fbpx
elkepzelt terapia

Beleolvasó: Zsiros-Petróczki Kitti – Elképzelt terápia

S. A. Locryn A szikra
Zsiros-Petróczki Kitti: Elképzelt terápia
Megjelenés éve: 2022
Szöveggondozás: Stílus és Technika
ISBN: 978-615-6297-23-5
Képzeld el, hogy egy terápiáról álmodsz
 
Ezt pedig teszed több éjszakán keresztül, és idővel rá kell döbbenned, hogy önmagad elől nem menekülhetsz, ezt most végig kell csinálnod. Pedig a halogatásban, mások hibáztatásában, hogy miért nem jutsz egyről a kettőre már annyira könnyen ment. Szembe kellene nézned a tudattalanoddal, és minden olyan dolgot, ami az feltár számodra, meg kellene oldanod. De honnan vedd hozzá az erőt és a tudást?
Ezek mind olyan dolgok, amin a regény főszereplője, Kevin is végigmegy, azonban a kételyek végig elkísérik, hogy minden, amit tesz, annak milyen hatása lesz a jövőjére.

Zsiros-Petróczki Kitti: Elképzelt terápia

1. fejezet

Odapillantott. A kávézót látta, ahol először találkozott Zsófival. Kevint még a mai napig meglepik annak a számára igen fontos délutánnak az eseményei. Amikor először találkozott álmában Elizabettel, nem is gondolta, hogy egyszer megházasodik, és közös jövőt fog tervezni valakivel. Újdonsült felesége, a limuzin, majd a teljes való világ elhalványult, ahogy emlékei visszarepítették arra a napra.

Imádta az évnek ezen szakaszát. A borongós téli napok után üdítő a tavaszi nap melengető sugaraiban fürdőzve sétálni. A város főterét körbeölelő park térkövezett utcáin andalogva figyelte a többi „kirepült” embert. Egy-egy elkapott mondatból egész beszélgetést kerekített a fejében.

– Hol vacsorázunk ma? – kérdezte egy elegáns fehér kosztümöt viselő nő partnerétől, miközben ügyesen egyensúlyozott a tűsarkújában, a térburkolat réseit gondosan elkerülve. A férfi válaszát már nem hallotta, ezért elképzelte, hogyan folytatódhatott a csevej.

– Már foglaltam asztalt a színházzal szemben lévő étterembe. Biztos emlékszel, hogy említettem, jön egy befektető, akivel ma teszünk pontot a múlt heti tárgyalásokra. Elhozza a feleségét is, akit le kellene nyűgöznöd.  

Mire megtette a tiszteletkört, önkéntelenül a kedvenc kávézója felé vette az irányt. Szeretett oda járni, mert a személyzet – bár közvetlen volt –, tiszteletben tartotta, hogy ő nem az a barátkozós típus. Az idő már engedte volna, hogy a teraszon is fogadják a vendégeket, mégsem pakoltak még ki. Bent összesen nyolc asztal kapott helyet.

Kevin mindig az utcafronti üvegportálhoz ült, ahonnan a nyüzsgő belváros életére teljes rálátást kapott. Szerette nézni a járókelőket, és közben elképzelte, miről beszélgethetnek. Sok történet született a fejében ezeken a délutánokon. Mivel könyvekkel dolgozott, pontosan tudta, hogyan írhatná meg és adhatná ki ezeket, de kevésnek érezte a sztorikat ahhoz, hogy megmutassa a nagyérdeműnek.

Ahogy belépett az ajtón, megcsapta a frissen őrölt kávé illata, ami azonnal rabul ejtette. Szinte már a szájában érezte a lattéja ízét. Leült az asztalhoz és máris ott termett az a szőke lány, aki rendszerint felveszi a rendelését.

– A szokásosat? – mosolygott a felszolgáló.

– Igen, egy lattét kérnék szépen két édesítővel, tejhab nélkül. Köszönöm. – Talán csak a napsütés és a tavasz hatására, de Kevin visszamosolygott a kishölgyre, aki teljesen elvörösödött.

Pár másodperc múlva a felszolgáló lány már indult is, hogy elkészítse a meleg italt. Kevin a szemével követte őt, amikor megpillantott a felszolgálónál sokkal érdekesebb dolgot az egyik asztalon. Először nem hitt a szemének. Az egyik olyan könyvet látta meg, ami nagy hatással volt rá, és hónapokkal ezelőtt dolgozott is a fordításán. Szinte szemezett vele. De nem is ez fogta meg, hanem aki az asztalnál ült. Rögtön érezte, hogy ez nem lehet véletlen. Minden bátorságát összeszedve felállt, és esetlen léptekkel közelített. A lány, aki teljesen belemerült a telefonjába, először észre sem vette, hogy megállt mellette valaki.

– Elizabet? – érintette meg a lány vállát.

– Nem, Zsófi  – mosolyodott el.

– Bocsáss meg, összetévesztettelek valakivel. – Elkapta a kezét. – Jó könyv – tekintett az asztalon heverő kiadványra, ezzel igyekezett palástolni zavarát.

– Kérlek, ne kezdj el spoilerezni, még csak most kezdtem bele – mosolygott kérlelőn a lány.

Gyönyörű volt, csinos és a mosolya azonnal megbabonázta. Göndör fürtjei rakoncátlanul hullottak a vállára, ami olyan érzést keltett Kevinben, hogy a lány maga a megtestesült spontaneitás.

Nem problémázott azon, hogy egy vadidegen leszólítja és az asztalon heverő könyvről kezd vele beszélgetni. Kevin úgy érezte,  mintha az általa kreált történetek egyikébe csöppent volna. Legszívesebben már akkor letérdelt volna elé, hogy megkérje, legyen a felesége, de hát azt mégsem tehette. Az ilyesmihez idő kellett neki. Ahogy ahhoz is, hogy átessen a változásokon, amelyeken az idáig vezető úton ment át.

– Szereted az ilyen könyveket?

– Fogalmam sincs, ez az első ilyen könyv, amit olvasok. – Zsófi idézőjelet formált az ujjaival a levegőben, majd a szemközti székre mutat. – Leülsz? – Jelentőségteljesen megköszörülte a torkát, tudatva, hogy még nem mutatkozott be a fiatalember.

– Bocsáss meg, Kevin vagyok, és ha nem bánod… – Meg sem várta a választ, gyorsan helyet foglalt. – Hogyan esett pont erre a műre a választásod?

­– Lili, a legjobb barátnőm ajánlotta. Ő már régóta mozog spirituális körökben, és azt tanácsolta vigyem bele a munkámba ezeket a spiris számos dolgokat.

– Mivel foglalkozol? – Kevin saját maga is meglepődött, milyen bátor lett hirtelen.

– Könyvelőként dolgozom és mellette személyiedző vagyok.

– És hogyan akarod belevinni „ezeket a spiris számos dolgokat” – formált ő is nyuszifüleket a levegőben – a személyi edzésbe?

– A könyv szerint a születési dátumból ki lehet olvasni, hogy kit mivel lehet motiválni. Arra gondoltam, hogy az első alkalommal, amikor találkozom egy új ügyféllel, kiszámolom neki és ez alapján építjük fel az edzéstervet.

– Igen tényleg van benne egy ilyen fejezet. Anno én is dolgoztam a könyv angolra fordításán és egészen meglepődtem, amikor kiszámoltam a saját képletemet.

– Nocsak, nocsak. Egy pasi, aki hisz az ilyesmiben. Az enyémet is segíthetnél egyszer kiszámolni – kacérkodott a lány.

Kevin vigyorgott és zavarában azt sem tudta mit reagáljon. Szerencsére Zsófi telefonja pittyent egyet, mire idegesen szedelőzködni kezdett.

– Most mennem kell, ne haragudj, teljesen megfeledkeztem egy találkáról, ami kb. öt perce elkezdődött.

Zsófi kikapta a szalvétát a kávéspohara alól, ami majdnem lebillen az alátétről, és ráfirkált valamit, majd Kevin kezébe adta. Reflexből meg akarta puszilni a férfi arcát, de gyorsan visszakozott, mert rádöbbent, ez kicsit korai lenne.

 

– Ha van kedved találkozni valamikor, hívj fel! – köszönt el félszeg mosollyal és kiviharzott a kávézóból.

Kevin másodpercekig nem jutott szóhoz, így inkább csak bólintott, mert attól félt, dadogni kezdene. A másik mosolyában felismerte Elizabet báját, de valami mást is felfedezni vélt. Nincs benne az a hideg, hivatalos vonás, mint Elizabet karakterében. Értetlenül állt az események előtt. Ült az asztalnál, kezében a szalvétával és szíve a torkában dobogott. Még mindig képtelen volt felfogni, ami történt. Felállt, de úgy remegtek a térdei, hogy hirtelen visszahuppant a székre. Pár másodperc múlva újra elindult és elbotorkált a pulthoz, hogy rendezze a számlát.

 

Kevin – mint a mesebeli hősök – elnyerte méltó jutalmát, mert sikerült megszereznie Zsófi telefonszámát. Majdnem egy egész hétig tipródott, hogy felhívja-e. Mi a legrosszabb ami történhet? Maximum nemet mond. Mielőtt tárcsázta a számot, vett néhány mély levegőt, de sikertelenül próbálta lecsillapítani heves szívverését. Az erek a homlokán kirajzolódtak, mint egy bokszolónak a negyedik menet után. Ha ez nem lett volna elég, a szája úgy kiszáradt, mintha a sivatagban tevegelne víz nélkül. A szalvétát, amire a lány a számát írta, már teljesen összegyűrte.

Minden bátorságát összeszedve tárcsázta a számot, amit konkrétan már fejből tudott, ám ma végre megnyomta a hívás gombot a kijelzőn. Jóformán még ki sem csöngött, amikor már fel is vette Zsófi. A fiú időt sem hagyott neki.

– Szia – szólt bele remegő hangon a telefonba.

– Szia. Ki vagy?

– Jaj, ne haragudj, Kevin vagyok. A könyvmoly srác a kávézóból.

– Szia Kevin. Mi újság? – A hangjából kihallatszott, örül a hívásnak.

– Arra gondoltam, hogy találkozhatnánk, ha van kedved, meg időd, meg ilyenek – zagyválta Kevin és beszéd közben fel-alá járkált a szobában.

– Jó ötlet. Holnap délután ráérek – csicseregte Zsófi.

Kevin teljesen ledöbbent, hogy máris találkozni akar a lány.

– Itt vagy még? – kérdezte Zsófi a túlvégen.

– Itt bocsi, biztos nem volt térerő – füllentette. – Tökéletes a holnap. Ismered az Alibi kávézót, a Rákóczi utcán?

– Tudom melyik az, de még sosem voltam ott.

– Öt óra jó lehet? Négyig dolgozom – kérdezte kissé félve Kevin, nehogy túl későn legyen a lánynak és meghiúsuljon a randi.

– Igen. Ott leszek.

– Szuper. Akkor addig is szia.

– Szia! – köszönt el csilingelő hangon Zsófi.

Villámgyorsan bontotta a vonalat. Félt, hogy Zsófi a másodperc tört része alatt meggondolja magát.

Egy olyan kávézót választott, ahol cukor és laktózmentes kávékat készítenek, és a teaválaszték is hatalmas. A hely a város legszebb, nemrég felújított sétányán található. Izgatottságában először az ingjét is félregombolta. Amikor odaért, rájött, hogy kicsit elkapkodta az indulást. Az óra még csak fél ötöt mutatott. Bement és kiválasztotta a számára legideálisabbnak tűnő asztalt, ami a legmeghittebb kis sarokban volt és csodás kilátás nyílt a sétálóutcára.

Zsófi összeszedett és precíz lányként már öt perce várakozott a kávézó előtt, de nem ment be, csak pontban délután ötkor. Kevin vegyes érzelmekkel telve figyelte, ahogy kétszer nézi meg az órát, mielőtt belép. Izgatottságát tovább fokozta a várakozás, ugyanakkor tudta, már csak néhány perc választja el őket a találkozástól.

Igazi úriemberként a randira menet megállt a virágosnál és köttetett egy szép csokrot. Persze semmi vörösrózsa, csak tavaszi virágok. Zsófi olyan nőnek tűnt, aki nem szereti, ha ajtóstul rontanak a házba, ám mindenképpen kedveskedni szeretett volna neki.

– Szia – üdvözölte esetlenül a lányt. Nem tudta, hogy kezet nyújtson neki, vagy puszit adjon, vagy egyiket sem.  Zavarában még a virágot is elfelejtette kézbe venni, pedig ez lett volna a kibúvója, amivel elkerülheti a kínos kézfogós pusziszkodós dolgot. Zsófi reflexből két cuppanóst nyomott a fiú arcára, amitől csak még jobban zavarba jött. Ezt leplezendő a virágért nyúlt és minden körítés nélkül a lány kezébe adta.

Zsófi próbált megtudni némi információt új udvarlójáról, de nehezen tudta szóra bírni. Kevin többnyire tőmondatokkal válaszolt, és az ebből adódó csalódottság önkéntelenül kiült Zsófi arcára. Látva a lány reakcióját, Kevin fülében Elizabet tanácsa visszhangzott: „A kapcsolódáson keresztül van a gyógyulás.” Igyekezett megfogadni és mesélni kezdett a munkájáról. Ez volt a legkevésbé kellemetlen téma számára.

– Az a szép a munkámban, hogy a közhiedelemmel ellentétben nagyon kreatív feladat a szerző szavait, gondolatait egy másik nyelven visszaadni. Nem elég ismernem a két nyelvet, rá kell hangolódni a könyvre és a szerzőre egyaránt ahhoz, hogy a végeredmény tökéletes legyen.

– Ez érdekesen hangzik.

– Érdekes és persze nagyon időigényes. A fordítóiroda, ahol dolgozom, rengeteg könyvet vállal. Sokszor úgy érzem, hogy túl vagyunk hajszolva, de persze egyikünk sem panaszkodik, hiszen nem akarjuk elveszíteni az állásunkat.

– Ezzel szerintem mind így vagyunk. Nálam annyival rosszabb a helyzet, hogy ki nem állhatom a könyvelést. Évekkel ezelőtt eldöntöttem, hogy saját vállalkozásba kezdek – mosolygott a lány. – Hála az égnek most már van annyi vendégem a teremben, hogy otthagyhassam.

– Bátor vagy. Én sosem gondolkodtam ilyesmiben. Azt hiszem az nem nekem való. Túl nagy a felelősség. Olvastam egyszer egy könyvet, ami azt taglalta, hogy mennyire nehéz vállalkozóként beosztani az időt, mennyire aprólékosan meg kell tervezni mindent ahhoz, hogy jól működjön egy vállalkozás. Én azt szeretem, ha megmondják, mit kell csinálni, mikorra és megcsinálom.

– Én szeretnék a magam ura lenni. Szeretném azt hinni, hogy a személyiségem által adhatok valami pluszt az ügyfeleimnek. A tervezés és kivitelezés számomra nem jelent gondot.

– Igen, azt láttam – biccentett Kevin az ajtó felé. – Gyakorlatilag másodpercre pontosan ötkor léptél be az ajtón.

Zsófi arca olyan vörös lett, mint a cseresznye. Hogy leplezze zavarát, belekortyolt a lattéjába. Ebben a pillanatban még csodálatosabbnak látta őt Kevin. Nem akarta, hogy újabb kínos csend telepedjen közéjük, így folytatta a beszélgetést a munkáról.

– Miért nem hagytad ott hamarabb a könyvelést? – érdeklődött.

– Azért, mert a tanulói szerződésem köt a céghez, de a nehezén már túl vagyok. Ez az utolsó hónap és kiszabadulok – kacsintott sokatsejtetően. – Na meg persze kellett a biztonság, hogy van fix fizetésem, amíg kiépítem a vendégkört – magyarázta lelkesen.

Szinte percre pontosan hét órakor Zsófi megköszönte a meghívást és a randevúnak vége lett. Kevin még egy darabig ült az asztalnál és újrajátszotta magában az elmúlt két órát. Hihetetlenül céltudatosnak látta a lányt, és azt, ahogy halad az álmai felé, ugyanakkor elgondolkodott rajta, vajon mit láthat benne egy ilyen nő? Az is lehet, hogy csak szánalomból találkozott vele? Nem, az nem lehet, hiszen ha valaki, hát Zsófi biztosan nemet mond, ha nemet gondol.

A következő egy hétben nem tudta kiverni a fejéből azt a délutánt. Folyton azon rugózott, elhívja-e Zsófit egy következő randevúra. Tele volt kétségekkel és félelmekkel. Végül arra jutott, hogy nem lehet véletlen, hogy Elizabet eltűnt és pár hétre rá Zsófiba botlott.

– Szia Zsófi, Kevin vagyok. Jókor?

– Szia Kevin. Persze. Már azt hittem, ennyire rosszul érezted magad a társaságomban.

– Nem, szó sincs róla, csak sok a meló – mentegetőzött Kevin a túlvégen. – Arra gondoltam, esetleg lenne-e kedved találkozni valamikor. Úgy értem… Szóval csak azt akarom kinyögni, hogy szívesen találkoznék veled.

Zsófi ugyan nem akarta kinevetni a srácot, de mi tagadás,  nehezen tudta elfojtani a feltörő kacajt.

– Rendben. Mikor és hol szeretnéd? – kérdezte mosolygós hangon.

– Legutóbb én választottam helyszínt és fegyvernemet, így most rád bízom.

– Akkor legyen mozi. Viszont most mennem kell. A részleteket megírom sms-ben. Legyen szép napod!

Mire Kevin válaszolt volna, a lány már bontotta is a vonalat.

Amikor idáig ért az emlékekben, mintha csak valaki egy távirányítót nyomkodva léptetett volna vissza még néhány jelenetet, aminek következtében egy sokkal korábbi időpontra érkezett. Egészen a kezdetekhez, és azokhoz az eseményekhez, amik idáig vezettek. Így utólag Elizabetnek mindenben igazat adott. Minden álom egy-egy lecke volt és most vizsgázom – a film pörgött tovább.

2. fejezet

 

Bevillant az első álom, amit akkor még nem jegyzett fel, csak később, amikor álomnaplót kezdett el vezetni, mert nem akarta, hogy elfelejtse, ami álmában történt vele.

Egy ismeretlen helyen találta magát. A teret kellemes szantálfa illat lengte be, ami édeskés női parfümmel keveredett. A kanapé, amin helyet foglalt, egy világos bőrborítású darab. Sosem szerette a bőrt, mert nyáron beleizzad az ember és ha túl hirtelen kel fel, megsérti a bőrét. Előtte egy kisasztalt látott, amire csupán egy tálcára készített kancsó víz állt két pohárral. A szemközti fotelben egy nő várta, hogy Kevin felvegye vele a szemkontaktust. A hölgy nem lehetett sokkal idősebb, mint ő, az öltözéke viszont elég konzervatívnak hatott. Fehér blúzt viselt egy egyszerű fekete szoknyával. Arcáról sütött az együttérzés és a kedvesség, mégis volt benne valami hivatalos komolyság. Ekkor még nem tudta, hogy ki is a nő valójában és mit keresnek egymással szemben.

– Üdvözöllek Kevin, én Elizabet vagyok.

– Kevin vagyok, de ezt már nyilván tudja. Mi-mit keresek itt?

– Szerintem tegeződjünk. Milyen napod volt? – Elizabet úgy tette fel a kérdést, mintha meg sem hallotta volna Kevin értetlenkedését.

Kevin menekülő lehetőség után nézett, de furcsamód nem talált ajtót a helyiségben, így kénytelen-kelletlen beszélni kezdett, s közben azon csodálkozott, milyen élesen kirajzolódnak Elizabet vonásai.

– Éppen egy magyar bestseller fordításán dolgozom. A főnököm nem adott rá túl sok időt. A szövege nem bonyolult, de a téma megköveteli, hogy mindent a lehető legalaposabban fordítsak. Az írónő a saját módszertanának a kézikönyvét tárta a nagyközönség elé, ami pár hónap alatt az eladási listák élére került. Én személy szerint nem hiszek túlzottan az ilyesmiben, de pszichológiailag van értelme azoknak a dolgoknak, amiket állít. A számok egy teljesen egyedi értelmezésével foglalkozik. Pontosabban a személyiség, sors elemzése, de nem a megszokott numerológiai értelemben.

– Érdekes könyvnek hangzik. Sok ilyesmi témájú könyvet olvasok – mutatott a könyvespolc felé. – Mivel töltöd az idődet, ha éppen nem dolgozol?

Egyik gondolat követte a másikat, melyeket Kevin önkéntelenül ki is mondott.

– Nehezen kelő típus vagyok, így kávé nélkül indítani egy napot kész öngyilkosság. Mire beérek a munkahelyemre, egy kisebb csapat már rendszerint a konyhában duruzsol. Amikor kiözönlenek a helyiségből, végre én is hozzájuthatok a második koffeinadagomhoz. – Hang nélkül folytatta a visszaemlékezést. Látta maga előtt az asztalokat, amelyek mellett elhaladva eljutott a sajátjához. Az egyik srác mindennap akkor érkezik, amikor ő a kávéját szürcsölgeti, így amikor elhalad mellette, köszönni szoktak egymásnak. A munkája látszólag egyhangú, de a fordítandó részletek minden nap egy új világba kalauzolják. Szereti az idegen világokat, ezért délutánonként a tévében vetített fantasy és sci-fi sorozatok távoli univerzumaiba menekül.

– Otthon pedig… – mosolyodott el, sokkal inkább kínjában, mintsem örömében. Rövid szünetet tartott, mintha fájdalmas lenne számára az otthon szót kimondani. – olvasok, zenét hallgatok, vagy tévét nézek.

– Mesélj nekem kérlek a hétvégéidről! – kérte és közben pár szót feljegyezett egy füzetbe.

– Nincs mit mondanom, ugyanígy telnek azok is.

Elizabet mintha egy strigulát húzott volna a kezében lévő füzetbe. Kevin furcsállta a helyzetet, de úgy döntött, egy kicsit még kitart, mert kíváncsi, mi ez az egész. Várva a nő reakcióját, tovább pásztázta a szobát. Tekintete visszatévedt a könyvespolcra, ahol  példás rendben sorakoztak a kiadványok. Az egyiket felismerte, nyelvi lektorként részt vett a fordításban. Furcsa egy mű, meg kell hagyni. Egy pszihoterapeuta módszertani lexikona.

– Úgy látom, a munkád teszi ki az életed nagy részét. Gondolom a barátaid is a munkatársaid közül kerülnek ki.

Kevint nem nagyon érdekelte, kikkel dolgozik együtt. Az irodában nem kereste senki társaságát, és a kollégák is rég felhagytak azzal, hogy megtudakolják, hogy van. Nem volt konfliktusa senkivel, ugyanakkor közeli kapcsolatot sem ápolt velük. Nem ismerte a kollégái magánéletét, és nem is foglalkoztatta. Elképzelte, ahogy reggel az asztalok közt szlalomozva bemegy hozzájuk, elhalad mellettük, az egyik asztalon megpillant egy fényképet, ami az egyik kollégáját, egy nőt és egy kutyát ábrázol. A másikon felfedezni vél egy hónap dolgozója serleget, amiben rengeteg színes cukorka van. Eljátszott a gondolattal, ahogy bemegy a konyhába és megkérdezi tőlük: Mizu? Látta maga előtt a döbbent arcokat, és ahogy sorra felveszik vele a szemkontaktust. Az egyik lány egy gúnyos mosoly kíséretében megkérdezi: Jé, te tudsz beszélni? – A többiek szinte kórusban kezdtek nevetni, mint a hiénák. Kevin elvörösödve ült a kanapén és eddig kissé merev testtartása most elernyedt, mintha próbálna elsüllyedni a szivacsba.

– Nem igazán ismerem a kollégáimat, nem barátkozni járok be. Megkapom a feladatom, megcsinálom és kész. A barátok csak addig barátok, amíg szükségük van valamire a másiktól. Nekem nincs szükségem senkitől semmire – szólalt meg végül.

Elizabet látva, hogy máris érzékeny pontra tapintott, nem engedte ennyivel lezárni a témát.

– Nem érzed magad olykor magányosnak?

Ez gondolkodóba ejtette Kevint. Mi is a magány? Forgatta magában a kifejezést és felötlött benne, hogy talán, de csak talán, néha az. Már éppen válaszolni szeretett volna a kérdésre, de egy hang megzavarta. Körbetekintett, ám a zaj forrását sehol nem lelte. Mire visszafordult, a nőt már sehol sem látta és azon kapta magát, hogy a helyiség üres. Olyannyira, hogy már a kanapé is eltűnt, így már nem is ült, hanem állt. A ricsaj egyre hangosabbá vált, de fogalma sem volt honnan érkezett, csak azt hallotta, hogy egyre közeledik.

Az ébresztő hangjára ébredt és szép lassan realizálta magában, hogy álmodott.

Az egész napját végigkísérte az álom. Amikor belépett az irodába, körülnézett, és mintha egy új világba csöppent volna. Hihetetlen, mennyi ember vette körül. Ahogy a kisebb tömeget szemlélte, ráébredt, hogy valójában itt mindenki ismer mindenkit.

Elkapott egy buja kacsintást, amit a mögötte dolgozó srác felé intézett az egyik lány, akinek még a nevét sem tudta. Három másik, tőle jóval idősebb nő éppen egy viccesre sikeredett randevúról beszélgetett. – Értem én, hogy negyvenöt évesen is fiatal akar lenni, de ez! Nem vagyunk már tinédzserek. – Mindhárman a telefon kijelzőre irányították a figyelmüket és éktelen vihogásban törtek ki.

Elkezdte a bútorokat az álombeliekhez hasonlítani. Még a személyes tárgyak is épp ott voltak az asztallapokon, ahol álmában látta. Végigmérte a kollégáit, akik szép sorban szállingóztak ki a konyhából. Amikor megpillantotta a gúnyolódó lányt, elmorfondírozott rajta, vajon tényleg megalázná-e mindenki előtt, vagy talán kedvesen rámosolyogna és beszédbe elegyedne vele, netán figyelmen kívül hagyná?

Mit is jelent magányosnak lenni? Egyszer egy könyvben azt olvasta, hogy a magány nem feltétlenül az, amikor valaki egyedül van. Lehet valaki egyedül rengeteg ember társaságában is. A társas magány épp úgy megviseli az ember lelkét, mint amikor egyedül van. Talán a lényegi különbség az, hogy nem csapja be saját magát. Kevin pontosan tudja, hogy egyedül van, de valóban magányos, vagy csupán nagyon válogatós? Némely ember nincs is azon a szinten, hogy tudjon vele értelmesen kommunikálni. Igazság szerint ilyen áron talán nem is vágyik társaságra. Mennyivel egyszerűbb így. Arról nem is beszélve, hogy nem tudják kihasználni és megbántani.

Egész nap nem hagyta nyugodni a kérdés, és kimondottan örült annak, hogy az irodában szinte láthatatlan. Igaz, a munkájával sem haladt egy oldalt sem, mert hiába kezdett már többször neki, figyelme hamar lanyhulni kezdett, és újra és újra azt vette észre, hogy megint ugyanazon rágódik. E szempont szerint elemezte az életét. A magány nem feltétlen abból adódik, hogy egyedül van, sokkal inkább abból, hogy nem hajlandó kapcsolódni.

A munkaidő vége felé a keménymag elkezdte szervezni az esti programot. Minden pénteken így történt. Mintha nem lenne magánéletük – mondom ezt én, jegyezte meg cinikusan magában.  Amikor a cégnél kezdett dolgozni, még őt is meginvitálták, de miután harmadszor is nemet mondott, feladták a próbálkozást. Valóban magányos vagyok, de ez biztonságos. Úgysem mentem volna el – gondolta, ahogy felkapta a kabátját és elindult az ajtó felé.

Valóban magányos vagyok, de ez legalább biztonságos – ismételte.

Hazafelé saját sanyarú sorsán merengett. Felidézte magában a gyermekkorát. Szülei már több mint tíz éve elváltak. A házasságuk maga volt a pokol, és nem csak nekik, hanem Kevinnek és a húgának is. Gyerekkora óta bizalmatlan, hiszen az apja, akire szeretett volna felnézni, igazán jó színésznek bizonyult. A suliban mindig eljátszotta a példamutató apát, meg hogy mennyire szereti őt, meg a húgát is. A nagyiéknál Kevinnek adta az utolsó süteményt, mintha a gyerekek lennének az elsők, de otthon az állandó üvöltözés és drámázás tönkretette a mindennapjaikat. Egy idő után az apja rendszeresen az italhoz nyúlt és teljesen beszámíthatatlan állapotban ült a tévé előtt. Az anyjuk természetesen ezt nem hagyta szó nélkül. A váláshoz vezető út utolsó állomásának azt az estét tartotta, amikor az apja a gyerekek szeme láttára pofozta fel a feleségét, aki teljesen kikelt magából. Számára visszásnak tűnt az anyja reakciója, hiszen ő bármivel is fordult hozzá, legjobb esetben egy sallert kapott.

Sosem alakult ki kötődés közöttük, mert valamiért a húga lett a kedvenc. Ha az anyja elment bevásárolni, mindig magával vitte a kislányt és vett maguknak egy-egy Sportszeletet, amit hazafelé gyorsan meg kellett enni, hogy a fiúk nehogy rájöjjenek. Persze a kislány szája szélén mindig maradt egy kis árulkodó maszat. Néhanapján kishúga a zsebébe csúsztatott egy falat csokoládét, amit otthon titokban Kevinnek adott. Nem az édesség miatt érzett bánatot Kevin, hanem mert tudta, hogy a húga valamiért különleges az anyjuk számára. Szeretett volna ő is jófiú lenni, szeretett volna az anyjával menni, a kezét fogni, közös titkokat őrizni, de neki csupán pár falat tiltott nyalánkság maradt. Meg a pofonok.

Mindig is arra vágyott, hogy valaki szeresse, és remélte, hogy ha egyszer szerelmes lesz, akkor egy lány megadja neki azt a szeretetet, kötődést, stabilitást, amit az édesanyjától nem kapott meg. Igaz, már az első gimis párkapcsolata sem volt sétagalopp. Remélte, hogy megtalálta azt, akinek fontosak lesznek az ő vágyai és álmai. A saját család gondolata adott neki erőt. Nagyon naivan állt a dologhoz, hiszen azt hitte, első szerelmét egyenesen az oltárhoz vezeti majd, de nem mindenkinek adatik meg az efféle tündérmese. A lány elhagyta az osztály legvagányabb srácáért, akivel azóta össze is házasodtak. Véleménye szerint azért választotta őt a lány, mert srác szülei tehetősek.

A gimnázium után Szegedre került és anglisztika szakra járt. Ott már nem szerzett barátokat, és nem csajozott, mint a korabeliek. Minden energiáját a tanulásra fordította. Egyetlen embernek szavazott bizalmat.

Az egyik egyetemi professzora, látva Kevin elhivatottságát, munkát ajánlott neki a kampuszon. Az öreg prof ajánlólevelével gyakorlatilag azonnal munkába tudott állni az egyetem után. Később már ha akart volna sem lett volna kivel szórakozni, amit annyira nem sajnált, hiszen így minden megkeresett pénzét félre tudta tenni. Azt volt a fixa ideája, ha elegendő pénze lesz, talál majd magának olyan nőt, amilyet szeretne. Ezzel vissza is kanyarodtak a gondolatai a magányra.

Az egyedüllét biztonságos falai közé bújva, magányosan túlélni cseppet sem olyan ijesztő, mint túllépni a várfalon és kiszolgáltatni magunkat a világnak. De vajon ez a célja az életnek? A túlélés?

Kevin élete jelentős fordulatot vesz, amikor egyik éjszaka belecsöppen egy terápiás foglalkozásba, ahol a terapeuta az életéről kezdi el faggatni. Ahogy senki más, ő sem gondolja, hogy ez tényleg jelent valamit, vagy hogy egyáltalán foglalkoznia kellene vele, ám a terápiás ülés a következő éjszakákon folytatódik. Így idővel kénytelen elfogadni a helyzetet.

Azonban a terápiás ülések alkalmával olyan kérdésekkel szembesül, amelyekre nem akar válaszolni, vagy nem akar foglalkozni vele. Végül ahelyett, hogy elmenekülne tudattalanja elől, nyomozni kezd. Rövid időn belül érdekes dolgokat talál mind az interneten, mind a könyvekben, és a megszerzett információk birtokában egyre felkészültebben vesz részt az álmában zajló terápián.

Ennek ellenére nem veszi komolyan, hogy az álom során elhangzó információk alapján az életében gyökeres változások állhatnának be, pedig az első pillanattól kezdve más irányt vesz az élete.

 

Sok embernek okoz gondot, hogy miként is tudna adott élethelyzetéből – amit börtönként él meg – szabadulni. Ritkán fordul elő, hogy a közvetlen környezet megoldást tudjon nyújtani, esetleg legyen olyan személy, aki segítségére lehet. A regény főszereplőjének szerencséje van, hogy megleli segítőjét, aki felnyitja szemét és ezáltal feltárul előtte az a bizonyos „Út”.

 

„Magadban kételkedhetsz; amit csinálsz, abban nem.” – Jakab Anita

Fülszöveg

További bejegyzések 

Beleolvasó: Varga Szilárd – Az embertől Istenig

Varga Szilárd: Az embertől IstenigA második felismerés Közel az ötvenhez azon vettem észre magam, hogy egy ideje bármilyen vállalkozásba is kezdjek, nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezem. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy próbálkozásaim nem valósultak meg,...

bővebben

Elena Honoria versei

„A könyvek által azzá válunk, akivé csak szeretnénk. Távoli tájak, világok nyílnak meg előttünk. Egyszerűen lenyűgöz, hogy a fantázia segítségével bármit életre tudunk kelteni. ”

bővebben

Beleolvasó: Császi Zsüliet – Zeusz titkai

Császi Zsüliet: Zeusz titkai Prológus A fűben háton fekve szemezett a nappal, forgott a világ, izzott a levegő körülötte. Félig még álmodott, de közben már magánál volt. A napról gondolkodott, és a földről, ahogy forog a nap körül. Vajon mióta teszi meg a föld ezt a...

bővebben
0

KOSÁR