Sokat beszélünk arról, hogy menni kell, csinálni, teremteni, alkotni kell, de nem mondja senki, hogy ér elfáradni. Én mondom! Lehet megtörni, lehet összeroppanni, megpihenni. Egy valamit nem tehetünk, nem maradhatunk padlón.

Teljesen szabályos az, ha azt érezzük összedőlt a világ. Időnként az én világom is összeomlik. Ilyenkor előkerül egy könyv, gumicukor, egy üveg rose és más nyalánkságok. Lenémítom a telefonom, összegömbölyödök a kanapén és várok. Várom, hogy a lelkem megpihenjen, várom, hogy a bennem dúló vihar elcsendesedjen.

És hogy honnan tudom, hogy eljött az ideje az önújraindításnak? Onnan, hogy már nincs kedvem mosolyogni, egyre kevésbé vagyok toleráns, olykor-olykor eltörik a mécses teljesen indokolatlan esetekben. Régebben halogattam a „pihenést”. Azt gondoltam, hogy értékes időt vesztegetek el ahelyett, hogy tolnám a szekeret. Idővel rájöttem, hogy ebben az állapotban, hiába tolom, nem megy semerre sem. Meg kellett értenem, hogy a pihenés nem luxus, hanem alapszükséglet. Nem csupán a testünknek van rá szüksége, hanem az elménknek és a lelkünknek is.

És vajon mi történik, ha nem állunk meg?… Megállítanak. A Sors, az Égiek, Isten, Forrás, kinek hogy tetszik. A lényeg, hogy kényszerpihenőt kapunk. Nem azért, hogy rosszul érezzük magunkat, hanem azért, mert küldetésünk van. Mindenkinek! És ez a küldetés, nem egy ház egy lakás, egy autó vagy szép ruhák birtoklása.

Az élet körforgása hihetetlenül bonyolult, mégis nagyon egyszerű. Ha jól mennek a dolgok a karrieredben, van pénzed. Ha megvan az anyagi biztonság, jól működnek a kapcsolataid. Ha baj van a kapcsolataiban, rámegy az egészséged. Ha nem vagy jól, nem tudsz dolgozni. Amikor megértettem ezt az összefüggési rendszert, megértettem azt is, hogy önző voltam. Nem tiszteltem kellőképpen magamat, és innentől kezdve borult minden más is.

Megtanultam, megértettem és alázattal fejet hajtok. Ez az év kemény volt mindannyiunk számára. Részemről eljött az ideje megpihenni.