konyvkiadas

Császi Zsüliet: Örök kísértés

4.490 Ft

Örök kísértés 
Szerző: Császi Zsüliet

Elfogyott

Örök kísértés fülszöveg

– És a második felvonás még tele lesz izgalmas táncokkal. Tudod, melyik Bella kedvenc része?
– A Cukortündér tánca, tudom – villantott fülig érő mosolyt, közben meredten bámulta a színpadi látványt. – Mindig elmondja, hogy egy nap ő szeretné eljátszani.
– El is fogja.

Mennyi őszinte szeretetnek és szerelemnek lehet hely egy férfi szívében? Áron a kislánya, Bella születése óta úgy érzi, hogy az életükbe csöppent angyalka minden korábbi ürességet tökéletesen kitöltött a lelkében. Azt is, amit esetleg élete szerelmének, Nellinek nem sikerült. Hiába lett ez a végzet asszonya a férfi létének másik fele, egy teljes egészet csak hárman alkotnak.

Áron elmondhatatlanul boldog ebben az idilli családban, meg sem fordult a fejében, hogy vannak még olyan sötét szegletei korábbi életének, amik utolérhetik. Éppen ezért éri annyira váratlanul egy sötét hangvételű üzenet. A kijelzőt bámulva azon tépelődik, vajon elfelejtheti-e ezt, vagy oda üt majd ez a temetetlen múlt, ahol a legjobban fáj.

konyvkiadas
0

KOSÁR