Nincs érzékem a művészetekhez, de mindig csodáltam azokat, akik ilyen eszközökkel tudják kifejezni önmagukat, érzéseiket. A sportokat választottam hivatásamul, a hobbim lett a munkám, az új megismerésére a motivációm.

Az olvasás élményét édesanyám adta a kezembe, miután az iskolai kötelező olvasmányok teljesen elvették a kedvem a betűk megfejtésétől. Karl May képzeletében megfogant történetek lenyűgöztek, olyan helyekre vittek, ahol sokkal inkább éreztem magam otthon, mint a valóságban. Miután Winnetouékkal már minden kalandot megéltem, felkutattam mindent, ami indián regény, vagy ezekről a népekről szólt. Az olvasás vágya véget is ért, mikor nem leltem újabbakat.

Évekkel később egy, az életemet jelentősen befolyásoló személy adta kezembe Vavyan Fable egyik fantasy regényét. Magával ragadt a történet, benne éltem, velük vívtam meg a csatáikat. Innentől nem tudtam már kifogyni a könyvekből, végleg elköteleztem magam az olvasás adta korlátlan idő-tér utazásai mellett, jöhetett ezután bármilyen témájú regény.  A könyvek, és a bennük rejlő kalandok elkísértek valós utazásaimon, inspiráltak, hajtottak, hogy a saját életemet is megtöltsem izgalommal.

Sose terveztem írni, írónak lenni. Egyik utazásom alkalmával meguntam, minden egyes ismerősömnek levelet írni, arról hogy mi történt velem az elmúlt pár napban, így gondolataimat addig faragtam, csiszoltam, míg mindenki számára elküldhetővé váltak. Nem várt sikere lett, és kérték az újabb és újabb beszámolókat, én pedig egyre több embert vettem fel a listára, a jóleső bókok begyűjtése végett. Innentől kezdve kerestem minden apró történést, amit a szavakkal játszva megfogalmazhattam, és másokkal megoszthattam. Ez lett az én művészetem.