem 2009 szeptemberében nem várt fordulatot vett. A gondok a Florida Sunrise projekt kidolgozása közben kezdődtek.”

bővebben
0

KOSÁR