fbpx

Egy hazájából menekülő gyermek élete, lehetőségei, gondolatai és vágyai...

NÉMETH KRISZTINA
-
A
HAZARA



A regény főszereplője, a cselekmények kezdetekor még csupán tizenegy éves Hamid 2016 telén döntött úgy, hogy addig csukott könyvként meglapuló életét az olvasók elé tárja.

Nehéz három év követte ezt az elhatározást. Neki azért, mert fel kellett idéznie őseinek és saját életének legszörnyűbb, legmegrázóbb, ugyanakkor minden további lépéshez erőt adó eseményeit. Nekem, írónak pedig néha hosszú hetekre félbe kellett hagynom a történet írását, hogy lelkileg felkészülhessek a folytatásra.

Te, kedves Olvasó, ha kinyitod ezt a könyvet, engedd, hogy a történet elvigyen olyan világba, amiről mi itthon álmodni sem akarsz; hagyd, hogy Hamidon keresztül megismerhesd egy hazájából menekülő gyermek életét, lehetőségeit, gondolatait és vágyait.

Nyitott könyv lett a felejtésre érdemes életből, amelyet mindketten tiszta szívből ajánlunk. Ha pedig a borítóra nézel, maga a főszereplő tekint Rád. A múlt és a jelen Hamidja, aki nem kér többet, csak esélyt arra, hogy boldogan élhessen.

Mert valahol élnie kell.

NÉMETH KRISZTINA

Író,

Legyél az első 50 feliratkozó között és bevezető áron juthatsz dedikált példányhoz!

Ajánlatunkat csak az augusztus 20-ig feliratkozóknak tudjuk biztosítani!

FB_IMG_1523511972754
20191208_214046


A 70-es évek Afganisztánja olyan változásokon megy át, amely elől az Alizada család sem bújhat el.
A könyv első fele család-, a második pedig kalandregény, amelyet gyönyörű leírások tarkítanak. Három generáción átívelő vándorlásról olvashatunk, ahol a költözésnek mindig oka van. Hamid elindulásának indoka saját szemével tekintve gazdasági, mert egy barátja jobb életet ígér neki Iránban. Előtte azonban megismerhetjük ősei életét, akik a forradalmak, háborúk elől vándoroltak, de főhősünk kvettai léte is a mindennapos terrorról szól.

Van-e lehetőség maradni ott, ahol a molláh azt terjeszti: „aki megöl akár csak egy hazarát is, megváltotta a jegyét a mennyországba”? A regényből megtudhatják a választ. Az emberöltőként történő helyváltoztatást a kényszer mellett a bizalom mozgatja: „fájdalom nélkül kilépni a múltból csak úgy lehet, ha a jövő boldogságot ígér”.

Kívánom mindenkinek, hogy ugyanúgy ragadja el a történet, mint engem. Biztosítson magának egy szabad estét, mert úgysem tudja letenni!

Dr. Lipics László

,



Az élet a legkegyetlenebb és legspontánabb történetformáló. Zseniális az, aki jó helyen, jó időben talál rá erre a történetre, és képes kihozni belőle a legjobbat. Krisztinának sikerült!

A hazara egy megrázó, felkavaró és mély nyomot hagyó alkotás Hamid Alizadáról, a tragikus sorsú afgán fiúról, aki – ha akarja, ha nem – a történelem sodrásában annak részévé válik.

Hamid érzelmes, humoros, ugyanakkor a nyers realizmust sem nélkülöző stílussal kel életre Krisztina szavain keresztül, és szerintem minden olvasó szívében menedékre talál. Az enyémben mindenképpen.

Robin O’Wrightly – író

,


Iratkozz fel, hogy az elsők között értesülj a megjelenésről és dedikált példányhoz juss!







A hírlevélre feliratkozással megismertem az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat, és hozzájárulok ahhoz, hogy a Smaragd Kiadó a hírlevél feliratkozáshoz megadott személyes adataimat az abban foglaltak szerint kezelje.
0

KOSÁR