öltönyében olyan benyomást keltett, mintha az Isten is alpolgármesternek teremtette volna. Az esetek nagy többségében ő irányította a szálakat és ezt a jóval simulékonyabb polgármester általában nem vette zokon.

– Bálint, láthatnám a napirendi pontokat? – szólította aktatáska hordozóját, szebben mondva asszisztensét Fütyüli János.

– Parancsolj. – nyújtotta át szolgálatkészen a papírt a fiatalember. – Kávét is hozzak?

– Persze, úgyis attól tartok, hogy annyira unalmas lesz az ülés, hogy elalszom rajta. – ásítozott látványosan a polgármester. – Zsigmond Félix is kér!

– Megérkeztek az urak! – jelezte Bálint pár perccel később, a két kávéval a kezében.

– Szórakoztasd őket, amíg ezt elfogyasztjuk! – Fütyüli János hangja türelmetlenebbé vált. Sürgető pillantása kitessékelte asszisztensét az előtérbe, miközben hétszentségelve végigfutotta a napirendi pontokat.

– Szervusztok! Már nagyon vártunk benneteket! Kérlek, fáradjatok be a tárgyalóba! – üdvözölte nyájasan a bizottsági tagokat. – Bálint máris hozza az ásványvizet!

A köszöntő és az eljárásrend által előírt formaságok után a bizottság tagjai rátértek a napirendi pontokra.

– Bálint, olvasd fel légy szíves!

– A település jegyzője kereskedelmi hatósági jogkörében eljárva gondoskodik a Szellő utca 1. szám alatti Tulipános Kocsma elnevezésű vendéglátóipari egység bezárásáról.

– Erről eddig nem volt szó. – nézett döbbenten dr. Daru, a település jegyzője. – Tudjátok, ugye, hogy csak akkor tudok bezáratni egy ilyen helyiséget, ha jogsértés áll fenn?

– Majd gondoskodunk valami jogsértésről. – hadarta Zsigmond Félix, majd negédesen a jegyzőkönyvvezető felé fordult:

– Ágikám, ezt ugye nem írod bele? – majd a következő kérdést Szumó úrnak szegezte, akit munkaügyi ellenőrként szintén meghívtak az ülésre. – Árpád, kérlek, tapasztaltál bármilyen visszásságot a Tulipános Kocsmával kapcsolatosan?

– Mindent rendben találtam, kérlek.

– Álljunk meg egy szóra! – állt fel Túry–Szabó Kálmán, akit tavaly megválasztottak az építésügyi bizottság külsős tagjává. – Jegyzőkönyvön kívül. Mi bajotok a Tulipánossal?

– Rontja a városképet. Nívótlan. Azt a benyomást kelti külső szemlélő számára, hogy itt primitív emberek laknak. Ráadásul központi helyen van. – világított rá Zsigmond Félix.

– A kocsma a szociális élet alapvető fontosságú színtere. Nem szükséges, hogy különösebben szép legyen, másutt sem feltétlenül az. Beszélgetni, iszogatni járnak oda az emberek, nem másért. – érvelt Kálmán.

– Áldozzanak ezentúl a kultúrának! – válaszolta az alpolgármester.

– Jó, de mégis hol? Még mozink sincsen. Gondolod, hogy az ilyen Tulipános–töltelékek, mint az a hórihorgas… Hogy hívják a haverodat? – vetette közbe a főépítész, Hamar Béla.

– Hókafő.

– Az. Meg a társai. Szóval, az ilyenek majd beülnek ezentúl a Városi Könyvtárba? Ezt magad sem hiszed.

– Akkor tegyük át a külvárosba azt a kócerájt! – javasolta Fütyüli János.

– Vagy tegyük érdekeltté az embereket abban, hogy az igényes szórákozási lehetőségeket válasszák. – Zsigmond Félix szeme szikrákat szórt.

– Alig egy perce jeleztük, hogy Újalmáson egyelőre nincs ilyen. – Kálmán maga is meglepődött rajta, hogy ennyire határozott hangnemben lépett fel.

– Akkor csináljunk. – vetette oda egyre ingerültebben az alpolgármester.

– „Csinálni”, azt máshol szoktak. A kultúrát be kell vezetni, finoman adagolva, hadd ízlelgessék. – Túry–Szabó Kálmán finoman összemorzsolta az ujjait, mintha éppen megsózni készülne valamilyen ételt.

– A plázában lehetne mozi. – fűzte hozzá higgadtabban Zsigmond Félix.

– Milyen pláza?? Lemaradtam valamiről? – kérdezte meglepetten a jegyző.

– Olvasd el a 2. napirendi pontot! Megálmodtunk egy bevásárlóközpontot a város határába. Már tárgyaltam a potenciális beruházókkal. Egyébként, csak halkan jegyzem meg, te is megkaptad előzetesen a napirendi pontokat. – szegte fel a fejét az alpolgármester és nagyot kortyolt a szénsavas ásványvízből.

– Miért tárgyalsz nélkülem, sőt mi több, a hátam mögött? Az ilyesmiről tudnom kellene. – csattant fel dr. Daru.

– Információt gyűjteni még nem szabályellenes. – védekezett Zsigmond Félix.

– Ez normálisan úgy működik, hogy pályázatot írunk ki, azokat elbíráljuk. A tárgyalás csak jóval később aktuális. Kész tények elé állítasz. Mondd, kinek az ötlete ez az egész?

– Szükségtelen nekem esni. A plázával csak nyerhetünk. De hol is tartottam? Azt hiszem ott, hogy az épületében lehetne mozi.

– Ki járna oda Újalmásról, most úgy őszintén? – Kálmán az asztalra dobta a napirendi pontokról szóló levelet.

– Attól még, hogy te, értelmiségi férfi létedre érthetetlen okokból tataszerű figurákkal barátkozol és ezt a közeget látod, az újalmási lakosság ma már másmilyen. – gesztikulált hevesen az alpolgármester.

– Szerintem ne erőltessük a plázát. Miért nem szervezünk koncertet, bálokat a művelődési házban? Lehetnének bábelőadások kicsiknek, valamint néptánc kör, kézműves szakkör, ilyenek. Fiataloknak és idősebbeknek egyaránt. Jut eszembe, rendes színházunk sincs. – folytatta Kálmán.

– Semmilyen színházunk nincs. – jegyezte meg az egyik belsős bizottsági tag.

– Pedig, játszhatnának benne az igen tehetséges színészeink. – vigyorgott kajánul Zsigmond Félix.

– Nézd, bohócaink már vannak. – Fütyüli János valahogy megpróbálta elvenni a vita élét és hirtelen ez jutott eszébe.

– Tudom, kikre gondolsz, ők a cirkuszba valók. – legyintett az alpolgármester.

– Uraim, ez az ülés is kezd arra hasonlítani, úgyhogy szerintem a pláza ügyét napoljuk el. Döntsünk a művelődési ház programjáról. – sürgette a többieket dr. Daru.

– Rendben, akkor első körben legyen bábszínház, valamint néptánc kör és kézműves szakkör három korosztálynak. A többit majd meglátjuk. Ebben egyetértünk? – Fütyüli János körbenézett a teremben.

– Ki fogja vezetni mindezeket? – kérdezett közbe Kálmán.

– Ismerek két nyugalmazott óvónőt, akik a kézműves szakkört egészen biztosan elvállalják. Az általános iskolába pedig nemrég jött egy új tornatanár, aki korábban néptáncot is oktatott, őt is meg tudom kérdezni. – a polgármester fellelkesült, hogy mégse hiába gyűltek ma össze és további ötletekkel állt elő a művelődési ház programját illetően, amelyet a többiek el is fogadtak és igazán az sem zavarta őt, hogy a többi napirendi pont tekintetében nem történt előrelépés.

– A világért sem akarok beleszólni a munkátokba, drága barátaim és kollégáim, de nekem az jutott még eszembe, hogy akár rendezhetnétek önkormányzati vers–és prózaíró versenyt is, hátha előbukkannak tehetséges emberek, akiket aztán lehetne mozgósítani más fórumokon is. – állt elő a javaslattal Szumó úr.

– Kiváló elgondolás, Árpád! – erősítette meg a felvetést Túry–Szabó Kálmán, a többiek pedig helyeseltek.

– Rád bízhatom a felhívás elkészítését, Bálint? Természetesen majd leellenőrzöm. – rendelkezett a polgármester, de gondolatban már az esti biliárd partin járt az esze. A többiek is elkezdtek pakolni, fészkelődni, majd rövidesen elköszöntek egymástól.

– Csak tudnám, minek örül annyira, amikor a közös ülés érdemben kudarcba fulladt. – próbált viccelődni a hivatal épületéből kilépve Zsigmond Félix, pedig egyáltalán nem volt humoros kedvében.

– Ne ízetlenkedj már! – bökte oldalba Ágnes, a jegyzőkönyvvezető.

– Valami rosszat mondtam volna? – kacsintott az alpolgármester.

– Éretlen vagy. – nevetett a nő, majd hirtelen elkomorult az arca: – Ma hazamegyek. Azt hiszem, mindannyian elfáradtunk, jót fog tenni a pihenés. Jó éjszakát! – azzal elindult, s kopogó léptekkel haladt végig a Fő utcán.

– Jó éjszakát! – nézett utána csalódottan Zsigmond Félix.