Egyenlőség, előítéletek

Az alapján ítélünk, mit látni vélünk. Véleményt formálunk arról, ki hasonló, vagy ki tőlünk eltérő. Sajnálatos, a mást sokszor a negatívval, rosszal azonosítjuk.

Pedig megannyi dologban lehetünk különbözőek.

Eltérhet a rassz, a nemzet, s velük a kultúra. A nem – mert férfi és nő között nagy a szakadék, mégis sokszor egy –, hogy férfi nőt szeret, s nő a férfit vagy férfi a férfit, nő a nőt. Más a gondolatvilágunk, a véleményünk – mert egy ország, de különböző az érdek –, a személyiség…

És talán a legkülönfélébb mind közül maga az élet, a sors. Ezen dolgokat magunkkal hozzuk, gyökeret vernek belénk, s távozni soha sem képesek.

Ezért megszólni bárkit másságáért bűn, a legnagyobb. Mert fáj. Mert ha velem vagy veled ekképp bánnak, életre szól. Megtör, romokba dönt.

S felállni csak igazán erős ember tud, és ő építkezik is belőle.

Ki gyenge, összeroskad, és sebei soha be nem gyógyulnak. A fájdalom húsába mar, s megreked.

Nem a másságot elítélni, hanem a valódi bűnt. Mert míg kárt nem okozunk sem másban, sem magunkban, vétkesek nem lehetünk. De jaj annak, kinek tette negatív következményekkel jár! Akár testben, akár lélekben mély sebet ejt. Ő az igazi bűnös. Vele bánjunk kegyetlenül, mint ő a másikkal. Testért testtel, lélekért lélekkel, mi fordítva is igaz. Mert bűnhődik egyik, bűnhődik másik is. Hiszen a kalitkába zárt fizikai és szellemi értelemben vett lét is sajog, sír.

A másság elfogadandó. Mert mindenki más. Nincs két egyforma, csak hasonló.