Pászti Péter vagyok és a tradicionális kalligráfiával foglalkozom, azaz a szép írás művészetével. Tehát, mint kalligráfus, minden alkotásomat kézzel írom meg, így például a „Pászti-kódexeket” is.
Sokfélét tanultam, sokfelé dolgoztam és még többfelé éltem az életem, amely mások szerint olyan gazdag és kalandos, hogy azt mondták, akár le is írhatnám.
Ennek a kérésnek tettem eleget, mikor megírtam az első hivatalos könyvem, az Idő fogságában címmel, amely egy önéletrajzi ihletésű történelmi sci-fi.
Mivel nem értek az űrhajózáshoz, a robotokhoz és egyéb fantáziadús történetekhez, ezért abból merítettem, amit a legjobban ismerek: az életemből és a történelemből.
Mindig is szerettem volna pontosítani, hogy a történelemben nem szabad mindent készpénznek vennünk, amit az iskolában tanultunk, vagy amit a média ömlesztve tol elénk.
Könyvemben szinte csak valós személyek szerepelnek, többségükben a saját nevükkel, és a könyv cselekménye 80%-ban valós eseményeken alapul.
Szeretném, ha az alkotásom olyan olvasóközönséghez jutna el, akik mernek kérdezni, kételkedni, kulturáltan érvelni, akár vitatkozni is.
Az író bemutatkozása saját szavaival (változatlan formában).
Szeretnél te is könyvkiadónk szerzői közé tartozni?
Ide kattintva minden információt megtalálsz a könyvkiadás menetéről, valamint a Smaragd Kiadó szolgáltatásairól.
Legyen a Tiéd a következő sikerkönyv!



