Szöveggondozás

“A szerkesztő képes az író szemével látni a történetet, és annak ábrázolásának sajátosságai alapján értelmezni az egészet.”

Szerkesztés során a beérkező kézirat nélkülözhetetlen részét képezi a szinopszis, esetleg egy rövid vázlat a történetről, ami nem kizárólag annak tartalmát mutatja be, hanem az írói elképzelést. Ez nagyon fontos, mivel nagyban segíti a szerkesztő munkáját, mert nem vesz el időt, hogy kitalálja, mivel mit akart kifejezni az író. Vagyis van egy viszonyítási alap, amihez igazodva könnyebb megállapítani, az írónak sikerült-e a saját elképzelését átültetni a történetbe, értve ezalatt a történet hangulatát, az általa keltendő érzéseket, amit általában a történet atmoszférájaként szoktak emlegetni. Az írónak van egy elképzelése, milyen érzést akar elérni az olvasóban, ezt pedig a szerkesztési folyamat során pedig vizsgáljuk, hogy sikerült-e.

Azt a legtöbb író tapasztalhatja, hogy nem minden kézirat jut el a szerkesztésig, illetve sok kiadótól elutasítást kap. A leglényegesebb szempont, az írói készség eléri-e a megfelelő szintet, azaz az író az elképzelését megfelelő módon tudja megfogalmazni, élvezetes történetként leírni.

Következő fázis a kézirat befogadása után, amikor a szerkesztő elolvassa azt, és a kivitelezésben talált hibákat jelzi az író felé, aki ennek fényében átgondolja és módosítja a történetet. Ebbe a fázisba tartoznak többek közt a logikai ellentmondások, narrációs eltérések, történetvezetés, információ-adagolás, karakter kidolgozottság, párbeszédek ellenőrzése. Az írónak képesnek kell lennie értelmezni a szerkesztő utasításait, amikor olyanokat ír: “átfogalmazni”, “stílustörés”, “logikai ellentmondás”, “nem kiegyensúlyozott mondatszerkezetek” stb.. Nincs részletezés, nincs magyarázat. Ha ez szükséges, akkor az író még nem áll készen. Ha a jobb hatás érdekében változtatni kell, akkor a szerkesztő nem példát fog írni rá, hanem megbeszéli a szerzővel, hogy mely részeket lenne érdemes módosítani.

Természetesen ezt a folyamatot befolyásolhatja, ha az íróban felfedezhető a történetíráshoz való érzék, azonban a technikai kivitelezése, esetleg készsége még nem eredményez megjelenésre alkalmas kéziratot. Ilyenkor a kiadóval együttműködve – ha az író igényli – regényíró kurzus keretén belül segítünk elérni a célt.

A szerkesztett kézirat nem egyenlő a tökéletes kézirattal. A szerkesztett kézirat pusztán jobbá vált, mint amilyen előtte volt. Tökéletes nem létezik, csak jól, nagyon jól, netán zseniálisan megírt. Ezek mindegyikében talál a szerkesztő valamit, amit korrigálni kell, hogy még jobb legyen. Talán az irodalom az egyetlen művészet, ahol az alkotást nem szokták érintetlenül hagyni, ahogyan a festészetben, szobrászatban. Az irodalomban elfogadott, hogy egy hozzáértő személy – aki az olvasó és az író közti híd szerepét tölti be – módosítási javaslatokat tesz az író számára, amelyeket képes megindokolni, és nem pusztán szubjektív benyomások alapján látja el megjegyzésekkel a kéziratot.

Az író és a szerkesztő közös munkájának eredménye egy letisztultabb, olvasmányos történet.