A kis diócska a boltban már hetek óta figyelte az áruházi dolgozókat, akik nap mint nap újabb díszeket aggatak fel a bolt lámpária és polcaira, hogy feldíszítsék azt a vásárlók számára, meghozva ezzel az ünnepi hangulatot. Ősz óta bujkált a polcokon, mert bizony ő már a nagy diófán elhatározta, hogy ő karácsonyi bejgliben lesz töltelék. Nagyon szeretett volna karácsony estéjén egy család asztalán a melegben ünnepelni velük a Szentestét, örömöt csalni a gyerekek arcára.

Minden reggel mikor az árut töltötték fel a bolt dolgozói, és kezeikkel össze vissza gurították őt és társait, mindig igyekezett alulra és hátra kerülni a ládában, hogy ne őt vegyék meg, mert attól félt, előbb kerülne az asztalra onnan pedig az emberek hasába, így nem látná a karácsonyt. Karácsonyi bejgli akart lenni a fa alatt és ezért nap mint nap mindent meg is tett.

A kis diócska egész december közepéig húzta a bolt ládájában, de akkor már az emberek egyre jobban készülődtek a karácsonyra, ezért a bolt áruiból is egyre több fogyott, diót is egyre többen vásároltak.

Egyik délután az áruházi lámpák erős fényét érezte meg, ami csak azt jelenthette, hogy elfogyott fölötte a dió, így hamarosan őt is megveszi valaki. Nem kellett sokáig várnia rá és apró kezecskéket érzett meg a kemény dió héjon, majd putty, már benne is volt egy zacskóban más diókkal együtt. A kosarat a futószalag, majd a szatyor követte. Hosszú zötykölődés után pedig a kamra polca következett. Alig telt egy hét és a kamra ajtaja kinyílt és a kis kezek gazdája szaladt be a polchoz a zacskóért.

– Anyja, anyja had törjem meg őket én. Már elég erős vagyok hozzá  – ajánlkozott a kisfiú.

– Nem, majd apukád megtöri, mert a végén még rácsapnál a kalapáccsal az ujjadra  – simogatta meg az anyuka lisztes kezével gyöngéden a kisfiú arcát, majd fordult is vissza tovább gyúrni a tésztát.

A kis diócska izgatottan várta az eseményeket, ugyanis már tudta, hogy hamarosan feltörik és finom belseje a bejglibe fog kerülni.

– Apa, apa, egyet had tartsak meg.

A kis dió megrendült. Az apuka mosolyogva bólintott egyet. Csak ne ő legyen az, csak ne őt válassza ki. De a fohász késő volt, a kis kéz ujjai őt ölelték körbe.

– Apa, én ezt választom – mutatta fel a kisfiú pont őt.

– Rendben, de mit szólnál hozzá, ha felnyitnánk és kiszednénk a belsejét, utána pedig a héjából készítenénk karácsonyfa díszt.

– Tényleg? – lelkesült fel a kisfiú

– Igen, persze. Gyere ülj ide mellém megmutatom – hallotta a szavakat a is diócska, és visszatért belé a hit, hogy mégis lehet töltelék a karácsonyi bejgliben, a többire már nem is figyelt.

Az apuka keze határozottan, de mégis finoman tartotta a diót, középen egy kés hegyét belebökte a résbe, és egy kalapáccsal rákoppintott. A kis diócska nem érzett fájdalmat. Ketté nyílt és megmutatta mi rejtőzik benne. Az apuka finoman kiszedte a belső részt, és a két fél héjat újból összeillesztette. A kis diócska ekkor jött rá, hogy ugyan a belsejét eltávolították, de ő maga itt maradt a héjban. Ha tudott volna sírni, bizony sírt volna. Nagyon szerette volna látni a karácsonyfát és a család boldogságát Szenteste.

Órák múlva miután az apuka az összes diót megtörte, a kisfiú újból a  kezébe vette a kis diócska két fél héját és összeillesztette.

– De apa, hogy lesz ebből dísz? – nézett rá a fiú a két fél dió héjra a kezében.

A kis dió nem értette mi történik vele, ő egész életében arra készült, hogy bejgliben legyen töltelék.

– Gyere fiam, hozd őket.

Az apuka és a fia kivitték őt a hidegbe, majd egy hideg asztalra tették. Hűvös folyékony valamit érzett a diócska az egyik felén.

– Tessék így ni, nyomd össze – mutatta az apuka az öklét összeszorítva a fiú előtt.

A kis kezek a két fél részt összenyomták és a diócska most újból melegséget érzett.

– Leteheted, kész van. Most fessük be aranyszínűre.

Csiklandozós nedves érzést érzett az egész külsején, majd magára hagyták egész éjjelre a hidegben.

Már teljesen lemondott arról, hogy bármi köze is lesz a karácsonyhoz, amikor másnap már sötétedés után újból nyílt a garázs ajtó és megjelent benne az apuka és a kisfiú.

– Látod fiam, most már teljesen  megszáradt. Sehol sem ragad.

És a szavakat hallva finom érintést érzett az egyik oldalán.

– Gyere, hozd be, kötünk rá szalagot – intett az apuka a fiú fele, aki megbűvölten nézte őt.

A kis diócska kíváncsian figyelte az eseményeket mi történik vele, mikor újból megcsapata a kellemes meleg, ismét bent volt a házban. Talán mégis fog látni valamit a karácsonyból.

A kisfiú bevitte a konyhába őt és a levegőbe emelgetve kiáltozott az anyukájának.

– Nézd anya, nézd, milyen szép arany színű lett.

– Igen, nagyon szép lesz, ha elkészülsz vele. Menj, hadd fejezzem be én is a bejglit, aztán megyek én is a fa alá.

A diócska izgatott lett a hallottaktól, ezek szerint a nappaliban van már a fa és a kisfiú be fogja őt oda vinni, még ha csak egy percre is, de látni fogja, részese lehet a karácsonyi csodának.

Mielőtt beléptek volna oda és bármit láthatott volna belőle egy puha selyemszalag fogta körbe, majd a tetején érezte, hogy egy határozott kéz meghúzza.

– Tessék, kész van – mondta az apuka, majd átkerült a kis ujjak közé ismét.

A diócska meghallotta a karácsonyi zene halk hangját, ahogy a kisfiú belépett a nappaliba. Őt a kezében lógatva tartotta, így szemtől szemben láthatta a gyönyörűen feldíszített fát piros és kék gömbökkel, világító égősorral. Volt a fán még más dió is és toboz ezüstre festve, apró kis figurák és szaloncukor. Ezekről már mind hallott.

Ekkor a kisfiú közelebb lépdelt a fához majd a fenyőfa ágai közé nyomta a kis diócskát és bíbelődni kezdett vele, ide oda ringott és bökték a fa ágai, de ennél boldogabb már nem is lehetett volna. Karácsonyfadísz lett belőle. A kisfiú felakasztotta a fára őt.

– Ez a kedvenc díszem apa – hallotta a kisfiú szavait. Minden évben fel fogom tenni a fára.

– Ennek örülök – húzta magához az apa a fiát egy ölelésre és közben a szeme a fán egy ezüst tobozra tévedt, ami pont a kis diócska felett lógott.

Ekkor lépett be az anyuka is a gőzölgő bejglivel, amit az asztalra tett.

A diócska végülis a bejgliben is benne volt, amire annyira vágyott, de egy sokkal szebb dolgot kapott ajándékba.

Együtt karácsonyozhatott a családdal, sőt egész következő évig a fán maradt és onnantól kezdve még számos karácsonyt láthatott a fiúval és az apjával később pedig a felnőtt fiúval és annak kislányával.