Az üzletünkben megtalálható szinte minden a ritka antik daraboktól kezdve a mai modern kiegészítőkig. Türelmesen végignézzük a fülbevalókat, és sikerül is választani egy régi stílusú, gyöngyös darabot, amikor egy rövidre nyírt barna hajú, borostás férfi lép be az üzletbe. Még hogy férfi, inkább egy félisten! Körbenéz, mint aki felméri a terepet. Ruganyos léptekkel indul el az egyik vitrin felé, akár egy ragadozó. Maximum harmincöt lehet. Kék farmert és fehér inget visel, zakója kellemesen igazodik sportos alkatához. Amikor megáll, egyenesen rám néz. Tekintetünk egy pillanatra találkozik. Barna szemei szinte hipnotizálnak, képtelen vagyok szabadulni tőle. Térdeim megremegnek. Hihetetlen, hogy álmaim férfija létezik és egyszerűen csak besétál az üzletbe.

‒ Megtenné, kisasszony, hogy becsomagolja? ‒ A kérdésre visszazökkenek a valóságba.

‒ Természetesen. Elég lesz, ha egy tasakba teszem, vagy keressünk egy dobozkát hozzá?

‒ A doboz jó lenne.

Gyors mozdulatokkal kihúzom a fiókot, ahol a dobozokat tartjuk, és a pultra helyezek párat. Az idős úr rámutat egy bordó színűre.

‒ Szalagot is kötne rá, kérem?

Bólintok. Szórakozottságomban majdnem a kiválasztott dobozt is visszateszem a többivel a helyére. A kezem remeg, ahogy a szalagot a dobozra kötöm, mert a fiatal férfi még mindig engem figyel. Izgalmamban, hogy hamarosan egy félistent kell kiszolgálnom, megvágom magam a csomagolópapírral. Francba! A számhoz kapom sérült ujjam, hogy megállítsam a kiserkenő vért. Vásárlóm együttérző pillantást vet felém, én pedig biccentek, hogy minden rendben.‒ Százötvenezer forint lesz! – közlöm a végösszeget.

Az idős férfi nehézkes mozdulatokkal előveszi tárcájából a bankkártyát és átnyújtja. A másik férfi eközben folyamatosan engem figyel. Arca nyugodt és rezzenéstelen. Nem türelmetlenkedik, amikor az öregúr másodszorra is elrontja a pin kódot, csak pimasz mosolyt villant.

‒ Ha megkérem, beütné a számokat? Nem akarom harmadszorra is elrontani.

‒Természetesen!

Végül sikerül a művelet. Megköszöni a segítséget és távozik.

‒ Köszönjük, hogy nálunk vásárolt! Legyen szép napja! – köszönök el tőle, azonban az idős úr csak halkan motyog valamit, miközben a fiatal férfi előzékenyen kinyitja neki az ajtót.

Alig bírom abbahagyni a mosolygást, olyan zavarban vagyok, mert mindeközben az a félisten még mindig engem néz.

‒ Szép napot, Hölgyem! Nem kellene bekötöznie? ‒ Mutat sérült ujjamra, csábító mosollyal az arcán.

‒ Jó napot, Uram! Nem, már minden rendben. Miben segíthetek? – Lassan körbenéz az üzletben, végigpásztázza az üvegvitrinek tartalmát. Szeme a pultban lévő órákon áll meg. Kicsit elmélázik, rámutat az egyikre, és lassan felemeli a fejét. Tekintete a derekamtól vándorol felfelé. Elidőzik kicsit a mellemen, majd az arcomon, végül igézően a szemembe néz, és közelebb hajol. Mámorító az illata.

‒ Valami ilyesmire vágyom ‒ dorombolja.

Most már biztos, hogy álmodok. Az a száj, az a markáns arcél!

 Istenem! És ahogy feszül az ing a mellkasán… Nem lehet igazi. Testemet mintha áramütés érte volna. Melleim megkeményednek és érzem, hogy kipirulok. Az ujjaim végei elfehérednek, úgy markolom az üveg szélét, hogy el ne essek. Érzem, ahogy elönt az adrenalin. A szám elnyílik, ahogy levegőért kapkodok. Torkom kiszárad… Még pár pillanat és biztosan összeesek… A férfi egyet hátralép, de tekintete továbbra sem ereszt.

‒ Jól van, Hölgyem? ‒  Érzelemmentes hangja zökkent ki. Szavai hidegzuhanyként érnek. Lelki szemeim előtt látom, ahogy egy vödör jeges víz a blúzomra ömlik, láthatóvá téve mindent, ami alatta rejtőzik.

‒ Igen. Köszönöm! Csak… ‒ rebegem alig hallhatóan. ‒ Nem is tudom… Szóval… ‒ köszörülöm meg a torkom ‒ órát szeretne. Ez a modell remek választás.

‒ Pont ezt a modellt keresem – mosolyog rám megint.

Pillantása ismét a dekoltázsomra kúszik. Libabőrös leszek a gondolattól, ahogy elképzelem, hogy benyúl kezével a blúzom alá és megérinti a bőrömet. Elment az eszem? Azt sem tudom, ki ez az Adonisz, mégis szó nélkül a karjaiba vetném magam.