ivanyi szabolcs

Iványi Szabolcs bemutatkozó

ivanyi szabolcs

Iványi Szabolcs vagyok, Orosházán élek.

Már egészen fiatalon másként kezdtem látni a világot, mint a velem egykorúak. Mindig is a dolgok mélyebb értelme, a „miért” foglalkoztatott. Ez a belső kíváncsiság vezetett el az irodalom, az önismeret és a spiritualitás útjára. Gyermekkoromban verseket és novellákat írtam, színjátszó szakkörbe jártam, és az irodalom volt a kedvenc tantárgyam – ott éreztem magam igazán otthon.

A mesék mindig megnyugtattak. Egyszerűségükkel képesek voltak mély érzéseket megérinteni, és az emberek szívéhez szólni. Megértettem, hogy én is ezt szeretném tenni: elérni az emberek szívét, méghozzá a szeretet által. 

A szeretet számomra nemcsak érzelem, hanem rezgés, energia, amelyet tudományos nézőpontból is igyekeztem megismerni és megérteni.

A meséim kezdetben önmagamnak születtek, terápiás céllal, hogy feldolgozzam a bennem zajló érzéseket és folyamatokat. Később megosztottam őket családommal, barátaimmal, majd megszületett a Hattyúgyermek című könyvem, amely 34 tanmesét tartalmaz. A Hattyúgyermek mindenkinek a belső gyermeke. E történetek célja, hogy segítsenek már fiatal korban megérteni és kezelni az érzelmeket, mert hiszem, hogy ez az egyik legfontosabb tudás az életben.

Szeretném a szeretet üzenetét közvetíteni, és segíteni az embereknek visszatalálni önmagukhoz, a szívükhöz. Hiszek abban, hogy minden emberben él egy belső gyermek, egy sérült kisfiú vagy kislány, aki arra vár, hogy végre figyelmet, ölelést és szeretetet kapjon.

ivanyi szabolcs

Az én célom az, hogy ebben a gyógyulási folyamatban segítsek: hogy újra szívből éljünk, és ne csak túléljük a hétköznapokat, hanem valóban megéljük azokat szeretetben, együttérzésben és elfogadásban.

Az író bemutatkozása saját szavaival (változatlan formában).

Szeretnél te is könyvkiadónk szerzői közé tartozni?

Ide kattintva minden információt megtalálsz a könyvkiadás menetéről, valamint a Smaragd Kiadó szolgáltatásairól.

Legyen a Tiéd a következő sikerkönyv!

További bejegyzések 

Kiadás kiadóval vagy anélkül – előnyök és hátrányok

Kiadás kiadóval - előnyök A kultúra alapja a presztízs. A könyv kulturális termék. Elsőkönyves íróként az embernek ritkán van kulturális presztízse. A kiadónak viszont van. Kiadó nélkül indulni nem az őrületes sikerek receptje. Ha az ember már nem elsőkönyves író, de...

bővebben

Bőgér-Boda Regina: Börtönkönyvtáros – beleolvasó

Olivia vagyok, harmincéves, börtönkönyvtáros.
A napokban arra az elhatározásra jutottam, hogy nem térek vissza a börtönbe. Pár héttel ezelőtt kiderült, hogy várandós vagyok, és alaposan mérlegelnem kellett a továbbiakat. Valóra vált az álmom, áldott állapotba kerültem, egy csöppséget hordok a szívem alatt. Kis idő után a mérleg nyelve egyértelmű utat mutatott. Nem a katonás komorságban lesz a helyem, amikor repesni fogok a boldogságtól.

bővebben
0

KOSÁR