cserni-andras

Cserni András bemutatkozó

cserni-andras

Cserni András vagyok, jelenleg elsőéves joghallgató a Pázmány Egyetemen.
Az írással szinte kisgyerek koromban kerültem közeli kapcsolatba. Tizenegy éves koromban írtam első verseimet, illetve regénykezdeményeimet – utóbbiakat sajnos azóta se fejeztem be. Ám a költeményekkel szép eredményeket értem el az érdi Így írok én… pályázaton. E megerősítés is hozzájárult, hogy nem hagytam abba a tollforgatást, sőt, gimnazista éveim alatt szenvedélyesen vetettem bele magam az írás mélyégeibe. Versek, novellák, regények és egy színdarab is született az alatt a négy év alatt. Ezek többsége az Irodalmi Rádió és a

Poly-Art Alapítvány antológiáiban, illetve az Érdi IRKA irodalmi-kulturális folyóiratban olvashatók, Hogyan (ne) forgass filmet a középkorról? című bohózatomat az Érdi VMG 2022-es Diákgáláján mutattuk be. Regénysorozatom első része (A farkasfalka) pedig idén júliusban került kiadásra (alább írok róla bővebben). Számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el eddigi alkotómunkámat. Iskolám Kulturális díjban részesített, a Poly-Art Alapítvány 2021-es Feketén-Fehéren pályázatán Szürke ember és Hollók háborúja című verseimre Arany minősítést kaptam, valamint nekem ítélték az Érdi IRKA 2022-es Diák Irodalmi díját is.
Jövőbeli terveim között a Sötét sorsok trilógia folytatása szerepel (a befejező részek már kész vannak, csak szerkesztésre várnak), illetve egy saját, önálló verseskötet kiadása.

Sötét sorsok 1.: A farkasfalka

Nem mindennapi köntösbe bújtattam első regényem cselekményét, hátterét ugyanis a magyar folklór, népi babonák, ősmagyar hitvilág adja. Ez egy kevéssé ismert, titokzatos, ám nagyon érdekes világ és szeretném közelebb hozni hozzá az Olvasót egy izgalmas történeten keresztül.
Egy trilógia kezdőkötetéről van szó, melynek két fő helyszíne a mi hétköznapi Magyarországunk (az Evilág) s az ettől egy mágikus fallal (az Álcával) elválasztott Mistaria (az Avilág). Utóbbi ad otthont a legendás és mitikus lényeknek, akad itt csordásfarkas, táltos, boszorkány, beszélő állatok. Mindennaposnak számít a nemesi családok vetélkedése, s a társadalom valahol a középkor-kora újkor határán rekedt meg.

farkasfalka

E környezetben él falkájával és a Vadon vénséges Varázslójával, Wlottenillel a tizenhat éves árva fiú, Roland. Óva intik pártfogói, hogy az emberek közelébe menjen, s tartaná is magát ehhez, de a véletlenek (vagy az Ősök) összekuszálják a szálakat, melynek végeredménye, hogy nem egy evilági keveredik bele Mistaria egyre vadabb eseményeibe, melynek középpontjában az árva, csordásfarkasnak született Roland áll.
A kedves Olvasó nem csak a szinte letehetetlen cselekményt izgulhatja végig, de közben mély filozófiai kérdéseken is eltöprenghet a szereplőkkel (például: van-e felsőbb hatalom; jogos-e a bosszú; van-e nagyobb bűn a gyilkosságnál), valamint megismerheti az avilágiak nyelvét, a mistet, melyet én alkottam kifejezetten a Sötét sorsokhoz.

Köszönöm, hogy elolvastad! Remélem, felkeltettem az érdeklődésedet Mistaria világa iránt. Engedd meg, hogy az avilágiak szófordulatával búcsúzzak: Az Ősök vigyázzák lépteidet!

Az író bemutatkozása saját szavaival (változatlan formában).

Szeretnél te is könyvkiadónk szerzői közé tartozni?

Ide kattintva minden információt megtalálsz a könyvkiadás menetéről, valamint a Smaragd Kiadó szolgáltatásairól.

Legyen a Tiéd a következő sikerkönyv!

További bejegyzések 

Elena Honoria: EXIT interjú

Számtalan kérdés motoszkált bennem, amikor elolvastam a novellát. Végül annyira elhatalmasodott rajtam a kíváncsiság, hogy felkerestem a két írót, hogy beszéljük át együtt a kérdőjeleket. Így született meg az EXIT interjú. – Elena Honoria

bővebben

Beleolvasó: Renata Maroti – 17 – Lélekfestés és Versek

Renata Maroti: 17 - Lélekfestés és VersekFülszöveg 17 vers, melyet a legkülönfélébb témák és érzések ihlettek. Olvashatunk szerelemről, gyermekkorról, elmúlásról, társadalmi elidegenedésről, emberi butaságról és gyűlöletről, a lét értelmének kérdéseiről, az ellentétek...

bővebben

Renata Maroti bemutatkozó

„Tervem, szellemi erőm, fantáziám birtokában, igen sok. Sajnos előbb nem nyilvánulhattam meg, késésben vagyok, 76 év az 76 év. Nehogy úgy járjak, mint pl. Bartók: teli bőrönddel ment el.” – Torma István

bővebben
0

KOSÁR