Beleolvasó: Torma István – Okosak, szépek

varazslatos-mesketek-1-meseerdo
Okosak, szépek
ISBN: 978-615-6297-68-6
Megjelenés éve: 2024
Szöveggondozás: Preiml-Hegyi Hajnalka
Borítótervezés és nyomdai előkészítés: Zsiros-Petróczki Kitti

NŐK

Ibolyka és a szépség

(Megjelent: Litera-Túra, 2024. 03. 25.)

Ibolyka nem volt szép soha. Édesanyjának igen, aki gyakran mondta: neki ő a legszebb a világon.

Ibolyka el-elgondolkodott, hogy mi határozza meg a szépséget.

Leginkább arra jutott, hogyha a lelke szép, akkor szépnek látszik ő maga is. De ez nem sikerült mindig. Néha rossz, gonosz gondolatai voltak, ezeket persze soha nem mondta, mutatta ki. Volt benne annyi önbecsülés, hogy ezt más ne tudja róla. Naplójából is kitépte azokat a lapokat…

Arra hamar rájött, hogy valami nincs rendben vele, mert egyrészt látta a többieket, másrészt ott voltak a tükrök, a gyűlölt tükrök. Mégis újra és újra megnézte magát, de hogy miben reménykedett, kitalálni nem lehetett. Ezért inkább patak vizében, pocsolyában szépelgett, azok egy kicsit könyörületesebbek voltak vele.

A többi gyerek sokat kegyetlenkedett Ibolykával. Hogy miért teszik ezt, nem tudni. Így születnek, vagy a sok ifjúsági filmből tanulják el a kegyetlenkedést, csúfolódást, kitaszítást?

A hasonlók klikkeket alkotnak, akár többet is egy osztályon belül. Aki kimarad, az lesz a közellenség. Persze ha ő a nem-szépekkel alakítana egy klikket, akkor minden más lenne. De nemigen talált önmagához hasonlót.

A kimaradókkal nem tudott közösséget vállalni, őket ő is rangon alulinak tartotta, magát náluk különbnek. Na, így maradt egyedül, ami a többiek szemében kihívás bántásra, gúnyolódásra, kiszúrásra, kiközösítésre. Próbálta meghúzni magát, nehogy alkalmat adjon rá, hogy belekössenek.

Egyszer nagy szenzáció volt a hírekben: kalózok elraboltak egy tengerjáró luxushajót, váltságdíjat kértek. Az osztály azt játszotta, hogy két részre szakadt: a rablókéra és a hatóságéra. Minden szünetben egymást verték. Ibolyka kimaradt volna, ezért kitalálta, hogy ő független újságíró. Ezután már mindenki őt verte.

Bandázni nem tudott, senki nem hívta, ha ment volna másokkal, elküldték.

Az öltözködése katasztrofális volt. Egyrészt édesanyjából hiányzott a nőkre jellemző jó ízlés, másrészt szegények voltak, használt ruhákat vettek, amikor mindent a legolcsóbban adtak, és amikor már minden használhatót elvittek.

Néha kapott a nővérétől szebb, de lehasznált dolgokat. Őt csinosabb ruhákba öltöztették, mert minél előbb férjhez kellett mennie.

Sokszor mászkált a főutcán, ahol sok üzlet, ruhabolt is volt. Nézte a kirakatot és nézte saját tükörképét.

Gondolta, ha neki is lenne csinos ruhája, ő is szép lehetne.

Egyszer eladói munkát hirdettek egy ruhaboltban, jelentkezett, felvették. Elvállalta, hogy ő marad utolsónak, rendet tesz, összesöpör. Ez volt az ő csodálatos ideje. Bár az eladóknak tilos volt, de ilyenkor sok ruhát végigpróbált, utoljára mindig egy menyasszonyit hagyott.

Esküvő! Igen, párkapcsolat, párválasztás.

Őt nemigen nézte meg egy fiú sem, ő meg hiába meresztette a szemét.

Sok trükköt bevetett. Ha látott egy gyámolításra szoruló srácot, mindjárt ott termett. Jólelkű ismerőseivel mindenféle programra elhívatta magát, de mindegyiknek az lett a vége, hogy őt észre sem vették.

Ha csak lehetett, behajolt, mímelve, hogy leejtett valamit, cipőjét kell bekötni. Állandóan beletúrt a hajába, meg-meg rázta a fejét.

A buszon igyekezett a kapaszkodó fiú kezének nyomni kicsinyke mellét, le is szállt vele együtt, de a srác úgy tett, mintha Ibolyka ott sem lett volna.

Nem tudott mit kezdeni a benne lévő vággyal. Tisztában volt vele, hogy ez ösztön, ami hatéves kora körül ébredt, és hogy nagyon idős korára elmúlik. Okosként azt is tudta, hogy ennek semmi más funkciója nincs, mint a párválasztás, házasság, gyerek. Sokaknál a gyerek után el is múlik ez a boldog, keserves vágy.

Sokat foglalkozott magával, amíg rá nem jött, hogy teljesen felesleges, nem figyel fel rá senki.

Látta más nőknél, hogyan keltik fel a vágyat a férfiakban. Például behajolnak szűk nadrágban. Ez be is vált, bár amikor megfordult, a férfiak valami ürüggyel másfele néztek, dolgukra indultak.

A lehető legrövidebb, bő szoknyákban járt, amit a legkisebb szellő is feltárt, akár elölről, akár hátulról. Itt is a behajlás segített sokat. Ment lépcsőn, folyóson a korlát mellett, hídon, hajón szélben.

Elölről is be lehetett hajolni bő kivágású felsőrészben, a legkülönbözőbb indokkal lehajolni.

Amikor leült, gyakran váltogatta lábait, ki-kivillant, aminek kellett. Leejtett valamit, és hoppá, kicsit széttett lábbal vette fel, vagy leguggolt hasonló trükkel.

Kocsiból is úgy szállt ki, hogy előbb egyik, majd a másik lábát tette ki.

Nem mondhatta, hogy ezek sikeresek voltak, de a játék tetszett neki, melegséget érzett nem csak a szívében.

Az interneten minden jóképű férfit bejelölt, még középkorúakat is.

Azt belátta, ha nem is örömtelen, de eredménytelenek a próbálkozásai. Emiatt szabadidejében különórákra járt, zenét tanult. Persze, hogy ő volt a legjobb tanuló, nem mintha érdekelt volna ez bárkit.

Az egyik belvárosi nívós gimnáziumba ment, ahol sok közösségi lehetőség adódott. Kórus, zenekar, képzőművészeti szakkör.

Sőt, színjátszókör. Játszott Nemecseket, boszorkát, törpét, leprást, csak tündért nem, főleg főszereplőt nem.

Viszont nem rendelkezett szinte egy rossz tulajdonsággal sem. Hiányzott belőle az irigység, gyűlölködés, féltékenység, nem tett rosszmájú megjegyzést senkire. Mondhatjuk, mások szerint szép volt a lelke. Türelmességét, megértését nem egyszer lelki szemétládának használták. Ez arra volt jó, hogy lássa, egy esetleges párkapcsolatban mitől menekülne meg.

Ha véletlenül mégis összeakadt egy fiúval, mert korrepetálta őt, vagy a színpadi szerepük kívánta, akkor az összemelegedés után jött a lesújtó válasz: legyenek csak barátok.

A színkörben sok szerepben, ha nem is főszerepben, kipróbálhatta magát.

Sőt, mint beugrót, gyakran foglalkoztatták, hiszen rengeteg szerepet ismert, gyorsan tanult. De amikor ugyanezekért betették súgónak, na, az lett a csoda! Itt tobzódhatott a szerepekben, és olyanok szorultak a segítségére, akik főszerepeket játszottak. Nélküle néha ott haltak volna meg a szégyentől a színpadon.

A lehetőséget kihasználta, amikor megbetegedés miatt be kellett valakinek ugrani a másik helyett, de nem vállalta senki. Nos, akkor! Akkor ő! Most nem magát sminkelte, nem maga csinálta a haját, igazította a ruhát, hanem ráadták, sminkelték.

Szerinte egy sztárszínésznek nem lehet akkora öröme, mint neki. A sztárszínész már megszokta, mindennapos a címszerep, a siker, riportok az újságban.

Könnyes szemmel nézte magát az öltözői tükörben, amíg rá nem szóltak, hogy a sminkje!

A szerepet kívülről tudta, az összeset.

Kopogtak, jött a színházi fotós. Na, ilyen sem volt még…

NEM VERSEK

Hol van?

Hol van az éjjel, amikor süt a nap?

Látta-e már valaki a szelet?

Vagy csak a port, az ágak hajladozását?!

És hol lakik a szél, amikor nem fúj?

 

Hol van a szeretet

amikor bánattal teli a lelkem?

Hová lett az érintés

a simogatás?

 

Hol van, aki ismer engem

vagy csak azt, amit mondok, amit csinálok?

 

Hol van a szerencse

amikor balsors üldöz?

Hol van a siker

amikor lassan elmúlik az életem?

 

Istenem, mennyi minden nincs már meg

vagy soha nem is volt igazán?!

 

SZÉPEK

(VERSEK)

Az éjszaka csillagai

(Megjelent: Kalamáris, 2024. 02. 10.)

 

Nem a sötétségtől vagyok az, aki

csillagaim tesznek azzá

Kicsik, nagyok, fényesek, halványak

vörösesek és kékek

vibrálók és vakítók

 

A Holddal, Nappal nem vagyok megbékülve

agresszív fényükkel, fogyatkozásukkal

elhalványítják szépségem

elvonják a figyelmet

Elébem tolakszanak

 

Vizek tükrözik csillagaimat

mintha közük

joguk lenne hozzá

 

A hullócsillag

nem valódi csillag

csak betolakodó

 

Többre vágyok

lehet, irigy lettem

Visszakérem az emberektől

a felhasznált csillagokat

képről, mindenről

 

Lovak! Adjátok vissza

a homlokotokra lopott csillagokat!

További bejegyzések 

Haffner Orsolya bemutatkozó

“Éppen betöltöttem a nyolcadik évemet, amikor felfedeztem, micsoda kalandot rejt az írás. Naplót kezdtem vezetni. Idővel az események listáját felváltották a gondolatok, és kiderült, hogy egyfajta meditatív elfoglaltságot találtam magamnak. A külföldről kapott, üres határidőnaplók meglódították a fantáziámat. Egyszerű ajándéknak számítottak, mégis inspiráltak.”

bővebben

Beleolvasó: Aurora P. Hill – A halandó istennő

“Sötét mélység tátongott mögötte.
Mintha onnan érkezett volna, hogy majd a semmibe térjen vissza. Magas alakját rejtő vértezetét lágy fény fogta körbe. Hátán lándzsa, az egyik kezében kard.
A sisakjához nyúlt. Bőre csupán egyetlen pillanatra villant fel az acél alatt, ahogy a száját takaró lemez felfedte arca egy kis részletét.
Pengevékony ajkait megvilágította a fény.
Nem mosolygott, nem beszélt. Lényéből olyan határozottság sugárzott, hogy ha a sötétség élő lett volna, azonnal behódol neki.
Léptei felgyorsultak, lendült a kard, és lecsapott …rá.”

bővebben

Beleolvasó: Császi Zsüliet – A szabadság kulcsa

“Mintha az a rendőrségi szalag egy belső határvonal is lenne. Szigorú kerítés a sérült szívek körül. Fal a lélekmezsgyén, amit a védekező tudatalattink – ha nem érzi magát biztonságban – azonnal maga köré húz. Komfortzónát épít ki, melynek határait áthatolhatatlannak hisszük. Idegeneknek belépni tilos! felirattal. Holott csak egy műanyag valami, amit még egy kora őszi szél is megtépáz, pedig még csak szét sem kell tépni, el sem kell vágni, elég csak egész egyszerűen átbújni alatta.”

bővebben
0

KOSÁR