Blog
Kiadónk több bloggerrel működik együtt, akik a megjelenő írásokat reprezentációs példányért cserébe elolvassák, arról értékelést írnak a blogjaikra, így segítve egyszerre a szerzőt közönséghez, míg a jó történetre vágyó olvasót pedig remek könyvhöz jutni.
Ennél a folyamatnál kiemelten figyelünk arra, hogy az értékelések megjelenése ne egyazon időpontban, hanem ütemterv szerint történjen, ezzel biztosítva a könyv iránti érdeklődés fenntartását.
Bloggereink
Olvass bele!
Naomi B. Larsen bemutatkozó
Naomi B. Larsen néven írok, egyelőre romantikus regényekben gondolkodom. Könyveimben igyekszem a szerelem és szenvedély mellé becsempészni némi komolyságot is.
Beleolvasó: Naomi B. Larsen – Connor fivérek – Alex
Alexet a Yale-n ismertem meg. Egy igazi balhés srác, de az apja miatt valahogy mindig sikerült mindent megúsznia. Körülbelül fél éve fedeztem fel, és szerettem bele első látásra. A baj az, hogy Alex nagyot csalódott, azóta kizárólag egyéjszakás kalandokba bonyolódik, nem ad magából semmit. Csak szexet. Ha hihetek a pletykáknak, akkor nem is akármilyet. Sok csaj simán belemegy ebbe a felállásba, csak hogy ő is részese lehessen a szextudományának.
Beleolvasó: Varga Vica – Két szív, egy nyár
Pontban fél háromra értem a kapuhoz. Nyitva volt az ablak, és hangos zene szólt ki tőlük, egy több mint tizenöt évvel ezelőtti nyári sláger. Én is ismertem ezt a számot: Natasha Bedingfieldtől az Unwritten. Szerettem azt az énekesnőt, és nem kizárólag a hangja miatt. Ugyanolyan csinos, szőke nő volt akkoriban, mint most Flóra. Gyorsan megráztam a fejem, és a további elmélkedés helyett becsöngettem hozzájuk.
Telefon
+36 30 361 9064
Személyesen
Kecskemét






