fbpx
az-elet-alkonya

Beleolvasó: Németh Balázs – Az élet alkonya

az-elet-alkonya
Németh Balázs: Az élet alkonya
ISBN: 978-615-6296-87-0
Megjelenés éve: 2021
magánkiadás

Németh Balázs: Az élet alkonya

A Préda

Miután a kutatólaborból kiszabadult, Dallas eldugott kis nyomornegyedeiben keresett magának búvóhelyet és ételt. Legkedveltebb étkei a hajléktalanok és a gyerekek voltak, mert mintha érezte volna, hogy rettegnek tőle, legtöbbször rájuk esett a választása. De nem vetette meg a háziállatokat sem.

Egyik reggel a negyedben arra lett figyelmes a környék, hogy nagy kiabálás van a szomszédok körül. Emily, a huszonkét éves, fiatal kis luvnya, aki azért kényszerült prostitúcióra, és hogy ilyen életszínvonalon éljen, mert apuci meg anyuci kitagadta csak azért, mert egy buli után elmentek érte, és stoppolni látták. S egyből azt hitték, hogy kurva lett a lányukból. Emily hiába próbálta megmagyarázni az őseinek, hogy ő nem csinált semmi rosszat, csak haza akart jutni, mert már késő volt. De ennek ellenére elmondták mindennek és kitagadták.

Meglátta a kutyáját szétmarcangolva úgy, hogy a felismerhetetlenségig lenyúzták róla a bőrt és megcsonkították. Azonnal kihívták az állatvédőket, és mint rendes állampolgárhoz illik, ők ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek. A kutya megmaradt maradványait elvitték egy jól zárható műanyag zacskóban, hogy majd megvizsgálják, persze Emily nem értette, hogy azon még mit kell vizsgálni, amikor majdnem semmi nem maradt szegény Berryből. Nem tehetett mást, belegyezett, és várta a vizsgálat eredményét. A maradványokat megvizsgálták, és a tetem darabkái között a műanyag zacskóban találtak egy éles, majdnem húsz centiméter nagyságú szemfogat, amiből DNS mintát vettek, és nagy meglepetésükre nem Berryé volt, hanem valami ismeretlen lényé. Amikor ezt elmondták az állategészségügyi vizsgálatot végző orvosok Emilynek, nem akarta elhinni, hogy valami olyan ölte meg a kutyáját, ami már nem is létezik vagy létezhetne a világon. 

Az eset után még napokig ment a pusmogás a negyedben, hogy vajon mi történhetett, de úgy, ahogy elkezdték, egy idő után abba is hagyták. Ez alatt az idő alatt ez a lény megbújt egy nagyon régi épület falai között, ahol omlott a vakolat, és dohos, átható szagot árasztott magából az épület. Ez az épület nem volt más, mint egy régi iskola, amit még az 1950-es években felrobbantottak, mondván, hogy túl sok a fekete gyerek az iskolában.

Közben tovább folyt a nyomozás Emily Dunken kutyája ügyében. Az állatvédők továbbították az esetet a dallasi városi rendőrség Különleges Ügyek Osztályára. A három legjobb rendőr kapta meg az ügyet, aki nem volt más, mint Jack, Bill és Andrew. Nekik elég volt pár nap az ilyen ügyek megoldásához, maximum egy hét vagy kettő. Ezért voltak ők a legjobbak. Mindhárman kimentek a nyomornegyed azon részébe, ahol történt az eset, és még egyszer megvizsgálták a környéket, majd megkérdezték az ott élőket, ki mit látott, hallott az eset kapcsán.

Természetesen mindenki azt mondta, hogy nem látott és nem hallott semmit, nehogy szemtanúként vagy fültanúként kapcsolatba kelljen kerülniük a rendőrséggel. Mert ugye ez is olyan „bűnmentes övezet” volt, mint az összes többi Dallasban. Így hiába kérdezgették az ott lakókat, nem tudtak meg ők sem többet, nem maradt más hátra nekik, mint a jó öreg zsaruszimatban bízni. És ez vezetett nyomra, mert amíg Jack és Andrew kérdezősködött, addig Bill megtalálta ugyanazt a fekete, nyálkás anyagot a házaktól nem messze, mint a laboratóriumnál. Gondolta, ez nem lehet piskóta, ha még mindig él, és ha már ilyen szarság folyik ki belőle, biztos nem hétköznapi teremtmény. Arra nem is mert gondolni, hogy a kutya tudott ellene védekezni, mert egyszerűen képtelenség lett volna. A támadás gyorsaságából és brutalitásából arra következtettek mind hárman, hogy gyorsan végzett vele, és utána, amit csinált, annak a maradéka már a zacskóban látható.

Bill megtett pár lépést attól a helytől, ahol megtalálta azt a nyálkás, undorító és rothadó bűzt árasztó valamit, és érezte, hogy van valami a közelében, de nem látott semmit. Érezte a levegőben a szagot, ami avas húsra emlékeztette, olyanra, amit valami megkezdett, de otthagyta, és már a penész is átjárta. S hirtelen ott áll előtte a lény teljes életnagyságban, előugrott az elhagyatott iskola falai közül, és neki ijedtében még a sikoly is a torkában maradt, mert a félelem hirtelen dermesztő jeges szélként telepedett rá. Abban a pillanatban Jack és Andrew hátrafordultak a ház falától, ahol álltak, és undorító csámcsogást hallottak, de valami még beszűrődött a hangok közé. A csontok szilánkosra törésének hangja, ahogy a lény szó szerint apró darabokra tépte Billt, és nem maradt más hátra belőle, csak a vértől átázott, szakadt zakó, amit a lény nem tudott megemészteni. Hirtelen nem tudták eldönteni, hogy képzelődnek, vagy tényleg a társuk és egyben a legjobb barátjuk maradványai tárultak-e a szemük elé. Ezután az eset után abbahagyták a nyomozást, és megkapta egy másik brigád.

Jacket és Andrew-t elküldte a rendőrség egy hosszabb szabadságra, hogy dolgozzák fel a legjobb barátjuk elvesztését. Úgy döntöttek, hogy fogják közösen a családot, és lemennek egyet a floridai tengerpartra, és ott talán kicsit ki tudnak szakadni a hétköznapok nyüzsgéséből, és az emlékek elleni harcot egy kicsit háttérbe tudja szorítani a családdal való együttlét és kikapcsolódás. Fájó szívvel hagyták itt a várost, még ha csak kis időre is, ahol annyi közös emlék és megoldott ügy volt a palettájukon, de nem tehettek mást, és ők is tudták, hogy így lesz a legjobb. A temetés után így is tettek, és a két hét leteltével talán egy kicsit nyugodtabban tudtak megint munkába állni.

Az első munkanap még nyögvenyelősen sikerült, és furcsán nehéz volt, mert mind a ketten keresték a jó barátot, aki mindig mellettük volt jóban–rosszban. De tudták, hogy ő már nem jöhet el hozzájuk, mert már az angyalok vigyázzák az álmát, és felhőkön ülve várja a csodát, hogy újra találkozhasson velük. Az Élet oly kegyetlen volt hozzá, s hirtelen rabolta el a halál, hogy akármennyi idő telik is el, mindketten keresni fogják, amíg világ a világ. Mert a halált nem lehet feldolgozni, csak el lehet fogadni, hogy már nincs, és ő már egy jobb helyen van, ahol már neki semmi nem fáj. Talán Jack és Andrew is ezért tudta tovább folytatni a munkát.

Folytatták, de egy kis idő múlva rájöttek, hogy ez már nem nekik való. Valami kiveszett belőlük. S ez az érzés abból ered, hogy amikor reggelente felkeltek, már nem érezték azt a vágyat, mint éveken keresztül, hogy nap nap után bűntényt oldjanak meg. És a bajtársuk elvesztése kellett ahhoz, hogy erre rájöjjenek. Már nem voltak olyanok a mindennapok, mint amikor hárman voltak. S így ezzel az érzéssel mind a ketten a nyaralás utáni első napon beadták a felmondásukat. A Főnök, mindenki Kapitánya, a jó öreg Webster sem tiltakozott ellene, pedig tudta, hogy a harmadik után a másik kettő legjobb rendőrét veszíti el rövid időn belül. Így hát a felmondás beadása után immáron civil, szabad polgárok lettek.

Az emberi elme furcsa jószág… képeket tárol, figyel és álmokat kever a valósággal. Néha ébredés után zavartan pislogva próbáljuk helyre tenni az eseményeket, szétválasztva a valóságot a fantázia szülte filmkockák boldog, vagy éppen bénító pillanataitól.
A félelmek, életünk során felhalmozódott sérelmek gyűlnek a memória rejtett zugaiban, éles karmokkal kaparászva az értelem falát. Ha elég erősek vagyunk féken tudjuk tartani, de ha nem, akkor kiszabadul és minden, ami addig megszokott volt számunkra, a múlt ködébe veszve távolodik tőlünk és hétköznapjainkba beletapos a rémület…
Németh Balázs második kötetében elkísér minket egy olyan sötét világba, ahol az elnyomott elme démonjai utat törnek maguknak és elkezdődik „Az élet alkonya…”

Fülszöveg

További bejegyzések 

Uricska Erna bemutatkozó

Uricska Erna angol nyelvtanár, 1999 óta tanít angol nyelvet. Több mint egy évtizedet töltött el a közoktatásban, majd 8 évig a rendészeti felsőoktatásban, ahol angol rendészeti szaknyelvet oktatott. Jelenleg ösztöndíjas hallgatóként doktori (PhD) tanulmányait végzi a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Kommunikációtudomány Doktori Iskolában.

bővebben

Beleolvasó: Elena Honoria – A Varázslónő

Jöjj ide Mágus. Kérlek tedd a kezed az asztalra! – Kelletlenül elszakította magát a faltól, és szó nélkül odalépett a nő mellé. A terem közepén egy hatalmas üvegasztal állt, a Varázslónő pici, vékony ujjai szinte elvesztek rajta. Követte Úrnője parancsát, tenyerét ő is az asztalra helyezte. Ahogy egymás mellett álltak, szinte összeért a kezük és a válluk. Hirtelen elfogta a remegés, újból feltört benne a vágy. A nőből áradó mámorító illat teljesen felkavarta. Hiába próbálta fékezni a gondolatait, azok önálló életre keltek. Magában fohászkodott, hogy a másik semmit se vegyen észre.

bővebben
0

KOSÁR