Gombos László bemutatkozó

Rólam

Államigazgatási szakemberként nem csak a szokásos történész szemléletből írtam le az eseményeket, hanem az állami működés részletei is terítékre kerültek. Az államigazgatás részletei olyan dolgok, amik meghatározzák, hogy az állami vezetők tervei megvalósulnak-e vagy csak tervek maradnak. Továbbá újságíró és dokumentumfilmes is voltam a múltban. Így a sajtó által feltárt eseményeket is bele tudtam fésülni a könyvbe, és meg is tudtam szűrni a tengernyi információ halmazát. Nagyon kevesen ismerik a világban a könyv által részletezett korszakot. A hidegháború stabil ismerete viszont utat nyit az azt követő világ ügyeibe.

Első könyv

2006-ban kaptam egy könyvet a Szovjetunió hidegháborús szemszögéről. Ebből kiderült, hogy a szovjetek lényegesen aktívabbak voltak, mint addig a közhiedelem tartotta. Ahogy a könyvnek utána néztem, egyre több és több további adat és esemény tárult a szemem elé. Már a 2006-os évben kezdtem kiegészíteni a szovjet szemszöget. Utána dokumentumfilmek rámutattak, hogy az Amerikai Egyesült Államok is lényegesen aktívabb volt a hidegháborúban annál, mint néhány kémregény és a korban (a hidegháborúban) a sajtó által felkapott terrortámadások mutatták. Ekkor jött el az amerikai szemszög megírásának ideje.

A folyamatosan bővülő szovjet és amerikai szemszöget egymás mellé tettem. Ez tovább bővült Európa önálló szemszögével. De eljött a pillanat 2008-ban, amikor megérkezett a gazdasági világválás és ez átrendezte a világ politikai életét. 2009-re már egyre több pólusú világ képe rajzolódott ki. Ahogy teltek az évek 2009 után, úgy jött létre egy egyértelműen körvonalazható, hidegháború utáni orosz/amerikai/európai/kínai/indiai szempont. Az egész világ egyre bonyolultabb lett.

Idővel sikerült rendeznem a könyv sorait: létrejött egy szovjet és közvetlenül azt követő orosz szemszög. Létrejött egy 1945-től máig tartó amerikai szempont. Utána jön az európai szemszög a gyarmatbirodalmaik második világháború utáni széthullásától, az Európai Unió létrehozásán át egészen máig. Utána már a jelen következik a könyvben: a világ 11 legnépesebb országa, továbbá az ENSZ és további nemzetközi ügyek.

A könyv maga 255 oldal, de mégis ez mind belefért. A globális szemszögből íródott könyvben Magyarország is szerepet kap, a hidegháborúban, és kis részt az azt követő időszakban is. Mivel a könyv magyar nyelvű verziója, értelemszerűen, magyaroknak íródott, ezért Magyarországról több példa és összehasonlítás is van benne, hogy még érthetőbb legyen a világ. Az érthetőség fokozásáért nem használok a könyvben szakzsargont, mert a könyv tartalma nem csak pár száz ember számára tanulságos.

hideghaboru ebook kicsi

Készült hozzá angol nyelvű verzió, ami közel 300 oldal. Az angol nyelvűben kevesebb a magyar példa és a hazánkról szóló rész, ott a világ minden tájáról gyűjtöttem be a példákat, és összehasonlításokat. Az angolban a jelen kor teendőiről szóló fejezet lényegesen hosszabb, mert ezt a nemzetközi szervezetek alkalmazottainak is szánom, nem csak érdeklődőknek/történészeknek/történelemtanároknak/politikusoknak/állami alkalmazottaknak.

Szeretnél te is könyvkiadónk szerzői közé tartozni?

Ide kattintva minden információt megtalálsz a könyvkiadás menetéről, valamint a Smaragd Kiadó szolgáltatásairól.

Legyen a Tiéd a következő sikerkönyv!

További bejegyzések 

Varga Éva bemutatkozó

Az írás számomra nem menekülőút a valóság elől, hanem egy életforma. Képes vagyok a nap bármely pillanatában regényt alkotni a fejemben, ad hoc párbeszédeket, jeleneteket, amik aztán vagy tovareppennek a szélben, vagy papírra vetem, hogy örökre velem maradjanak.

bővebben

Beleolvasó: Danka Katalin – Csupi ​tanulságos meséi I.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy nagy erdő, és annak a közepén élt Csupi, a kis medvebocs. Mindenki kinevette a neve miatt, ami nagyon bántotta. Egy barátja volt csak, Tóbiás, a teknős. Tóbiás együttérzett vele, mert őt is sokan bántották. Nem a neve miatt, hanem mert nagyon lassú volt. Amikor Csupit a nevéről kérdezték, nem mondott semmit, mert tudta, hogy ki fogják nevetni. Hazudni nem akart, sem más néven bemutatkozni. Utána már azzal is csúfolták, hogy néma. Próbált mindenkinek megfelelni, de nem tudott.

bővebben
0

KOSÁR