A zöldszínű, lepketestű tündérlányok fürdéshez készülődtek, miután álmosan kikeltek mohaágyukból. Egyikük, Pille – talán mind közül a legszebb -, mozgást vett észre a túlsó parton. Kiterjesztette világító szárnyait, a magasba emelkedett, úgy próbált a fák mögé lesni. Nemsokára megpillantott egy csodaszép zöldszemű fiatal férfit, kit Hollónak hívtak. A Másik Világból jött, lovát itatni a tóra.

Pille szerette volna, ha a fiú észreveszi, ezért még feljebb szállt. A napsütésben kirajzolódott tökéletes alakja, de mégsem ezért szerették őt oly sokan, hanem kedves természete miatt. A férfi felé nézett, majd mosolygott és integetni kezdett. Hollót mintha valamiféle varázslat érte volna, egyből beleszeretett a tündérlányba.

Dolgos, szorgalmas fiúként tisztelték Hollót falujában, ahol édesapjával élt, miután anyját gyerekkorában elveszítette. Becsületességének pedig még a szomszéd faluban is híre ment. A lányok is kedvelték, de ő szívesebben múlatta az időt a természetben, gyönyörű lovával, Táltossal. Gyakran olvasott, verselgetett egy fa tövében. Onnantól kezdve azonban, hogy először meglátta a tündérlányt, minden reggel és este lement a tóra. Még a nevét se tudta, de teljesen rabul ejtette a káprázat. Vagy valóság? Maga sem tudta pontosan. Hetekig csak messziről nézték egymást.