fbpx
zeusz-titkai

Beleolvasó: Császi Zsüliet – Zeusz titkai

zeusz-titkai
Császi Zsüliet: Zeusz titkai
Megjelenés éve: 2022
Szöveggondozás: Stílus és Technika
Borítótervezés: Zsiros-Petróczki Kitti
ISBN: 978-615-6297-21-1

Császi Zsüliet: Zeusz titkai

Prológus

A fűben háton fekve szemezett a nappal, forgott a világ, izzott a levegő körülötte. Félig még álmodott, de közben már magánál volt. A napról gondolkodott, és a földről, ahogy forog a nap körül. Vajon mióta teszi meg a föld ezt a távolságot minden áldott nap? És egyáltalán miért? Vajon a bárányfelhők mögött valóban ott vannak az istenek, és ők irányítják ezt? Vagy ha nem ők, hát ki? Irányítja egyáltalán valaki? Egy idő után gondolatai a madárcsicsergésre terelődtek. Bár kora reggel volt, mégis úgy érezte magát, mint egy kisgyermek, aki egy meleg tavaszi délután elszunnyad a fa lombja alatt. Ahogy az álomból lassan magához tért, úgy kezdett a feje sajogni, homloka zsibbadni, a szeme remegni. Félelem szökött a lelkébe. Az imént mindent tudni vélt a világról, most hirtelen semmit nem tudott. Semmire nem emlékezett.

Felült a fűben, látta, hogy ruhája tiszta kosz, de nem a homokos fűtől. Próbálta felidézni, mi történhetett vele, merre járt, de semmi nem rémlett neki. A következő gondolata az volt, hogy hazaindul, de rádöbbent, hogy nem tudja azt sem, az merre van. Sőt, semmit nem tud, nem tudja hol dolgozik, mivel foglalkozik, nem tudja ki a családja, egyáltalán ki is ő. Csak egy név rémlett neki: Olívia.

Uramisten, mi történt velem? Hol vagyok, és ki vagyok én? Hirtelen az emlékezés hiánya hasított belé, és ettől úgy érezte, rettenetesen magányos. A pulzusa megemelkedett, szíve egyre hevesebben vert. Egy kép villant be. Látta maga előtt, hogy egy földalatti bunkerben fogva tartották, és érezte, hogy rettegett.

De vajon miért és mennyi ideig tarthattak fogva? És ezek szerint most menekülök? De ki elől? És ki egyáltalán Olívia?

Sikoly tört fel belőle, majd könnyei potyogni kezdtek. Félt…

Pár perccel később, kicsit megnyugodva, konstatálta, hogy fogva tartása alatt sokat fogyhatott, mert mintha ruházata egy számmal nagyobb lenne. Remek, ezt már legalább tudom magamról.

Kicsit lehiggadva megállapította, hogy most menekülnie kell, hiszen ha meg tudott valahonnan szökni, akkor nyilvánvalóan okkal tartották fogva, és ha észreveszik, hogy eltűnt, keresni fogják. Segítségre lesz szüksége, de senkiben nem bízhat, senkire nem emlékszik, de kórházba sem mehet. Az egyetlen racionális megoldás egy hajléktalanszálló volt, ahol egy ideig megbújhat, megfürödhet, tiszta ruhát és élelmet kaphat. Közben kitalálja a hogyan továbbot, hátha addig visszanyeri emlékezetét. Elvégre lehet, hogy csak a sokk okozta az amnéziáját, és pár órán belül visszatér. Valamiért arra emlékezett, hogy mi az az amnézia, annak milyen tünetei vannak, és mi a gyógyulás folyamata.

Kellemes tavaszi meleg volt, amiben a forró zuhany olyan jólesett, mintha életben először fürdött volna. Az elfogyasztott étel és az új, tiszta ruha, ami teljesen illett rá, tovább fokozták jókedvét.

– Most már emlékezhetnék is, már több óra eltelt – dünnyögött kissé hangosan magában.

– Mégis mire szeretnél emlékezni? Mi itt mind felejteni szeretnénk – szólalt meg egy nagyon fiatal nő.

– Az életemre, és hogy ki is vagyok. Semmire nem emlékszem, nem emlékszem ki vagyok, hol lakom, ki a családom, mi a munkám… Senki nem keres, vagyishogy éppen az, hogy valakik biztosan keresnek, de minden bizonnyal előlük menekülök, mert fogva tartottak valamiért, amiről nem tudom, hogy miért – válaszolt kissé kétségbeesetten Olívia.

– Micsoda? Tudok valamiben segíteni? A nevem Rita – mutatkozott be a csinos, sötétszőke hajú, magabiztos, fiatal, ám láthatóan megtört lány. Egy megkopott, fekete alapon mahagóni virágmintás, nyári tunikát viselt.

– Nem igazán tudom, hogy miben tudnál. Olívia vagyok – nyújtott kezet. – Ezt az egyet legalább tudom.

– Egyet javasolnék neked: ne maradj sokáig

– Miért?

– Azt mondod, hogy keresnek és üldöznek. Nehezen hiszem ugyan el, lehet csak az amnéziád mellékhatása. De tegyük fel. Akkor senkiben nem bízhatsz. És akik keresnek, tudják ezt. Azt is, hogy kórházba nem mehetsz, pedig lehet nem ártana. Az egyetlen hely, ahova jöhettél, ez volt, és ezt ők is tudják. Idő kérdése, mikor keresik fel az összes hajléktalanszállót.

– Igen, ebben igazad lehet. Viszont hova mehetnék, se otthonom, se munkám, se családom…

– Kell egy személyazonosság neked. Gyere velem! Amúgy is jót fog tenni a séta, hátha elő tudjuk csalogatni azokat az emlékeket.

Az ágyaikról felpattanva sietősen a bejárati ajtó felé vették az irányt. A szállót elhagyva hosszú kilométereket gyalogoltak a csicsergő tavaszi napsütésben a zsongó belvároson keresztül. Útközben jól elcseverésztek. Olívia akkor tudta meg, hogy április hetedike, szerda van és Kecskeméten vannak. Nem tudta, hogy eddig hol élt, de valahogy biztos volt benne, hogy nem ebben a városban.

Szimpatikusnak tűnt számára Rita, így bátran követte őt, aki útközben bemutatta neki a város nevezetességeit, átsétáltak valamennyi parkon, tekintettel arra is, hogy mind útba esett, ugyanis a város másik végébe tartottak. Olívia azt is megtudta, hogy három hónap múlva olimpia lesz, és beszélgettek a közéletről is.

Rita magáról is mesélt. Huszonkét éves, és azért került erre a sorsra, mert egy gyermekotthonban nőtt fel, de onnan a borzasztó körülmények miatt tizenhat évesen megszökött. Az élete hosszú hónapokon keresztül csak rejtőzködés és menekülés volt.

Talán ezért is találta meg olyan hamar a közös hangot Olíviával, és ezért érezte úgy, hogy mindenképpen próbál neki segíteni. Egyből saját magát látta benne, de látott benne még valamit, ami belőle hiányzott. Nem igazán tudta megmagyarázni magának, hogy mégis mit, de érezte, hogy Olíviában az megvan. Talán a vakmerősége. Rita elmondta azt is, hogy miután megszökött, nagyon rossz társaságba keveredett az utcán, a prostitúcióba és a drogba is belevitték, egy ideig benne is volt a gépezetben. Amikor észhez tért, és tisztábban látta a világot, rájött, hogy az egyetlen lehetősége az lehet, ha onnan is továbbáll.

– Csak tudod, nem olyan egyszerű – kezdte boncolgatni múltját Olíviának. – Amikor az ember tizenhat évesen menekül, az utcán él otthontalanul, és ezek az emberek onnan kiemelik, életben tartják, akkor valamilyen szinten nehezen mozdul már ki ebből. Ugyanakkor több év megaláztatás után úgy éreztem, ennél már az utca is Nehéz ilyenkor menekülni, eléggé kivitelezhetetlen. Senki nem segít, senkiben nem bízhatsz. Nagyon észnél kell lenni, és jó kapcsolatokkal kell rendelkezni, okosan kell sakkozni, hogy túlélje az ember.

Olívia hallgatta Rita durvábbnál-durvább történeteit, és csak arra tudott gondolni: Velem vajon mi lehet? Ki vagyok én? Rita legalább ismeri az életét.

Olívia semmire nem emlékezett, pedig bízott benne, hogy a séta, a beszélgetés mind jót tesz az emlékei előhívásában, de nem, nem vezetett eredményre. Már egy jó ideje úton voltak, amikor félőn megszólalt:

– Megtudhatom, hogy meddig megyünk még? Kezdek nagyon fáradni. És borzasztóan ideges vagyok attól, hogy továbbra sem emlékszem semmire.

– Ne aggódj! Pár perc, és egy ismerősömmel találkozunk. Ő profi az ilyenekben – válaszolt határozottan Rita.

– Mégis miben?

– Személyazonosságot Egy újat. Igaz, hogy hamis, de amire most neked hirtelen szükséged van, az ez. Ezzel el tudsz kezdeni dolgozni, lakni valahol. Aztán majd alakulnak valahogyan a dolgok. És egy idő után, hidd el, emlékezni is fogsz, és akkor már nem lesz erre szükséged. Újra Olívia lehetsz – nyugtatta Rita.

– Egy kicsit ijesztően hangzik – visszakozott kissé Olívia.

– Hát az is elég ijesztően hangzik, hogy elmondásod alapján egy földalatti bunkerben tartottak fogva. És jelenleg nem emlékszel semmire, arra sem, hogy ki is vagy valójában. Ja, és ne feledd, hogy menekülsz!

– Na, jó rendben, és akkor ez hogy működik?

– Gyere! – húzta magával Olíviát.

– Csá! – köszönt Rita az érkező, nem túl megbízhatónak tűnő alaknak. – Jó tudni, hogy megváltozott a telefonszámod. Így elég nehéz rád találni! – Összemosolyogtak, közben a férfi egy tucat személyi igazolványt vett elő, amit Rita azonnal kikapott a kezéből.

Olívia a háttérben figyelt, iszonyatosan aggódott. Remegett az idegességtől, ijesztőnek találta az előttük álló ismeretlen alakot, aki már egy ideje le sem vette a tekintetét a két nőről. Rita hosszú percekig tüzetesen vizslatta az igazolványokat, majd hirtelen az egyikre bökött Olívia felé pillantva.

– Ez lesz a tuti!

– Sokkal tartozol Rita! – közölte vele a férfi.

– Oké-oké, tudod, hogy mindig törlesztek!

Gyorsan elköszöntek egymástól, majd ahogy jött a semmiből, úgy el is tűnt a titokzatos idegen.

– Tessék. A tied! – adta át Olíviának az okmányokat Rita. – Mostantól felejtsd el az Olívia szót is. A neved: Tárnai Nelli. Hasonlít rád, mondjuk szőke és rövidebb hajú, de nagyon hasonlít. Korban is hasonló lehet, mint te.

– De ezt mégis hogy intézted el? És miért segítesz nekem? Felismersz talán? – kérdezte értetlenül, elhűlve Olívia.

– Nem, de látom, hogy jó ember vagy, és nagy bajban Abban is biztos vagyok, hogy sikeres nő voltál, ezért is menekülsz, és ezért is üldöznek. A hogyannal pedig ne foglalkozz, megvannak a saját törvényeink, aszerint történnek a dolgok itt, de te azon ne aggódj – válaszolt neki barátian Rita. – Még egy dolgot javaslok: jó messzire menj innen, és ne bízz senkiben. Olyan munkát keress, ahol elvegyülhetsz, egy lehetsz a sok között, ahol nem tűnsz fel egy ideig. És változtass teljesen külsőt. Nehogy rád ismerjenek. Aztán hidd el, emlékezni fogsz.

– Köszönöm. Örökre hálás leszek neked. Remélem, hogy egy nap meghálálhatom – és mintha muszáj lett volna, Nelli futni kezdett a végtelenbe.

1

Április 7., szerda. Kecskemét. Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Fokozott Védelmi Intézmény.

A város szélén lévő átlagos külsejű, háromemeletes épület előtt egy kormányzati autó fékezett. Fiatal férfiak pattantak ki belőle és léptek be a kapun. Az épületbe jutva mintha egy másik univerzumba érkeztek volna. Átsiettek az aulán, pillantásra sem méltatva a rengeteg szobrot és kortárs festményt, még a védelem ikonikus jelképét sem, az óriás méretű sárgás márványszobrot, amely egy tigrist ábrázolt.

A portán álló három, öltönyös, fegyveres biztonsági őr már jóval azelőtt szabad utat engedett nekik, mielőtt az igazolványaik előkerültek. Jobbról és balról két üvegtükrös lift, akár egy plázában, azonban ügyük ennél sürgősebb, inkább a lépcsőn futottak fel.

Egy harmadik emeleten lévő ajtóhoz igyekeztek. A két harminc körüli ügynök kopogás nélkül lépett be.

– Óriási baj van százados… – kezdte az

– Olívia megszökött – folytatta a másik.

– Tessék? Mi a Nemzetbiztonság vagyunk! Hogy a fenébe tud megszökni tőlünk valaki? – értetlenül állt az ablak előtt Bicskei Balázs százados, kezében egy nagy irathalmazzal, amit idegesen csapott le maga mellé az íróasztalára, majd sietős léptekkel az ajtó felé indult. – Mégis hogy? Azonnal indulunk, még négy ember jön velem, meg kell keresnünk! – tette hozzá, miközben fegyverét is magához vette.

Sietős léptekkel a szomszédos iroda ajtajához ment és résnyire benyitott.

– Olívia megszökött! Hívjátok fel az összes környékbeli kórházat, szociális intézményt, orvost, mentősöket, hivatalokat, szóljanak, ha bemegy hozzájuk. Nem juthatott messzire! – irányította szigorúan az embereit, majd az öt ügynök két autóval elindult a város irányába.

Bicskei Balázs harminchét éves, komoly, sportos megjelenésű vezetőügynök volt a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál. Tizenöt éve dolgozott itt. Rengeteg kitüntetést kapott pályafutása alatt. A legtitkosabb projektekben vett részt. Mindig sikeres volt valamennyi küldetése. Amint az autóba ugrott, gondolatai a két héttel korábbi események körül forogtak.

– Üdv! Bicskei Balázs – köszönt.

– Üdvözlöm! Dr. Pásztor Luca vagyok – hangzott a viszonzás, miközben kezet fogtak.

– Ő a legprofibb a témában, felvázolja a lehetőségeket – szólt közbe Kovács Róbert különleges ügynök.

– Elvégeztem a szükséges vizsgálatokat. Úgy gondolom, az általam kifejlesztett terápia a kezelt ügyében is hatásos lesz, méghozzá rövid időn belül. Már a vizsgálatok során érezhető volt a gyors reakció a terápiára… – kezdett bele a doktornő, majd megállt egy pillanatra.

– És gondolom, most jön a de – jegyezte meg vonakodva a százados.

– Igen! Nos, azt tudni kell, hogy beteg a tartós amnézia miatt egy nyugalmi, szedált állapotban van. Az általam kifejlesztett és alkalmazandó terápia lényege, hogy az emlékeket minél gyorsabban, úgymond mesterséges úton előidézze különböző eszközökkel, amely ezáltal a természetes folyamatoknál nyilvánvalóan jóval drasztikusabb módszer, ami a nyugalmi állapotra kifejezetten rosszul hathat. Így annak mellékhatásai is lehetnek – fejtette ki a témát.

– Mint például? – kérdezte hidegen a százados, miközben Kovács különleges ügynök is érdeklődéssel várta a folytatást.

– Az agy támadásként fogja érzékelni, zavarként fog a szervezetben jelentkezni, így nagyon súlyos üldözési mániát idézhet elő, aminek következményei is lehetnek, sőt maradványai, és amely állapot nagyon rövid idő alatt is bekövetkezhet, ha működik a terápia – folytatta Luca.

– Százados, te döntesz! – hangzott a rezzenéstelen megjegyzés Robitól.

Balázs gondolkodott néhány percet. Az elmúlt közel három, gyötrelmes, eredménytelen év járt a fejében. A rengeteg belefektetett munka és energia. Meredten nézett maga elé, karjait keresztbe fonta, sétált néhány lépést, bámulta a padlószőnyeget. Elmélázva kinézett a szoba ablakán a távolba, majd másodpercek múlva megfordult és megszólalt:

– Csináljuk!

– Hova az istenbe mentél? – dünnyögte halkan autóvezetés közben Balázs, miközben megszólalt az egyik ügynök mellette:

– Valószínűleg valamelyik utcában meglesz, a belvárosban – nyugtatta a századost. – Nem juthatott messzire, gondolj csak bele.

– Nem Az az igazság, hogy van esze, még ha jelenleg nem is emlékszik semmire. És nagyon megfontolt, valamint őrületesen talpraesett. Nem lennék meglepve, ha önálló akcióba kezdene. – Elővette egyik telefonját, és egy SMS-t küldött Morvai Krisztián különleges ügynöknek: Szólj, ha a sast újra repülni látnád! B.B.

– Egyébként meg elárulnátok, hogy mégis hogyan történhetett ez meg? Hogy a viharba tudott megszökni? Ezt azért a biztonsági kamerán vissza fogom nézni, és lesznek felelősök! Kirúgok pár embert, az tuti! Tudja mindenki nagyon jól, hogy ez már így is egy elcseszett projekt, ugyanakkor borzasztóan fontos! És ennek ellenére így elbaszni – mérgelődött.

– Kicselezte valahogy az őröket. Maguk se értették, mire rájöttek, késő volt – mentegetőzött a mellette ülő ügynök.

– Na, pontosan erről beszélek! Szerintetek ha egy fokozott biztonsági besorolású épületből ki tudott úgy jutni, hogy senki nem tudta megállítani, akkor még mire képes? – dühöngött tovább a százados.

A mellette ülő ügynöknek megszólalt a telefonja, a központból hívták.

– Értem, rendben, akkor megyünk arra – szólt a telefonba, majd Balázshoz fordult. – Százados, menj a pszichiátria felé! Szóltak, hogy egy zavarodott nő ment be hozzájuk, lehet, hogy ő az.

Vakvágányra futottak. Nem ő volt az. Balázs érezte, hogy egyre jobban feszül a húr. Valamit ki kell találnia rettentő gyorsan, mert különben ennek nagyon-nagyon rossz vége lesz.

2

Nelli vonattal utazott a fővárosba. Bliccelt. A szükség nagy úr – mentette fel magát. A kevés kis pénzét, amit Ritától kapott, másra tartogatta.

A vonaton hol a hamis személyi igazolványt nézegette, hol az ablakon bambult ki. Nelli. Tárnai Nelli. Elképesztő! Nehéz lesz megszoknom, de remélem nem is kell, mert hamarosan visszatérnek az emlékeim, és minden a régi lesz. Fogalmam nincs, hogyan intézte el ezt nekem Rita. Rita, aki gyakorlatilag huszonkét évesen megjárta már a poklok poklát. Most meg egy senki életét éli. De bejön neki. És milyen szerencsés vagyok, hogy ekkora segítséget kaptam, és hogy pont őt hozta az élet az utamba! Talán nem is szerencse ez, hanem az égiek vigyázzák utamat. Valószínűleg letértem az útról, amin mennem kellett volna. Csak ezt tudom elképzelni. Bár arról lövésem sincs, hogy ennek mi köze az amnéziámhoz, és hogy ki is vagyok én. Egyáltalán arról sincs fogalmam, hogy ilyen bölcsességeket mégis honnan szedek, és hogy vagyok ebben a jelenlegi helyzetemben, ennyi idő után is ilyen magabiztos és hidegvérű. Lehet, hogy pszichiáter vagyok? Áh, kizártnak tartom, ahhoz el kellett volna végeznem az orvosi egyetemet…

A Nyugatinál szállt le délután fél kettőkor. Egyszerű, fekete, hosszú ujjú, térdig érő ruhát tudott csak szerezni. Ez volt az egyetlen értelmes ruhadarab. Meg ez legalább mindig elegáns, akárhova is keveredjen az ember. Ezzel nem lehet mellé lőni.

Budapest nyüzsgő utcáit járta. Furcsa módon ismerősnek tűnt a hely, ismerte az útvonalakat, és azt, hogy mit, hol és merre talál. Nem voltak emlékei, de az tudta, hogy Budapest a főváros. Úgy érezte, jó ötlet ide jönni, itt van a legtöbb lehetősége. Csak arra tudott gondolni, amit Rita mondott neki: el kell vegyülnie.

Még mindig nem emlékezett semmire. Most már kezdett egy kicsit kétségbeesni ettől, és a tehetetlenségtől.

Talán még az étel a legkevesebb, akár egy hétig is kibírja az emberi szervezet evés nélkül, én is biztosan képes vagyok rá. A folyadék azonban nagyon fontos, nem lehetek rosszul, nem kerülhetek orvos vagy kórház közelébe, mert megtalálnak. A vizet simán megoldom, köztéri ivókútból szerzek. De hogy hol alszok ma, azt még nem tudom. Talán a Margitszigeten, az legalább baromi hangulatos ott a fák alatt. Én honnan ismerem ennyire Budapestet? Mindenesetre azonnal munkát kell találnom.

A Blaha Lujza téren sétálva megpillantott egy óriási digitális hirdető táblát. Pulzusa megemelkedett, lüktetett mindene. A kivetítőn egy színházi darab bemutatójának előzetese volt látható, vastagon szedett, pirosan és sárgán vibráló szöveggel.

 

Zeusz titkai

PREMIER június 26-án (szombat) 20 órakor a Theátrumban Statiszták jelentkezését várjuk!

 

Ez az! Oda kell mennem!

Kissé remegett, de megérzései azt súgták, erre kell tovább mennie. Olyan munkát kell találnia, amellyel elvegyül a tömegben, egy lesz a sok között, nem találhatnak rá. Első útja egy fodrászüzletbe vezette. Teljesen át kell alakulnia, hogy ne ismerjék fel sehol. Most jött el az ideje, hogy a Ritától kapott pénzét felhasználja. Hosszú, barna, egyenes haja volt, a fodrásztól kilépve viszont szőke, vállig érő hajjal távozott, ami rendkívül passzolt egyszerű fekete ruhájához, és kíméletlenül kiemelte szürkéskék szemeit. Nem sokkal később belépett a Home Workout Kft. ajtaján, ahol a recepción ülő nő kedvesen fogadta.

– Miben segíthetek önnek?

– Érdekelne a statiszta munka a Zeusz titkai

– Remek hírem van, öt órakor lesz a pótválogató, már csak egy-két embert Először töltse ki ezt a regisztrációs lapot, aztán felviszem a rendszerbe, mert előzetes regisztrációhoz kötött, és utána mehet is. – A hölgy a szemben lévő, neonzöld színű falon lógó órára nézett, kissé elhúzta a száját. – Talán még éppen odaér.

Nelli szélsebességgel töltötte ki a regisztrációs lapot.

– Nem baj, ha nem várom meg, hogy elektronikusan is regisztrálja? Még oda is kellene érnem.

– Menjen csak, és sok sikert! – válaszolt a bájos hangú hölgy.

Nelli úgy szaladt, mintha tudta is volna, hogy hova. Dehogy tudta…

A pótválogató öt órakor kezdődött a Theátrumban. Népszerű szabadtéri színház, részben a Duna-part adta látványa, részben egyedisége miatt. Nem akadt párja az országban. Pár hetes leállás mellett ősszel mentek szabadságra a színházi dolgozók, tavasszal pedig már az új darabra készültek. A bemutatót azonban minden évben nyár elején rendezték meg, és június végétől augusztus végéig, kéthetenként tartották az előadásokat. Igazi fiatal generáció alkotta a színházat. A bemutatott darabok mindig rendkívül sikeresek voltak, a szakma és a közönség is imádta őket. Artúr öt éve dolgozott a Theátrumban. Kiemelkedő tehetségű rendező kifinomult ízléssel. Üdítő személyiség, barna hajú és szemű, sportosan sármos férfi. Óriási színészi múlttal rendelkezett, de az utóbbi hét évben már csak rendezéssel foglalkozott. Családja nem volt, a munkájának élt. Ebben lelte meg a boldogságot. Artúr jobbkeze Angéla volt, negyvenhárom éves, művelt, intelligens nő. Ő intézte a statisztaválogatót, Artúr teljesen rábízta ezt a feladatot. Természetesen Nelli elkésett. A portás megállította, nem akarta beengedni. Előzetes regisztrációhoz kötött a belépés. Artúr épp sürgött-forgott a színház folyosóján, mikor is figyelmes lett az összetűzésre.

– Asszonyom, értse meg, nincs rajta a listán! Nagyon szigorú biztonsági szabályok vannak – tartotta fel Nellit a portás.

– Ne szórakozzon velem! Be kell jutnom! – kérlelte

– Mi folyik itt? – érdeklődött Artúr.

– Nincs rajta az előzetes regisztrációs listán, de állítja, hogy a statisztaválogatóra jött – felelt komoran a portás.

– Lajos, engedje be a hölgyet! Jöjjön kérem, a folyosón jobbra a második terem – mutatva neki ezzel az utat.

Nelli szaladt, mintha csak világéletében erről álmodott volna.

Ekkora egy hebrencs nőt! – gondolta magában Artúr. Miért is indultam? Ja, tudom – folytatta útját az ellentétes irányba.

Miután a marketingosztály telefonhívását lezavarta, benézett a statisztaválogatóra. Hiteles ember volt, aki alázattal kezelte munkáját, minden apró részletre ránézett olykor. Álláspontja szerint egy jó darabot csak úgy lehet megrendezni, ha a rendező mindenből, akár még az öltöztetésből vagy a takarításból is kiveszi a részét. Belépett a terembe, figyelte a statisztajelölteket, és egyből kiszúrta a bejárónál portással balhézó nőt.

– Ki ez a szőke nő? – suttogta oda Angélának.

– Fogalmam sincs.

– Kelleni fog a darabba – szólt halkan Artúr.

– Rendben.

Ezt követően Artúr haladt tovább, még ezer teendő várta.

– A válogatónak vége, köszönjük a nagy létszámú jelentkezést, de sajnos csak két emberre van már szükségünk a teljes létszámhoz – kezdett bele Angéla. – Kovács Edina és Tárnai Nelli kerültek be a statisztacsapatunkba. Este nyolckor várunk benneteket az eligazításra.

Nem akarta elhinni a történteket. Ilyen a világon nincs. Volt ott vagy ötven jelentkező… Most először nevezték Tárnai Nellinek. Nagyon nehezen szokott hozzá az új nevéhez, és ahhoz, hogy véletlenül se csússzon ki a száján az Olívia szó.

Nelli magához sem tért örömében, de még mindig nem emlékezett semmire. Az épületet elhagyta ugyan, de az előtte lévő tér egyik padján ült egészen este nyolc óráig. Bámulta a hatalmas színpadot, a nézőtér sorait, a sok-sok színes széket. A színház kialakítása lehetővé tette, hogy nyáron szinte vizes szabadtéri színházként működjön. Ugyanakkor igazi létesítménykomplexum volt, ugyanis a kisebb épületrészben télen is játszottak egy-egy darabot, jellemzően a korábbi darabokból vegyesen. Az épület bal szárnyában tartották a válogatókat.

Jézusom, mennyien lesznek majd itt? Mégis mi a fészkes fenét csinálok? Színésznő lennék? Ezért ment könnyen minden, amit kértek tőlem? Ezért vezetett ide a tudatalattim? Vagy csak a véletlen műve minden, ami napok óta történik velem?

Este nyolcra visszaballagott az épületbe. A portás mellett elhaladva gúnyos grimaszt vágott, majd büszkén kihúzva magát besétált a terembe. Angéla felvázolta az elkövetkezendő hetek teendőit. Bár sikeresen megváltoztatta a külsejét, és eléggé elvegyült a statiszták között, azért mégis aggódott egy kicsit.

A menekülő főszereplő, hogy kitöltse az amnéziája miatt benne lévő üres teret, álnéven munkát vállal egy színdarab statisztájaként. Nem is sejti, hogy a Theatrum sokkal több, mint rejtőzködésének egy állomása.
Idővel minden szál itt ér össze, amit ő még nem képes átlátni, és törekvését a múlt felidézésére régi szerelmének felbukkanása még jobban összekuszálja.
Amikor már úgy érzi, sikerülhet megtalálnia régi önmagát, és zaklatott menekülését egy időre elfelejteni, rátalálnak. De nem azok, akikre számított. Elárulták!
A fiatal orvosnőnek, aki korszakalkotó tudományos áttörést ért el a gyógyításban, egyszerre kell megküzdenie elfeledett múltjának megtalálásával és a számára ismeretlen üldözőkkel. Régi szerelmével való sorsszerű találkozása reménnyel tölti el, mégis döntenie kell:
Kiben bízhat? Kire számíthat?

Fülszöveg

További bejegyzések 

Beleolvasó: Varga Szilárd – Az embertől Istenig

Varga Szilárd: Az embertől IstenigA második felismerés Közel az ötvenhez azon vettem észre magam, hogy egy ideje bármilyen vállalkozásba is kezdjek, nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezem. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy próbálkozásaim nem valósultak meg,...

bővebben

Elena Honoria versei

„A könyvek által azzá válunk, akivé csak szeretnénk. Távoli tájak, világok nyílnak meg előttünk. Egyszerűen lenyűgöz, hogy a fantázia segítségével bármit életre tudunk kelteni. ”

bővebben

Beleolvasó: Csapó Ádám – Hotel California

Csapó Ádám: Hotel California 0 – Egyszer volt, hol nem volt… A bolt közös volt, de kompromisszumoknak születniük kellett. Mindkettőjük szempontjából szerencsés egyezséget kötöttek, amikor megegyeztek, hogy az asszony fogja berendezni az üzletet, cserébe soha nem szól...

bővebben
0

KOSÁR