Most még nem érted, mikor azt mondom — Engem tőled végleg, visszakér a múlt. — de remélem egyszer majd te is belátod, nem volt választásom. Önmagad képmását láttad mikor belém szerettél, és mi tagadás, én is megkedveltem az új énem. Átrajzolt álmok, féktelen vágyak Kánaánja volt az életünk.

Érzem, ahogy gyászolsz, mikor megkívánsz, a sorssal dacolsz, vagy gyűlölsz. Néha mikor behunyom a szemem érzem az érintésed, a leheleted a nyakamon, aztán egy szempillantás alatt tovatűnik. Reggelente eltűnődöm, melyikünk álmában jártunk.

Vajon a Te titkos világodban sétáltam, vagy én hívtalak meg rejtett birodalmamba? Vajon akartad-e, hogy lássam miről álmodsz, vagy csak valamilyen láthatatlan kötelék van köztünk, ami megmutatja nekünk, kiben mi lakozik?

Minden nap bekopog egy emlék, és nem hagy felejteni, ám ezek az emlékek nem védhetnek meg többé, hiszen már vissza kért a múlt.