
Rólam
1983. szeptember 16-án születtem Kecskeméten. Sokszor csalódtam az országomban és a városomban is, de a szívem végül mindig marasztalt. Kecskemét igazi otthonommá vált és helyszínévé mindannak, ami vagyok, amit képviselek.
A rajzolás és az írás gyermekkorom óta központi szerepet töltött be az életemben. Előbbi jelentette az örömöt, utóbbi pedig mentsvár volt az olykor túlérett – és emiatt –, ijesztő világomban.
Az írás
Csak később vált az írás igazi gyógyírrá, mára pedig a változás és változtatás eszközévé. Tapasztaltam, átéltem sok-sok nehézséget, és tudom, mert látom és hallom, nem vagyok egyedül. E miatt, vagy ettől függetlenül egész életemet végigkísérte a tanítás, mások segítése, a gyengék kiemelése a tömegből.
Nagy szavak, de talán erre születtem. Ezért vezethetett az utam az edzői pálya, majd a tanítás felé. Jelenleg főként hátrányos helyzetű roma és magyar kisiskolások útját egyengetem, de a felnőttek világában is látom a helyrehozásra, javításra, teljes változásra szoruló eseményeket, illetve azok következményeit.
Az első könyv
A 2020 februárjában megjelent Szakadék – Csak hiszed, hogy kommunikálsz címmel megjelent könyvem is ezek szellemében íródott.
Emberek sokasága éhes a változásra, emberek sokasága keresi a megoldást, de emberek sokasága már nem remél.
Talán naivan, de én még hiszek.
Maradok, és hallatom a hangom.
Köszönöm, ha „meghallgatod”, elolvasod, és ezáltal a részévé válsz!
Szeretnél te is könyvkiadónk szerzői közé tartozni?
Ide kattintva minden információt megtalálsz a könyvkiadás menetéről, valamint a Smaragd Kiadó szolgáltatásairól.
Legyen a Tiéd a következő sikerkönyv!