lelekszilankok

Beleolvasó: Elena Honoria – Lélekszilánkok

lelekszilankok
Elena Honoria: Lélekszilánkok
ISBN: 978-615-6297-52-5
Megjelenés éve: 2023
Szerkesztés: Vajcskó Sarolta „Charlotte”
Korrektúra: Oltay Zsuzsanna
Borítótervezés és illusztrációk: Zsiros-Petróczki Kitti

Párterápia

Kezdetek

Nagyon hideg van ezen a januári napon, fázósan húzom össze magamon télikabátomat. Egyre feszültebbé és idegesebbé válok, ahogy gyors léptekkel közeledek megbeszélésünk helyszínére. Még kávét sem mertem inni nehogy felpörögjek, nem szeretnék kellemetlen helyzetbe kerülni. Csengetek, közben csizmám sarkával idegesen kopogok a folyosó kövén. Amíg várakozom, minden fogadkozásom ellenére képtelen vagyok megálljt parancsolni emlékeimnek. Hiába határoztam el, hogy hűvös és tárgyilagos maradok, az elmúlt időszak eseményei megáradt folyóként öntik el a tudatomat.

Három hete a pokolban élek, alig eszem, alig alszom, vagy a sírás fojtogat, vagy olyan dühkitöréseim vannak, hogy még én is megijedek magamtól. Ilyenkor török, zúzok, csapkodok, közben ordítva mondom a magamét. Kezdem azt hinni, hogy megbolondultam. Nem volt ez mindig így, régen tökéletesen ura voltam önmagamnak, minden gond nélkül kezeltem az indulataimat.

Azonban néhány éve észrevettem, hogy kezdek egyre türelmetlenebbé és ingerlékenyebbé válni. Amit azelőtt higgadtan kezeltem, arra ma már dühösen vagy hisztérikusan reagálok. Az otthoni légkör is akkor kezdett megváltozni. Nem nagyon, de pont annyira, hogy belém fészkelje magát egy rossz érzés; valami nincs rendben a házasságommal.

Férjem mintha falat emelt volna kettőnk közé, bár lehet, hogy ez váltotta ki belőlem az első dühkitöréseket.

Nem akartam még jobban ellökni magamtól, így erőt vettem magamon és igyekeztem leküzdeni a keserű szavakat, amik a számra tolultak egy-egy összezördülésünkkor. Számomra mindig is a családunk volt a legfontosabb.Azt hittem a mi egységünk annyira erős, hogy minden nehézséget, akadályt leküzd. Abban a hitben ringattam magam, hogy egy kis odafigyelés és újra minden a legnagyobb rendben lesz.

Hatalmasat tévedtem, mert három héttel ezelőtt végérvényesen megváltozott minden. Addig elmondhattam magamról, hogy átlagos életet éltem, szerető férjjel, boldog családban. Egy világ, melyben segítettem férjem praxisát, ahol neveltük a fiainkat, megbeszéltük a dolgainkat és úgy általában boldogok voltunk.

Azon a bizonyos napon éppen a szilveszteri menün vitatkoztam a fiaimmal, amikor hirtelen olyan tehetetlen düh kerített hatalmába, hogy legszívesebben földhöz vágtam volna a terítésre szánt tányérokat. Nem tudtam megmagyarázni, hogy mi a bajom, egyszerűen csak tudtam, hogy valami nagyon nincs rendben.

Azonnal hívtam a férjemet, de nem vette fel. Nem értettem, mi lehet vele, hisz’ kora reggel azt mondta, csak beszalad a rendelőbe egy aktáért. Ekkor tűnt fel, hogy már órák óta itthon kellett volna lennie. Egyre jobban kétségbe estem, torkom összeszorult a fojtogató sírástól. Mellkasom szúrni kezdett. Péter „eltűnése” egyre jobban felhergelt. A bennem szunnyadó vadállat kitörésre készen várakozott.

Megint megcsörgettem hosszan, aztán átváltott hangpostára. Újra és újra tárcsáztam, de hiába. Fél órával később, teljesen elvesztettem a türelmem, bepattantam a kocsimba és a rendelőhöz hajtottam. Nem volt ott senki, férjemnek nyomát sem találtam. Az akta pedig, amire hivatkozott, még mindig az asztalán hevert.

Pánik fogott el, egyre rosszabb gondolatok kerítettek hatalmukba, felkaptam az iratot, és magamhoz ölelve rohantam vissza az autóhoz, közben folyamatosan hívtam Pétert, újra és újra, de még mindig nem vette fel. Az idegességtől már az ájulás szélére kerültem. Mivel nem volt jobb ötletem, tárcsáztam anyósomék számát. Egy csöngés után felvették, de ők sem tudták megmondani, hol lehet a fiuk, napok óta nem járt náluk.

Nyugalmat erőltettem magamra, és ismét megcsörgettem. Nem számítottam rá, hogy felveszi, de legnagyobb meglepetésemre beleszólt a telefonba. Zavaromban csak összefüggéstelenül motyogtam, ő meg nem értette, mi van velem. Nagy nehezen kipréseltem magamból a kérdést, hogy mikor ér haza. Hangjából nyugalom és vidámság sugárzott, közölte velem, pár perc és érkezik. Gyorsan bontottam a vonalat, és már száguldottam is haza. Eszelősen téptem fel a bejárati ajtót, még a kabátomat és cipőmet sem vettem le, csak ordítva kerestem a házban. A konyhában találtam rá, a fiúkkal nevetgéltek valamin.

– Te meg hol a fenében voltál, és miért nem vetted fel a telefont? – ordítottam, mint valami fúria. Még engem is meglepett az a düh, amivel Péternek rontottam. Teljesen elvesztettem az irányítást magam felett. Egy pillanatra elfogott a rettegés, de az események annyira gyorsan követték egymást, hogy akkor ott nem tudtam ezen gondolkodni.

Szegény fiúk annyira megijedtek, hogy gyorsan felszaladtak a szobájukba. Nem is bántam, jobb ha nem hallanak ilyenkor. Férjem csak állt, és kifejezéstelen arccal bámult rám. Néhány másodpercig néma csendben meredtünk egymásra.

– A rendelőben voltam az aktáért, mondtam neked reggel, hogy el kell érte mennem. – Hangjában közöny bujkált, még a száját is lebiggyesztette, ami még jobban felbőszített.

– Hazudsz, most voltam a rendelőben, nem jártál ott! – léptem hozzá közelebb, és az aktát előrántva a kabátomból hozzávágtam. – Szóval hol voltál? – Szavaim fagyosan, vészjóslóan csengtek.

– Jól van, rendben! Nem akartam neked elmondani, de inkább felugrottam anyámékhoz, kicsit velük akartam lenni. Egy kis nyugalomra vágytam – tárta szét a karját engesztelően, közben egy kedves mosolyt küldött felém. Taktikát váltott, gondolom, ezzel akart megbékíteni, de nem tudhatta, hogy ez csak olaj a tűzre.

– Te rohadt szemét, megint hazudsz! Beszéltem anyukáddal, náluk sem voltál! Szóval mi a franc folyik itt? – Ismét kikeltem magamból.

– Luca, vegyél vissza! Elegem van a folytonos ordibálásodból, kiborulásodból. Ha már ennyire kutakodtál utánam, akkor bevallom, elmentem nyugalmat keresni, amit itthon nem kapok meg! – Már ő is kiabált, elvesztette a türelmét.

– Nyugalmat? Hol? Kinél? – köptem a szavakat.

– Van valakim – vágta hozzám. Először azt hittem nem hallok jól, álltam és döbbenten meredtem rá. Láttam a szemén, hogy ő is meglepődik saját vallomásán.

– Hogy mit mondtál? – krákogtam zavartan. Az agyam képtelen volt befogadni, amit mondott. Biztos valamit rosszul értettem.

– Van valakim – ismételte, most már sokkal halkabban, de tökéletesen tisztán, így nyoma sem maradt bennem kétségnek, hogy félreértettem volna.

Agyamat elöntötte a vörös köd, mellkasom úgy szorított, mintha mázsás súlyt dobtak volna rá. A szívem kalapált, majd’ kiszakadt a helyéről, bármit megadtam volna, hogy lecsillapítsam, de csak levegő után kapkodtam. A konyhapulton lévő pohár után nyúltam. Amikor ujjaim hozzáértek az üveghez, olyan erő költözött belém, hogy egycsapásra visszatért minden energiám. Megalázva, megtaposva, átverve éreztem magam. Felkaptam a poharat, és hozzávágtam, az pedig a konyha túlsó felén ért célba, és ripityára tört a padlón, mivel Péter pont az utolsó pillanatban ugrott el előle.

Férjem arcán az őszinte döbbenetet láttam, tett egy lépést felém, karját engesztelően kitárta. Dühöm tovább tombolt, szégyellem, de nekitámadtam. Először az arcába köptem, aztán úgy pofon vágtam, hogy még a kezem is belesajdult. Tudom, hogy szörnyen viselkedtem, de egyszerűen nem bírtam megálljt parancsolni az indulataimnak. Megcsalt! Csak ez kattogott a fejemben. Hogy volt erre képes? Hogy tehette ezt a családunkkal? Hogy tehette velem?

Újra lendítettem a kezem, de megállította a mozdulatomat. Erősen megmarkolta a csuklómat, hogy ne tudjam megütni. A düh futótűzként száguldott végig bennem, az agyamat még mindig sűrű köd borította. Másik kezemet is felé lendítettem, de ő már résen volt, így hátracsavarta mind a két karom és a konyhapultnak szorított. Zokogásban törtem ki, ekkor elengedett. Döbbenet, csalódottság, harag kavalkádja tükröződött az arcán.

– Ha megnyugodtál, beszélünk. Szedd össze magad! – viharzott ki a konyhából. Ott maradtam egyedül, összetörve, lelkiismeret-furdalással és a világvége hangulatommal.

Miután kifújtam magam, megpróbáltunk beszélni a történtekről. Leültünk a nappaliba, látszólag mindketten higgadtan, de én belül úgy remegtem, mint a nyárfalevél. Tudni akartam, ki az a nő akivel megcsalt, és miért tette ezt velem. Nagyon vissza kellett fognom magam, nehogy újra nekiessek. Inkább ökölbeszorítottam a kezemet, körmeimet a tenyerembe vájtam. Fizikai fájdalmat akartam érezni, mert addig legalább képes voltam nyugton maradni. Ő meg csak mondta és mondta.

Így tudtam meg, hogy fél éve találkoztak egy orvosi konferencián, és „csupán” barátságnak indult, de vonzalom lett belőle. Sosem akart megcsalni, de én évek óta csak kötekszem, üvöltök vele, valójában én löktem a másik nő karjába. Nem bírta már a sok gúnyos megjegyzésemet, hogy folyton az önérzetébe taposok. Állítása szerint folyton magas lóról beszélek vele, semmi sem elég jó nekem, csak kritizálni tudom.

Monológja végén engem hozott ki egyedül hibásnak. Ennél a pontnál szakadt el nálam újra a cérna, felpattantam és hozzávágtam a kezem ügyébe kerülő első tárgyat. A kedvenc keményborítású könyvem volt az áldozat. Így utólag vérzik a szívem érte, akkor viszont jól esett teljes erőből hozzávágni. Sikeresebb célzás volt, mint a pohár, mert eltaláltam a vállát. Feljajdult, de engem nem érdekelt. Aztán fogtam magam és kirohantam a házból, a friss hideg levegő jótékonyan hatott az idegeimre. Szükségem is volt a nyugalomra, mert át kellett gondolnom az életünket…

Emlékeim áradatát a nyíló ajtó szakítja félbe. Szigorú tekintetű, elegáns megjelenésű, középkorú nő jelenik meg velem szemben.

– Ön bizonyára Kovács Luca – nyújtja felém határozottan a kezét.

Hálásan megragadom és csak bólintok, miközben beljebb tessékel. Elveszi kabátomat, és már terel is tágas irodájába. Ámulattal nézek körbe, egy gyönyörű, impozáns, nagypolgári lakásban találom magam. Elönt a megkönnyebbülés, hogy sikerült jól választanom. Rengeteg párterapeuta oldalát néztem meg, mire eljutottam dr. Kőváry Hédihez. Az ő értékelései voltak a legjobbak, én pedig a legjobbat akartam.

Még a veszekedésünk után, amikor lecsillapodtam és megnyugodtam, rávettem Pétert, hogy adjunk egy esélyt a házasságunknak. Gyűlölöm amit velem tett, de nem akarom elveszíteni. A félrelépése ellenére még mindig nagyon szeretem és be kellett látnom, hogy nem akarok nélküle élni. Szükségem van rá, mi egyek vagyunk. Kijövünk ebből a hullámvölgyből, ha belepusztulok is!

– A férjem itt van már? – suttogom el a kérdést, amíg bevezet az irodájába.

Szerelmek, melyek rabul ejtenek. Körbefonnak lágy selyemszálakkal. Simogatnak, mélyen lelkünkbe ivódnak. Azt hisszük, örökké tart ez az érzés. Azt hisszük, mindig így lesz, hogy szárnyalunk és boldogok leszünk örökkön örökké…
 
…aztán felébredünk. Négy történet, négy szerelem, melyek a párkapcsolat szövevényes útjain próbálják leküzdeni az élet akadályait. Vajon sikerül? Menthető, az ami egykoron szenvedélyes szerelem volt, vagy minden csak szemfényvesztés?
Fülszöveg

További bejegyzések 

Beleolvasó: Haffner Orsolya – A tükörtó

“Volt már olyan, hogy a pályaudvar munkatársai szendergő felnőttet láttak a váróteremben, de most valami szokatlan dolog történt. Egy kislány aludt a padon. Mégsem ment oda hozzá senki emberfia, hogy megkérdezze, mit keres itt egyes-egyedül.”

bővebben

A tördelés utáni korrektúra fontossága

Van egy olyan lépés a kéziratok szöveggondozásában, ami egyfajta legendaként kering a könyves szakmában, és a szerzők közül is csak kevesen tudják, hogy valójában mit takar. Az elmúlt időszakban nagyon sok szerzővel kerültem kontaktba mind a Smaragd Kiadón keresztül,...

bővebben

Haffner Orsolya bemutatkozó

“Éppen betöltöttem a nyolcadik évemet, amikor felfedeztem, micsoda kalandot rejt az írás. Naplót kezdtem vezetni. Idővel az események listáját felváltották a gondolatok, és kiderült, hogy egyfajta meditatív elfoglaltságot találtam magamnak. A külföldről kapott, üres határidőnaplók meglódították a fantáziámat. Egyszerű ajándéknak számítottak, mégis inspiráltak.”

bővebben
0

KOSÁR