lukacs-edina-tartalomgyartas

Lukács Edina – tartalomgyártó

lukacs-edina

Lukács Edina

Tartalomgyártó

Mindig bajban vagyok, hogy mit mondjak magamról, hiszen rendszerint én vagyok az, aki felteszi ezt a kérdést. Most viszont akasztják a hóhért szituáció van, nekem pedig mesélnem kell magamról. Lukács Edina vagyok, a Booktime blog bloggere és az Epilógus magazin elindítója. Egyesek szemében piszok fiatal és az időnyerő birtokosa, hogy ennyi mindennel próbálok zsonglőrködni egyszerre.

Rengeteg megkérdezett író mondja azt, hogy a könyvek kiskoruk óta részei az életüknek. Bár író nem vagyok, de az én életemre is teljesen igaz ez. Mesékkel kezdtem, majd szerintem senkit sem ért váratlanul, hogy amikor megtanultam olvasni, beleszerettem a könyvekbe. Végül 2019-ben úgy döntöttem, hogy meg akarom osztani a véleményem a világgal, ezért elindítottam a blogom. Rengeteg mindent tanultam ez alatt az idő alatt, rengeteg barátra és kapcsolatra tettem szert és olyan embereket ismertem meg, akik nélkül nem lennék ugyanaz, aki ma vagyok. Ez pedig igaz a blogomra is. Sok mindent tanultam általa, de leginkább kitartást és alázatot. Büszke vagyok arra, hogy bár már nem annyira nagy mennyiségben, mint korábban, de kitartottam, továbbra is írok és gyártom a tartalmakat.

A Smaragd Kiadót – bátor leszek, hogy ezt mondom –, de ismerem szülőszobája óta. Nagyon meghatározó az életemben a kiadó és leginkább Kitti, aki felfedezett, aki potenciált látott bennem, és akinek hála, négy évvel később is itt vagyok, és a magyar szerzőkről írok. Neki köszönhetően része vagyok a Smaragd családnak is mint tartalomgyártó és blogger. Megtisztelő ez, hiszen így továbbadhatom azt a szeretet, törődést és figyelmet, amit én magam is kaptam. A kiadónak és vele együtt Kittinek pedig meg tudom hálálni a bizalmat.

0 hozzászólás

Szeretnél te is könyvkiadónk szerzői közé tartozni?

Ide kattintva minden információt megtalálsz a könyvkiadás menetéről, valamint a Smaragd Kiadó szolgáltatásairól.

Legyen a Tiéd a következő sikerkönyv!

További bejegyzések 

Beleolvasó: Naomi B. Larsen – Connor fivérek – Alex

Alexet a Yale-n ismertem meg. Egy igazi balhés srác, de az apja miatt valahogy mindig sikerült mindent megúsznia. Körülbelül fél éve fedeztem fel, és szerettem bele első látásra. A baj az, hogy Alex nagyot csalódott, azóta kizárólag egyéjszakás kalandokba bonyolódik, nem ad magából semmit. Csak szexet. Ha hihetek a pletykáknak, akkor nem is akármilyet. Sok csaj simán belemegy ebbe a felállásba, csak hogy ő is részese lehessen a szextudományának.

bővebben

Beleolvasó: Varga Vica – Két szív, egy nyár

Pontban fél háromra értem a kapuhoz. Nyitva volt az ablak, és hangos zene szólt ki tőlük, egy több mint tizenöt évvel ezelőtti nyári sláger. Én is ismertem ezt a számot: Natasha Bedingfieldtől az Unwritten. Szerettem azt az énekesnőt, és nem kizárólag a hangja miatt. Ugyanolyan csinos, szőke nő volt akkoriban, mint most Flóra. Gyorsan megráztam a fejem, és a további elmélkedés helyett becsöngettem hozzájuk.

bővebben

Varga Éva bemutatkozó

Az írás számomra nem menekülőút a valóság elől, hanem egy életforma. Képes vagyok a nap bármely pillanatában regényt alkotni a fejemben, ad hoc párbeszédeket, jeleneteket, amik aztán vagy tovareppennek a szélben, vagy papírra vetem, hogy örökre velem maradjanak.

bővebben
0

KOSÁR