varga-szilard

Varga Szilárd – grafikus és borítótervező

boritotervezes-varga-szilard

Varga Szilárd

Grafikus, borítótervező

A Lele és Lilla kalandjai a bűzös mocsárban, Az embertől Istenig és A mágusok ideje című könyvek szerzője.

Végzettségemet tekintve nem vagyok grafikus. Gyermekkoromban állítólag volt némi tehetségem a rajzhoz, de nem voltam ezen a téren elég kitartó és az életem más irányba vitt. Már elmúltam harminc éves, mire elkezdtem komolyabban foglalkozni a grafikai munkával. Akkor írtam meg az első regényemet, amihez a borítót a saját rajzaim segítségével akartam elkészíteni, ezért úgy döntöttem, hogy belekezdek.

Ezt követően volt szerencsém producerként részt venni a Macskafogó 2. című egész estés rajzfilm elkészítésében. Sokat tanultam ebből a két évből. Kimondottan autodidakta módon képeztem magam. Egyre több nyomdai grafikát készítettem, ami idővel egyre kevésbé elégítette ki az alkotói vágyam.

Pár év múlva feleségem hatására elkezdtem szabadkézzel alkotni, ami jótékonyan hatott a digitális munkáimra is. Egyre több olyan alkotás született, aminek az alapját vagy egyes részeit elkészítettem festményként is.

Az első regényt követően csak tíz évvel később tértem vissza az íráshoz, ám azóta már három könyvem jelent meg. Érdekesnek tartom, hogy az írással és a grafikával egyidőben jelent meg a spirituális érdeklődés is az életemben. Ezirányú fejlődésem nagy mértékben rányomta bélyegét a látásmódomra.

Jelenleg csak olyan grafikai munkákat vállalok, ami valamilyen szempontból felkelti az érdeklődésem. Ám, ha elvállalom, akkor nem akarom meggyőzni a megrendelőt arról, hogy az én elképzelésem jobb, mint az övé. Igyekszem olyan grafikákat, könyvborítókat készíteni, aminél a szakrális szemlélet nem hátrány. Azt vallom, hogy spiritusz nélkül minden alkotás csak egy üres doboz, még akkor is, ha míves.

0 hozzászólás

Szeretnél te is könyvkiadónk szerzői közé tartozni?

Ide kattintva minden információt megtalálsz a könyvkiadás menetéről, valamint a Smaragd Kiadó szolgáltatásairól.

Legyen a Tiéd a következő sikerkönyv!

További bejegyzések 

Beleolvasó: Varázslatos Mesketék 1. MeseErdő

30 díjnyertes mese és 6 csodaszép vers, 36 profi illusztráció és 40 gyönyörű gyerekrajz várja a leendő könyvtulajdonosokat ebben a kemény borítós, 144 oldalas, A4-es méretű, cérnafűzött kötetben. Szerzők:Bakó Judit, Balogh Edit, Besnyei Júlia, Bodnár Gyöngyi, Bubenkó...

bővebben

Beleolvasó: Simon Rita – Holló szerelme

A zöldszínű, lepketestű tündérlányok fürdéshez készülődtek, miután álmosan kikeltek mohaágyukból. Egyikük, Pille - talán mind közül a legszebb -, mozgást vett észre a túlsó parton. Kiterjesztette világító szárnyait, a magasba emelkedett, úgy próbált a fák mögé lesni....

bővebben

Beleolvasó: Bálint Mariann – Rossz/csont

Bevezetés Hiába vágnak ki belőlünk egy darabot, ami addig fájt. Amikor eltávolítanak egy „beteg” részt anélkül, hogy a testrésznek megfelelő tudati terület át lenne fényesítve, az addig testi tünetként, betegségként megnyilvánuló feladat egy nyisszantással a meg nem...

bővebben
0

KOSÁR