2022. június 9-12. között került megrendezésre a 93. Ünnepi Könyvhét, melynek szervezője a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése. Idén először a Smaragd Kiadó is részt vett a rendezvényen könyveivel, valamint S. A. Locryn, Url Izabell, Zsiros-Petróczki Kitti és Varga Szilárd dedikált is az olvasóknak. Ebben a bejegyzésben Marosi Nikolett, S. A. Locryn és Gombos László mesél nektek a Könyvhéten szerzett élményeikről.

Marosi Nikolett

Csodák helyszínén jártam. Pedagógus vagyok, író. Kicsit minden, talán semmi is vagyok. De legfőképp folyton tanulni vágyó, így olvasó. A Könyvhét nekem játszótér és iskola. Játék helyszíne, hisz szórakoztat, s tudásé, mert szórakoztatva tanít. Itt felnőtt és gyermek is jól mulat. 

Aznap történt: A Dunával párhuzamosan sétálok könyvek bűvkörében. Előttem hosszú embersor tűnik fel. Soká érem el a gócpontot. Először nem ismerem fel, de aztán rájövök, hogy ki ő. Leslie L. Lawrence dedikál egy kis asztalkánál kockás ruházatban. Szélesen mosolyog, minden olvasót kedvesen szólít. Lassan elsétálok előtte. Nem vagyok rajongó típus. De aztán eszembe jut keresztlányom, aki László minden könyvét elolvasta már. Rájövök, okkal vagyok itt. Viki ballag, és már az ajándék is adott. Végigállom a sort kezemben a legújabb Lawrence alkotással. Kicsi a világ, közben ismert blogger kis srác bújik elő a tömegből. Gyors szelfi, mert az olvasó gyermek pedagógusként célkitűzés és most előttem a szülők sikere. Kedves öreg ül mellettem. Széles mosolyra nyílnak nekem is ajkai. Néhány elhangzó gondolat, eszmecsere, az írás mögül előtűnő homályból élesedő arc és lélek, az igazi Leslie L. Lawrence. Viki is mosolyog. Látom. A sor mögöttünk egyszer lezárul, de a szív kinyílik. A Könyvhét játszótér és iskola. Szórakoztat, tanít s fordítva s együtt. Együtt. Csodás szó. Nekem a Könyvhét? Csodák helyszíne.”

Sajnos a munkám miatt csak két nap tudtam kimenni; szombaton és vasárnap. Az előbbin csak olvasóként jelentem meg, ezt a napot arra használtam ki, hogy írókkal és bloggerekkel találkozhassak, olyanokkal, akikkel akár napi szinten is szoktam beszélgetni, de még sosem sikerült összefutnunk a való életben. Hatalmas élmény volt végre látni őket, és élőszóban beszélni velük. Szívet melengető volt az az összetartás érzés is, ami köztük körülvett. Akkor biztosan éreztem, hogy jó döntéseket hoztam, mert elvezettek eddig a pontig, ezekhez a találkozásokhoz.

Vasárnap viszont már íróként voltam kint, és dedikáltam is az Imádom a könyveket standjánál. Hatalmas élményt jelentett ez az esemény is számomra. Minden író szívét melegség járja át az olyan pillanatok hatására, amikor valaki odalép hozzá, megöleli, és azt mondja, hogy csak miatta vonatozott fel ide az ország túlsó végéből. De volt olyan is, akivel már találkoztam egy korábbi író-olvasó találkozón, és most ismét eljött, mert szeretett volna újra egy pár szót váltani velem. Aztán jött egy idős hölgy is, aki azt mondta, hogy ő nem tudott a dedikálásról, de örül, hogy a stand előtt elhaladva észrevett, mert nagyon szereti a történeteimet, és így tud velem beszélgetni is egy pár percet. Sajnálkozott amiatt, hogy a korábbi regényeim nincsenek nála, de mivel az Éjfekete még nem volt meg neki, azt gyorsan be is szerezte, hogy alá tudjam írni.   

Ezer új élménnyel gazdagodtam ez alatt a két nap alatt, amiket örökké őrizni fogok, és nem adnám oda semmiért. 

Gombos László

A könyvhét, annyira jó volt, hogy elnevezhetnénk „könyvnyolcnak” is (érted: könyvhét – könyvnyolc). Fantasztikus volt a kínálat (könyvekből is). Egy igazi fesztivál. Csak az egyik helyszínen voltam, egy tér közepén. A másik helyszínen a Duna partján a friss szellő simogatta a taftos hajadat, miközben könyveket vásároltál.

Amit élőben láttam az valóban a könyvek fesztiválja volt, egyfajta feszti-körkép. Mert bizony körben álltak a könyves eladóstandok (nem a stand volt eladó, hanem a könyv, bár a standban is volt eladó). – Most már bánod, hogy elkezdted olvasni az egyre keményebb szóviccek miatt. Mindegy, légy erős. – Szóval, szinte minden kiadónak volt standja, ahol a könyveit bemutatta. Elképesztő árubőségnek (és hőségnek) voltam szemtanúja.

Aki szerzőként dedikálni akart, annak több rugót kellett óránként kiköhögnie. Sok írónak egy rugóra járt az agya, de ez nem volt ilyen olcsó. Úgyhogy ha legközelebb láttok egy írót egy asztalnál a könyvhéten (nyolc) (jó, abbahagyom), akkor mindenképpen vegyetek tőle könyvet. Volt egy reklám, ahol Ronaldo elé tettek egy papírt, aláírta, utána megint elétettek egy papírt, megint aláírta, utána megint elétettek valamit, aláírta, utána szólt neki a pincér, hogy ne firkáljon a poháralátétre. Ronaldo belejött az aláírogatásba. Ezt sajnos sok íróról nem lehetett elmondani, mert szegény hiába köhögött rugókat és ült a 40 fokban, egyetlen olvasója se jelent meg. Ha van kedvenc íród és tudod, hogy könyvhét van és el tudsz jutni, mindenképp vigyél neki (tőle) egy könyvet és írasd alá. Így ő se könnyezik 60 percnyi csöndes ücsörgés után és neked is értékesebbé válik a könyved (eszmeileg is és anyagilag is). Okozol neki pár vidám percet és még a végén kiderül, hogy egész jó fej (döbbenet, de előfordul).

Én nem úgy tettem, mint sok író. Majdnem minden hónapban tartok 1-1 könyvbemutatót az országban itt-ott, úgyhogy dedikáltatáshoz én rengeteg alkalmat kínálok. Viszont a kiadóm (a Kittim), a Smaragdom „vörös” mestere mondta, hogy menjek el a dedikálására és egyben bandázunk egy nagyot a „smaragdos” írókkal. Úgyhogy ott lebzseltem az Imádom a könyveket standnál, Kittivel sasoltuk az olvasókat és ekkor valaki kiszúrta, hogy egy kósza lány épp a könyvemet veszi (meg) (Rájen) (ezt is abbahagyom). Szóval Kitti szeme láttára (bíztatására) gerilla üzemmódba kapcsoltam és leszólítottam az olvasót, hogy a könyvön feltüntetett Gombos László, bizony a 181 magas göndör srác, aki épp előtte áll (mellette, mindegy). A lány meglepődött és nagyon aranyosan megörült a találkozásnak. Mondta, hogy kinézte már a könyvet az előző nézelődési körében. Utána kerestem egy tollat (olyan vagyok, mint Joey a Jóbarátokból, csak nála villa van a mellényzsebében, nálam toll van, mert író vagyok, érted). (Egyébként szokott nálam műanyag kés lenni, egyrészt mert azt nem veszi el a rendőr, másrészt, mert remekül lehet vele kenni.) De ekkor a tollforgatás következett. A lány pedig boldogan futott oda a barátaihoz elújságolni nekik. Én pedig gerilla-dedikáló-író lettem. (Nem gerillát dedikáltam, a részleteket lásd fent.)