Sziasztok!

 

Ismét egy kedvenc könyvemből hoztam Nektek 7 idézetet. Párhoz találtam is egy-egy passzoló képet, amivel kicsit hangulatosabbá próbáltam tenni a bejegyzést.

Petróczki Kitti Lujzi élete című könyvét már kétszer olvastam el. Elsőre teljesen beszippantott és Lujzi személyében barátnőre leltem, ha lehet így mondani. Számomra sok mondanivalót rejtett a könyv, találtam benne kapaszkodókat és jó példát ami erőt adott, hogy ne adjam fel. Így az első idézet amivel megnyitom a sort talán nem is lehetne találóbb.

“Úgy fogalmaznék: minden életszakaszban kaptam egy tanítót. Egy olyan embert, aki nemcsak szakmailag képzett, hanem az életre nevelt, és megtanított arra, hogyan legyek jobb ember.”

 

“Sok embert ismerni, sok csalódással jár. Ezeken az ismeretségeken keresztül az élet megtanít óvatosnak lenni, a naivitást elhagyni, és reálisan látni. “

“Az ember, akarva-akaratlanul, hibázik. Legyen gyermek, felnőtt, férfi vagy nő, aki bűnt követ el, mindig megbűnhődik. Tulajdoníthatjuk ezt a törvénynek, az Istennek, vagy a karmának: a bűn akkor is bűn, és a megtorlás elmaradhatatlan.”

A következő sorokat annyira magaménak éreztem, hogy nem is volt kérdés, hogy szerepelnie kell itt. Ezt én is ugyan így gondolom, az idő a legdrágább kincsünk.

“Ez az egy dolog van, amit sosem adhatsz vissza senkinek, az idő. Megtehetném, hogy megtartom biztos pontnak, itt meg élem a másik életem, de a karma nem vicc. És így magamnak sem adok esélyt.”

A következő idézetet, azért szeretem nagyon, mert én is éreztem már így, nem is egyszer. De szerintem sokan lesznek ezzel így. A Lujzi életét szerintem pont az ilyen sorok hozzá annyira közel az olvasóhoz, hogy magáénak tudja érezni, hogy Lujzit élőnek érezi, sőt olykor talán azt is érzi, hogy ő maga Lujzi.

“Szeretném tudni, hogyan kell nem szeretni. Most azt érzem, hogy soha többé nem akarom ezt. Nem akarom hagyni, hogy újra összetörjék a szívemet. Nem akarok sebezhető lenni. Ezek nem csak ujjlenyomatok: ezek hegek, amik sosem szűnnek meg fájni. Ha egyszer szerettünk valakit, sosem felejtjük el szeretni. Haragszunk, de nem szűnünk meg szeretni. Nem érezzük már azt a mindent felemésztő szerelmet, mint az elején, de szeretünk.”

“Azt mondta, „a csend is üzenet”. Igazából szeretem a csendet. … A csend számomra relatív. Olyan, mint a magány: nem kell, hogy egyedül legyek egy szobában ahhoz, hogy magányos legyek, és van, hogy nem kell, hogy mellettem legyen valaki ahhoz, hogy a gondolataim társaságában jól érezzem magam. A csend csupán egy állapot. És igen, jelentése van. Jelenthet megnyugvást, menekülést, fájdalmat, magányt, fáradtságot, csalódást, beletörődést, egyetértést, szerelmet, várakozást. Egy biztos: „a csend is üzenet”.”

Az utolsó idézetnek pedig a számomra talán legkedvesebbet választottam. Remélem tetszett az összeállítás és kedvet kaptatok a könyv elolvasásához. Az idézetek alá alulra beteszek pár linket, ahol az ajánlómat illetve az írónőt és könyvét megtaláljátok!

“Mindenki fél valamitől, valakitől, de senki sem gondol bele, hogy kitől kellene igazán. A legnagyobb ellenségünk saját magunk. Az életünk állandó harc a bennünk rejlő jó és rossz között. Félünk, hogy megcsalnak minket, de ez nem a párunk hibája. … Félünk a sötétben, de nem azért, mert nem látunk, hanem mert csak kifelé tudunk figyelni, és nem akarjuk látni, ami belül van. … Van, amikor pedig pontosan az jön elő, ami elől menekülünk. … Azt kell megértenünk, hogy mindaddig, amíg nem tudjuk magunkban helyre rakni ezeket a dolgokat, addig harcolni fogunk magunkkal. Ez a küzdelem felőröl. … Eleinte hazudunk, hogy eltussoljuk, mit művelünk, később pedig már az sem számít, mit gondol a környezetünk, és már arra sem vesszük a fáradságot, hogy kifogásokat keressünk. Elveszünk a magunk által felépített hazugságvárban, összeomlik minden, és egyedül maradunk az ellenséggel önmagunkkal…”

 

Eredeti bejegyzés ITT található.