sotetben-elsz

Beleolvasó: Németh Balázs – Sötétben élsz

sotetben-elsz
Németh Balázs: Sötétben élsz
ISBN: 978-615-6297-33-4
Megjelenés éve: 2023
Borítótervezés: Zsiros-Petróczki Kitti

Németh Balázs: Sötétben élsz

A szomszéd kutyája

Rebeca semmi kivetnivalót nem talált a szomszédokban sem azelőtt, sem akkor, amikor egy alkalommal az apja áthívta őket egy közös bográcsozásra, és ők készségesen elfogadták a meghívást. Pár hónapos kisbabájuk, a kis Noemi első látásra elbűvölte gyönyörű, nagy boci szemeivel, kerekded arcával, ami mellé imádni való mosoly párosult.

Ahogy ott ültek az udvaron és beszélgettek, Noemi anyjának, Nicole-nak a viselkedésében valami furcsát vett észre, és nem tudta mire vélni a dolgot. Foglalkoztatta, de nem említette meg a családjának, mert nem akarta tönkretenni a délutánt.

Így csak csendben figyelte, ahogy Nicole a szemével próbálja jelezni az apjának, hogy ne itassa a férjét. Persze a férfi ebből semmit nem vett észre. A kerti partin csak fogytak a bourbonok, és Rebeca látta Pault egyre jobban megzuhanni. A sokadik pohár után már csak ülve beszélgetett az apjával, mert állni nem bírt. Persze mint minden részeg, még így is próbálkozott a felállással, de nem igazán ment neki, mert mindig visszahuppant a kiindulási pontba, abba a kényelmes karosszékbe, ami egykor a nagymamáé volt. Miközben a két férfi beszélgetett, Paul egyszer Rebecára nézett.

– Tudod Reby, te nagyszerű lány vagy, igazán büszkék lehetnek rád a szüleid – szólította meg a lányt.

Nem tudta, mit akar belőle kihozni, így egyszerűen csak megköszönte. Már az is furcsa volt, hogy Rebynek szólította, hiszen a családban és eddig a szomszédok is mind Rebecának hívták. Rebynek csak a legjobb barátai becézték, na meg a munkatársai a bárban, ahol néha éjszakánként melózott.

– Szoktalak azon a helyen látni, ahova én is járok néha egy pohár sörre.

– Paul, miről beszélsz? – kérdezte az apja meghökkenve.

– Hát arról, kedves szomszéd, hogy miközben te itthon alszol a feleségeddel, addig a kedves lányotok éjszakai bárban szórakoztatja jó pénzért a férfitársadalom egy részét.

– Ez nem igaz – harsogta Rebeca apja felindultan. – Most pedig takarodj innen! – üvöltötte.

Nicole elnézést kért a férje viselkedése miatt, miközben az már elindult kifelé a kertkapun. Rebeca apján látszódott a csalódottság, és abban a pillanatban a lányát is egy kalap alá vette Paullal. A távolból még hallották, ahogy Paul különböző jelzőkkel illeti Nicole-t, amit ő némán tűrt.

Amikor elhaltak a hangok, Rebeca apja csalódott arccal nézett a lányára.

– Igaz, ez lányom? – kérdezte. Nem szólt semmit, csak némán ült a széken, és a hallgatása mindent elárult. Felment a szobájába és lefeküdt.

Arra ébredt, hogy a szomszéd ordít. Éktelen lárma verte fel őket álmukból. Fáradt, álmos szemekkel kikászálódott az ágyból és odament az ablakhoz. A lámpát nem kellett felkapcsolnia, mert a hold fénye bevilágította a szobát. Ahogy kinézett, látta, hogy Max, a szomszéd németjuhásza nyugtalanul ide-oda futkos az udvaron és a hang irányába egyfolytában ugat.

Rebeca csak állt, és tudta, nem tehet semmit, pedig szíve szerint berontott volna hozzájuk ajtóstól, amikor a dühödt, erős férfihang és a félelemtől remegő női hang között meghallotta a kisbaba sírását. Hiába érezte hirtelen olyan elszántnak magát, amikor meglátta az éjszaka árnyékai közt a felemelt kezet, tudta, megint megveri a feleségét, aki semmi mást nem akar, mint azt, hogy szeressék.

Tehetetlennek érezte magát. Végig nézte, ahogy az árnyékok dulakodnak és néha egy fájdalmas sikoly töri meg az éjszaka nyugalmát. Mindeközben a kisbaba sírása egyre jobban erősödött és felülkerekedett az ütések zaján.

Soha nem ébredt még ilyenre, pedig már jó pár éve, hogy a szomszédjuk Paul és a családja. Ahogy nézte az ablakból az árnyékkezet, ahogy ütötte azt a törékeny nőt, egyre közelebb érezte magához a nő torkán feltörő sikolyok félelem ittas hangját, mintha neki kellene elszenvednie az ütéseket. Az árnyékkéz egyre gyorsabban mozgott, és hangos csattanással halt el Nicole arcán minden egyes alkalommal. Nem tudja, a dulakodásuk mikor ért véget, mert visszament az ágyába és belátta, hogy nem tud mit tenni, ez nem az ő dolga. Beletörődött és hamarosan elragadta az álom. Reggel kilenckor kelt, amikor megérezte a szobában terjengő kávéillatot. Az apja hozta fel neki, és az éjjeliszekrényen gőzölgött. Apja ott ült az ágy szélén, szúrós tekintetét Rebecára szegezte, s csak annyit mondott: „Idd meg a kávéd, amíg jó meleg.” Nem vette le lányáról a szemét. Amíg kávéját szürcsölgette, az apja odament az íróasztalhoz, leült a székre és karba tett kézzel várta, hogy megigya a kávét. Egy szót sem szólt. Amikor látta, hogy elfogyasztotta, annyit mondott, hogy „Egészségedre”, kiment és betette maga mögött az ajtót.

A tegnapi nap után várta, hogy kérdőre vonja, de nem tette. Egy pillanattal később ismét benyitott a szobába.

– Azért elmondhattad volna. Érdemeltünk volna anyáddal annyit – mondta.

Hirtelen összeszorult a mellkasa, és a szívébe belemarkolt az az érzés, hogy jobb lett volna, ha leszidja. Abban a pillanatban azt kívánta, hogy jöjjön vissza és mondja el mindennek, az kevésbé fájt volna. Ehelyett mosolyogva felhozta a kávéját és inkább azzal a pár súlyos szóval rendezte el, amit az ajtóból visszafordulva mondott. Az apja tudta, hogy ezzel nyomot hagy benne. S ez így is volt, mert aznap nem ment le a szobájából. Egész nap a tévét nézte és közben azon gondolkodott, hogy ha lemegy, mit is mondhatna neki, ami értelmes, elfogadható válasz lenne. De mivel nem jutott semmi az eszébe, így inkább a szobája nyújtotta menedéket választotta, és bízott benne, hogy ő sem fog feljönni, kérdezősködni. Ez bejött.

A nap már készült lenyugodni a láthatáron, amikor először lement a konyhába. Az apja ott ült az újságot olvasva, és közben teát kortyolt a poharából, amit tőle kapott tavaly születésnapjára. Tudta, hogy szereti azt a bögrét. Most mégis furcsán érezte magát, hogy ebből issza a teát, miközben ő – aki nem szokott szófukar lenni – egész nap némaságba burkolózott. Jó volna azt hinni, hogy azért választotta ezt a bögrét, hogy a lánya még ezen a napon is vele legyen, ami nem olyanra sikerült, mint a többi. Az arcára kiült a bánat.

– Jó, hogy téged is látni. Azt hiszem, magyarázattal tartozol.

– Mielőtt azt hinnéd – kezdte határozottan –, nem vagyok egy utcasarki lotyó, aki pénzért kefél másokkal.

– Ebben nagyon reménykedem Rebeca, de tegnap Paultól ez teljesen másképp hangzott.

– Részeg volt.

– Abban igazad van, hogy részeg volt, de mégis láthatott valamit, ha már ezt állítja rólad. Ilyet senki nem állít csak úgy egy lányról.

– Amit látott, az az, hogy táncoltam egy éjszakai bárban férfiaknak és ezért pénz kaptam. Semmi többet.

– Hogy mit csinálsz?

– Jól hallottad – hangzott a válasz.

– Ez nem lehet igaz! – Felpattant az asztaltól, szélvész gyorsasággal ott termett a lánya előtt és lekevert neki egy pofont.

– Hogy süllyedhettél le idáig, amikor mi tisztességesen neveltünk és taníttattunk anyáddal? – kérdezte kétségbeesetten John. Választ nem kapva második ütésre emelte a kezét. Rebeca kiszaladt a konyhából.

– Gyűlöllek! – üvöltötte a lány.

Ezt hallva John az asztalra csapott. A kávé kiloccsant az abroszra, a bögre pedig leesett és darabokra tört a konyha járólapján.

Autógumi csikorgása hallatszott az utcáról, ahogy Rebeca elviharzott a pofon után. Johnban most egyszerre tombolt a düh és a félelem. Nem szerette, ha a lánya feldúlt állapotban vezet. A felesége, aki eddig a mosogatónál állt csendben, nem szólt bele kettejük vitájába, miközben ugyanazok az érzések kavarogtak benne is, mint férjében, de ő megmaradt inkább csendes szemlélőnek, és fájdalmas szívvel viselte el azt, hogy ilyet tett a lányuk.

– Valamit tennünk kell – szólalt meg John.

– Igen, tudom – válaszolta a lány anyja.

– Nem mehet többet arra a helyre – dühöngött teljesen kikelve magából John –, hogy látványosságot csináljon a testéből! Az én lányom nem lehet egy lecsúszott életű kétes erkölcsű cafka! Beszélnem kell Paullal.

– S mit akarsz tenni utána? – kérdezte Alicia, Rebeca anyja.

– Még nem tudom, egyelőre csak beszélni szeretnék vele minél hamarabb.

– Rendben, de akkor veled megyek.

– Nem! Te várd meg itthon a lányunkat, hátha hazaér addig, amíg én Paullal beszélek.

Az asszony elhúzta a száját, de belegyezett. John elindult, és az udvarra kilépve látta, hogy Paulék kutyája, Max ott fekszik a házuk ajtajában, de nem a szokásos módon, ahogy egy kutya őrzi a házat, hanem szomorú érzésekkel teli nyüszítést hallatva adta a világ tudtára, hogy valami nagyon nincs rendben. A hangja olyan volt, mintha énekelne a nagytestvér számára, akiben bízik, hogy meghallja a messzeségben. Amikor meglátta Johnt a házukhoz közeledni, farkát csóválva jelezte örömét és elkezdte kaparni az ajtót, jelezvén, hogy be akar menni.

– Mi van haver? Idegesnek látszol. Jó kutya vagy.

A dicséretet követően megpaskolta a fejét és benyitott a házba.

Odabent félhomály uralkodott, az alsó szint összes függönye el volt húzva. Az emeletről gyereksírás hallatszott. John után a kutya is bement a házba és követte a hangot. Lépteik alatt recsegett a lépcső és a fáradt fa recsegése belemart az ijesztő csendbe. A férfi felért az emeletre. A kutya közben utolérte és szorosan a lába mellett követte őt. Egyre közelebb értek a zajok forrásához. John benyitott a szobába, ahol Paul ütötte az ágyon fekvő feleségét, aki kezét az arca elé tette, így igyekezett védeni magát a pofonoktól.

Minden egyes ütés, ami az arcát érte, azt juttattaeszébe, ahogy az apja egész gyerekkorában verte az anyját, és neki ezt végig kellett nézni. A helyiséget megtöltötte Nicole sikolya. A baba sírása egyre jobban bőszítette Pault. A következő pillanatban Max már ott is termett a szobában és lerángatta a férfit Nicole-ról. Mire John elindult volna, hogy az őrjöngő férjet megállítsa, addigra a kutya elvégezte a munka nagy
részét. Paul ott feküdt a földön, és amikor Nicole meglátta Johnt a szobaajtóban, odament a babához, kivette a kiságyból, majd az őket hűségesen követő Max-szel elindultak lefelé. John is utánuk ment, és áthívta magukhoz őket. Pault otthagyták a földön…

A történetek zöme életszerű eseményeket dolgoz fel. A közös pont a novellákban a félelem. Félelem a zárt ajtók mögött történő bántalmazástól, a természetfelettitől, a múltbéli tettek súlyától, az emlékektől. A történeteken keresztül az író elkalauzolja az olvasót egy-egy olyan szituációba, ahol a szereplőknek le kell győzniük a saját félelmüket, bűntudatukat, a szerelem beteljesülésének érdekében felidézni és elmesélni rég eltemetett emlékeit. Megjelenik a családon belüli erőszak, ősi legendák egy elátkozott barlangról, egy fehér ruhás nő szelleme. Vajon van – e kiút a barlang mélyéről? Vajon ébren tud- e maradni az ember, ha egy kísértet erre kéri? A kérdésekre a választ a könyv rejti.

Fülszöveg

További bejegyzések 

Beleolvasó: Haffner Orsolya – A tükörtó

“Volt már olyan, hogy a pályaudvar munkatársai szendergő felnőttet láttak a váróteremben, de most valami szokatlan dolog történt. Egy kislány aludt a padon. Mégsem ment oda hozzá senki emberfia, hogy megkérdezze, mit keres itt egyes-egyedül.”

bővebben

A tördelés utáni korrektúra fontossága

Van egy olyan lépés a kéziratok szöveggondozásában, ami egyfajta legendaként kering a könyves szakmában, és a szerzők közül is csak kevesen tudják, hogy valójában mit takar. Az elmúlt időszakban nagyon sok szerzővel kerültem kontaktba mind a Smaragd Kiadón keresztül,...

bővebben

Haffner Orsolya bemutatkozó

“Éppen betöltöttem a nyolcadik évemet, amikor felfedeztem, micsoda kalandot rejt az írás. Naplót kezdtem vezetni. Idővel az események listáját felváltották a gondolatok, és kiderült, hogy egyfajta meditatív elfoglaltságot találtam magamnak. A külföldről kapott, üres határidőnaplók meglódították a fantáziámat. Egyszerű ajándéknak számítottak, mégis inspiráltak.”

bővebben
0

KOSÁR