Blog
Kiadónk több bloggerrel működik együtt, akik a megjelenő írásokat reprezentációs példányért cserébe elolvassák, arról értékelést írnak a blogjaikra, így segítve egyszerre a szerzőt közönséghez, míg a jó történetre vágyó olvasót pedig remek könyvhöz jutni.
Ennél a folyamatnál kiemelten figyelünk arra, hogy az értékelések megjelenése ne egyazon időpontban, hanem ütemterv szerint történjen, ezzel biztosítva a könyv iránti érdeklődés fenntartását.
Bloggereink
Olvass bele!
Beleolvasó: K. László Szilva – Tica, a katica és más mesék
Vajon hová tűnt Tica, a katica hetedik pöttye? Megtanul-e hegedülni Tücsök Tóni? Hol lakik Brúnó, a bodobács? Ezekre a kérdésekre is
megtalálja a választ az, aki belelapoz a mesekönyvbe.
K. László Szilvia bemutatkozó
„A szavakkal való játék végigkíséri az életemet. Folyamatosan alkotok, mindig dolgozom valamin. Óvodás korom óta írok verseket, kis füzetek őrzik a korai próbálkozásokat. Később meséket, novellákat, hosszabb történeteket is írtam.” – K. László Szilvia
Hogyan építettem fel egy sikeres könyvmarketing stratégiát – Tapasztalataim és tanácsaim
A saját utam fő állomásai a következők voltak: 2019-ben jelent meg az első könyvem. Semmit sem tudtam a marketingről, de legalább annyi sütnivalóm volt, hogy fogadjak egy weblapkészítőt és marketingest. 2020-ban a második könyvem megjelenésekor a marketingessel...
Telefon
+36 30 361 9064
Személyesen
Kecskemét






