Amikor megszülettem, a bátyám közölte, hogy: „Nem kell nekem kistestvér, kidobom az ablakon.” Ez a harmadik emeleti lakásunkban igen riasztóan hangozhatott, szüleink persze frászt kaptak, és ettől kezdve rém szigorúan őriztek. Én szerintem ekkor fakadtam széles mosolyra először – kikacsintva bátyámra, hogy nehogy mááá’, és akivel később a verekedéseket leszámítva mindig is szuper kapcsolatban voltunk. Miközben ezzel a humorhoz való első kapcsolatomat szerettem volna bemutatni, elmondhatom, hogy időközben arra is rájöttem, hogy nem csak a fentihez hasonló, de más éles helyzetekben is egyedien működöm, és amikor egyes eseteken más bosszankodik, perlekedik, én megpróbálom a dolog vicces oldalát megtalálni. Na, azért szent nem vagyok!
A suliban imádtam a ziccereket leütni, (ami későbbi pingpongos pályafutásom során persze a gyakorlatban is elengedhetetlen volt). Ezen az osztálytársaim persze jól szórakoztak, de a tanárok érthetetlen módon nem értékelték már akkor is kivételes humoromat. Később tanárként másként láttam a dolgot, de tanúim vannak, hogy legalábbis igyekeztem jókedvre deríteni a haszontalan gyerkőcöket. Orosz nyelvtanárként végeztem, majd ennek nem pont megfelelően a felsőfokú nyelvvizsga letétele után németet kezdtem tanítani. Ugyanis épp ekkor szűnt meg az iskolákban az orosz nyelv kötelező oktatása. Na, ekkor sem kaptam röhögőgörcsöt… A nyelvoktatás mellett a TF-en szerzett diplomámmal testnevelést is tanítottam. Mondjuk a kötélmászás meg a szekrényugrás nem igazán alkalmas a poénkodásra, ezért igyekeztem másutt is levezetni másokat kacagásra inspiráló hajlamaimat. Amúgy gyerekkorom óta magam is sportoltam, versenyszerűen asztaliteniszeztem, a válogatottságig is eljutottam. A sport átívelt egész életemen át, a versenyzői nyugdíjas életkor elértével edzőként hosszú éveken át fiatalokkal foglalkoztam.
Szorosabb kapcsolatom a humorral 1998-ban kezdődött, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve kiválasztottam egy, a fiókom rejtekében tartott írást, és titokban jelentkeztem a Magyar Rádió Humorfesztiváljára. A bemutatkozás igen jól sikerült, azóta is rendszeresen írok a Rádiókabaréba jeleneteket, és egyéb vidámságokat. Az írás szakszerű fortélyait is el akartam sajátítani, ezért jelentkeztem a Bálint Györgyről elnevezett, akkor még újságíró iskolába, (azóta elegánsan akadémiává avanzsálódott) ahol rengeteg hasznos dolgot tanultam kiváló tanároktól. Az azóta elhunyt Földes Anna, aki az iskola igazgatója és a Nők Lapja kulturális rovatvezetője is volt, sokat segített tanácsaival.
Évekig írtam külsősként az akkor népszerű Tina magazinnak derűs vagy éppen ironikus, rövidebb-hosszabb történeteket. Szabadidőmben sokat olvasok, mindenevő vagyok, de hogy a sokféleség ne feküdje meg a gyomromat, az emésztést megkönnyítendő, szinte azonnal én is írok valamit, mondjuk valamelyik közösségi oldalra. Hiúságom e téren határtalan, körülbelül hússzor ellenőrzöm (óránként), hányan olvasták, lájkolták, írtak hozzászólást, kedves, biztató szavakat. Ezek aztán tovább serkentenek, és folytatom a mulattató történetek írását a kabaréba, vagy éppen egy könyvbe. Így tartom karban a lelkem, meg az egészségem. A nevetést – tudom, nem teljesen új dolog – de vicc nélkül(!) mindenkinek őszinte szívvel javaslom!
Galambos Éva
Szeretnél te is könyvkiadónk szerzői közé tartozni?
Ide kattintva minden információt megtalálsz a könyvkiadás menetéről, valamint a Smaragd Kiadó szolgáltatásairól.
Legyen a Tiéd a következő sikerkönyv!
