Haffner Orsolya bemutatkozó

k-laszlo-szilvia

Óvodás koromban nyomtatott nagy betűkkel írtam leveleket a nagymamámnak. Éppen betöltöttem a nyolcadik évemet, amikor felfedeztem, micsoda kalandot rejt az írás. Naplót kezdtem vezetni. Idővel az események listáját felváltották a gondolatok, és kiderült, hogy egyfajta meditatív elfoglaltságot találtam magamnak. A külföldről kapott, üres határidőnaplók meglódították a fantáziámat. Egyszerű ajándéknak számítottak, mégis inspiráltak.

Évről évre nőtt a teleírt füzetek száma. Akadt olyan év, amikor minden napra jutott bejegyzés.

Osztálytársaim azt hitték, róluk írok – de erről csak felnőttként szereztem tudomást.Akkoriban meg sem fordult a fejemben, hogy ezt a szokásomat ilyen mulatságos rejtély övezheti.

Tizenhárom évesen belekezdtem életem első regényébe, ám ez nem készült el. Lefoglalt az iskola, miközben igyekeztem megtalálni a saját utamat. Tanulmányaim a közgazdaságtanon és az emberi erőforrás területén keresztül vezettek a pszichológia doktori fokozatig. A rendezvényszervezésbe és az egyetemi tanításba is belekóstoltam. Jelenleg egy nemzetközi cégnél dolgozom HR és Kommunikációs területen. Budapesten élek, három gyermekem van.

Eddig kiadott köteteim közül az Ahogy a felnőttek mondanák a tizenéves korosztálynak szól; Az Idegen pedig hat, rejtélyes novellát tartalmaz. A Tükörtó az első önálló regényem, amely 2024-ben jelent meg. Jelenleg ennek folytatásán dolgozom, miközben rövid írásaimat a honlapomon teszem közzé. Történeteimmel szórakoztatni szeretnék, és nem bánom, ha időnként elgondolkodtatom az olvasót.

Szabadidőmben úszással, olvasással, meditációval, és utazással töltődöm fel. A legnagyobb izgalmat mégis az okozza, amikor szembe találom magam egy üres oldallal. Valódi jutalom az élet hétköznapjaiban, ha a képzeletem segítségével olyan világokat teremthetek, amelyek addig nem léteztek.

Ebben rejlik az igazi varázslat.

Az író bemutatkozása saját szavaival (változatlan formában).

Szeretnél te is könyvkiadónk szerzői közé tartozni?

Ide kattintva minden információt megtalálsz a könyvkiadás menetéről, valamint a Smaragd Kiadó szolgáltatásairól.

Legyen a Tiéd a következő sikerkönyv!

További bejegyzések 

Smaragd írótalálkozó a Manga Cowboy étteremben december 1-jén

Bizonyára értesültetek arról, mennyire mozgalmas időszak volt október-november a Smaragd Kiadó életében. Ennek pedig az volt az oka, hogy vezetőváltás történt nálunk. Az új vezető Gombos László, aki eddig is íróként – a Hidegháború és még harminc év történelmi dokumentációs kötet szerzőjeként – erősítette a csapatunkat. Azt mindenképp szeretnénk leszögezni, hogy a változás csak a vezető személyét érintette, a kiadó működésére, a szakembergárdára, és az eddigi, minőségi munkára nincs hatással. A munkafolyamatokat tekintve is minden maradt a régi kerékvágásban.

bővebben

ÚJRA FOGADUNK KÉZIRATOKAT!

Leszel a következő szerzőnk?

A Smaragd Kiadó ismét megnyitja a kapukat mindenki előtt, és várja azokat a kéziratokat, amelyek sokkal többet érdemelnek annál, minthogy a fiókban felejtsék őket!

Ha van egy kiadásra szánt kéziratod, vagy éppenséggel nem vagy biztos benne, hogy eddig dédelgetett történeted megérett-e a kiadásra, írj nekünk, mi pedig egy ingyenes lektori jelentést készítünk neked, amiben rávilágítunk az írásod erősségeire és gyengeségeire, így könnyebben teheted meg a következő lépést.

bővebben

Beleolvasó: Császi Zsüliet – Örök kísértés

Monstrum és üres, éjfekete színpad, amit meg kell tölteni pezsgő élettel. Bejárni minden egyes négyzetméterét. Megvilágítani az élet árnyékos oldalát, és színt vinni a szürke valóságba. Nem mindenkinek sikerül, de Áronnak a vérében volt. A hangzavar, a lárma, a káosz, a nyüzsgés, a fények, a szerepek, a csillogás – mindezek a lüktető energia forrásai voltak számára. Olyan elemi erővel és varázzsal töltötte el ez a világ, hogy már ötéves korában arról álmodozott, hogy egy nap meghódítja a pódiumot és nagy színész lesz.

bővebben
0

KOSÁR