fbpx
Stílus és Technika: Rejtővel egy asztalnál

Beleolvasó: Stílus és Technika – Rejtővel egy asztalnál

Stílus és Technika: Rejtővel egy asztalnál
Stílus és Technika: Rejtővel egy asztalnál
Megjelenés éve: 2022
Szöveggondozás: Stílus és Technika
ISBN: 978-615-01-5077-2
Van tizenhét író, akik szerencsét próbáltak, és olyan történeteket igyekeztek írni, amelyekben megjelenik Rejtő Jenő történeteiből jól megismert humor.
Ezen igyekezetükben néhol megelevenednek a NAGY író egykori stíluselemei, néhol megvillan az író saját tehetsége, a végeredmény azonban szinte minden esetben ugyanaz:
Könnyed, humoros és élvezetes kikapcsolódást nyújtó történetek.
Afrikában kóborló légiósok helyett eltévedt kisiskolásokról, rejtélyeket megoldó detektívekről és repülő emberekről olvashatunk. Találkozhatunk furfangos rablókkal, agyatlan nyomozókkal. Vagy fordítva?
 
„Az a nap, amelyik nevetés nélkül telik el, elvesztegetett idő.” – Charlie Chaplin
 
Így ne is vesztegessük tovább az időnket, kezdjük olvasni a Rejtővel egy asztalnál történeteit.

Stílus és Technika: Rejtővel egy asztalnál

Az Össze-Esküvők és a Bányarém

Ligetvári Judit

Az iroda ajtaja kivágódott, megjelent a maga kétszáz kilós püspöklila valóságában egy ordító bányarém, és beszorult. Amikor egy felháborodott roham nyomására végre sikerült átpréselnie magát a bejáraton, kiderült, nincs egyedül. Mögötte egy bocsánathogyélek és mitvétettemén fazonú, szemüveges nyakigláb igyekezett takarásban maradni, miközben kétségbeesetten ismételgette:

– Anyuka kérem, nyugodjon meg, nyugodjon meg, ennek semmi értelme anyuka….

Az íróasztal mögött helyet foglaló szürke kosztümöt viselő kisegérformájú hölgy láthatóan már hozzá volt szokva az efféle jelenségekhez, fel se nézett, csak rezignáltan megjegyezte:

– Csukja be!

Bányarém egy teátrális mozdulattal lekapta fejéről a kalapnak csúfolt irtózatos lila madárfészket, és úgy vágta oda az asztalra, hogy a rajta fészkelő, nem csekély számú és méretű madár, kihasználva a huzat okozta jótékony áramlatot tojásostól, tollastól kirepült az ablakon.

Mindez azonban nem zavarta meg abban, hogy tovább ordítson:

– Odaépítettek a telkükre egy tíz szobás palotát! Ezek a prolik! Na, nem azért, mintha olyan nagyon kellene nekik az a tíz szoba. Csak hogy megmutassák, hogy nekik mennyivel többre telik! Ott terpeszkedik majd az az otromba monstrum mellettünk két emelettel magasabban, a Gizi nagyságos asszony meg minden reggel kiáll a teraszra, és onnan fentről köszönget le nekem. Azt hiszi, nem tudom, hogy így akarja tudtomra adni, hogy ő mennyivel magasabban van? Az én Bélám már régóta mondogassa, hogy ezekben a felkapaszkodott senkikben nem lehet megbízni!

Kisegér felállt, odasétált az ablakhoz, és rezignáltan becsukta.

– Nos, azt hiszem, eltévesztette az ajtót! Az ügyvéd úr a szemközti ajtó, amennyiben perelni óhajtja azt a bizonyos Gizit, az ingatlanos Géza a mellette lévő, az esetben, ha nagyobb palotát szeretne, mint azé a bizonyos Gizié, akit hál istennek személyesen nincs szerencsém ismerni, mint ahogy szerencsére Önt sem.

– Tirpákné, született Trotter Rozália vagyok, és ez itt a leendő vejem, Kispity Rómeó, de ez most nem fontos. Nekem egy igazi, végérvényes, gyors megoldás kell, hogy az az álnok kígyó egy életre megemlegesse!

– Ez esetben a Baltazárt javasolnám az elsőről. Gyors, célratörő, mint egy bírósági végrehajtó.

Garantálom, hogy ez esetben a Gizi még nyomokba se, emlékezetbe se. Nem kérdés, nála eldől. Mármint a Gizi. Ön dönti el, mibe, gödörbe, betonba. Itt jegyezném meg, hogy az ingatlanos Géza nem mellékesen temetkezési vállalkozó is, úgyhogy a szolgáltatás ily módon garantáltan végleges és alapos.

– Maga megőrült, miről beszél! Én esküvő ügyben jöttem! Olyan lagzit akarok az én Lórikámnak, hogy a Gizi Mercikéjének az esküvője piti kis babazsúr legyen hozzá képest! Érti, már miről beszélek? Pénz nem számít!

Ezen a ponton a Kisegér lötyögő kosztümkabátja hirtelen elkezdett megtelni élettel. Sűrűn kapkodta a levegőt, orrcimpái kitágultak, lázasan szimatolt, pénz szagot érzett, vastagon megcáfolva azt az idióta pasast, aki képes volt azt a nyilvánvaló ostobaságot állítani, hogy a pénznek nincs szaga, állítólag valami császár, a köztéri WC-k császára, vagy valami ilyesmi, mert a pénznek igenis van szaga, de még micsoda szaga! Mit szaga, illata! Minél több, annál éteribb. És ez most itt nagyon éteri volt!

– Ez esetben Ön a legjobb helyen jár! Engedje meg, hogy bemutatkozzam, Mézes Melinda vagyok, a nagymúltú Mézes Varázs esküvőszervező iroda tulajdonosa. Meg szabad kérdeznem, mekkora esküvőről lenne szó?

– Úgy kábé ötszáz főre gondoltam.

Kisegér, alias Mézes Melinda ezen a ponton végleg elalélt. Arcán széles mosoly terült el, mit elterült, az egész arca vadul hullámozni kezdett a mámoros igyekezettől, melynek nyomán ráncoktól barázdált arcára kent két centis vakolat alól sűrű izzadtságcseppek törtek elő, magukkal sodorva az egész vakolatot. A látványt gyengébb idegzetű embertársaink miatt most inkább ne firtassuk, ehhez a látványhoz ugyanis bárminemű firtatás és idegrendszer kevés lenne, a történet szempontjából meg amúgy is lényegtelen, már csak azért is, mivel innentől az események eszméletlen gyorsasággal pörögni kezdtek.

– Ide igazi profik kellenek! – lihegte szinte önkívületben Kisegér és felkapta a telefonját.

– Józsi, azonnal gyere át hozzám! Hozd magaddal az ügyvéd urat, és az ingatlanos Gézát is! Öltönyt vegyetek! Igyekezzetek! Életbevágó!

– Kést vigyek vagy pisztolyt? De minek ehhez öltöny?

– És nyakkendő is kell!

– Szóval fojtogatás lesz! Nem szeretem, csúnya meló!

– Ötszáz fő! – hörögte a telefonba Kisegér!

– Micsoda? Ötszáz főhöz három nyakkendő, meg ez a két pancser? Veszett ügy!

– Ne dumálj, hanem szedd össze őket, és nyomás!

Az univerzum csábító ereje

Bolyki Tamás

 

„Minden elmélet ténnyé nemesedik,

ha elég gyakran ismételgetik…”

A gimnázium második emeletén, a lánymosdó szélesre tárt ablakszárnyai között bekíváncsiskodó tavaszi napsugár megcsiklandozta az ifjú Aziró orra hegyét. A fiú összerezzent, fintorgott, de nem nyitotta ki a szemét. Az egyik vécéfülke-ajtó külső oldalának vetette a hátát, és átszellemült arccal dohányzott. Egy felületes szemlélő természetesen úgy vélhette volna, hogy a fiatalember átszellemülését talán a dohányzás műveletére vagy annak élvezetére lehetne visszavezetni, ám ez a bizonyos felületes szemlélődő nagyot tévedett volna. Aziró ugyanis a dohányzást csupán kiegészítő tevékenységként végezte, míg valójában igazi művészhez méltón magát az életet élvezte, amely élet jelen pillanatban a tiltott örömökben való lubickolásban csúcsosodott ki. Az ifjú szilárd meggyőződése volt ugyanis, hogy a középfokú tanintézmény tanári kara nemcsak a dohányzást és a lánymosdó fiúk által történő látogatását, de egyenesen az élet élvezetét is szigorúan megtorolta volna, amennyiben az a tudomására jut. Főként, ha ezt az élvezetet egy meg nem értett ifjú művész a matematikaóra előírt látogatása helyett valósítja meg, és éppen a havi rendes dolgozatírásról lóg…

Talán nem árulunk el titkot azzal, ha elmondjuk, hogy Aziró természetesen művésznek tekintette magát, és remélhetőleg az is megbocsátható indiszkréció részünkről, ha tudatjuk a kedves Olvasóval, hogy eme jobb sorsra érdemes ifjú zsenit valójában felettébb kevesen szólították Azirónak. E névvel ugyanis csupán az arra érdemes kiválasztottak illethették a fiatalembert (például legjobb barátja, Asse Joe, akit persze szintén nem ezen a sokatmondó néven anyakönyveztek), s ezen szerencsés kevesek azzal is tisztában voltak, hogy Aziró készülő sci-fi regényének főhőse után (amely főhős természetesen ő maga volt) adományozta önnönmagának ezt a szintén jelentős információt hordozó nevet…

De hogy visszatérjünk történetünkhöz: Aziró lassú, kimért mozdulatokkal emelgette szájához balját (merthogy balkezes volt) a füstölgő deck-kel, s lehunyt szemmel a mennyezet felé fújta a cigaretta füstjét, miközben lélekben (mit lélekben, művészlélekben!) valahol egy másik, távoli világban járt éppen.

Ja, és közben a vécéfülkéből kiszűrődő félreérthetetlen hangokat hallgatta…

Csakhogy néhány hosszú slukkot követően az iménti hangok helyett már elégedetlen suttogás hallatszott a fülkéből, s mi tagadás, a szavak hallatán ama másik, szebb világ képei hűtlenül és villámgyorsan illantak tova Aziró lelki szemei elől.

– Elég… Hagyd abba! – követelte halkan, ám annál határozottabban a vécéfülkében egy Annamari nevezetű leányzó. S hogy szavainak nyomatékot adjon, alighanem cselekedett is, legalábbis erre utalt a szintén a fülkében tartózkodó Asse Joe tompa nyögése.

– Mi van? – hallotta Aziró barátja csalódott hangját.

– Ne csináld – közölte ellentmondást nem tűrve Annamari.

– Mit? Mit ne csináljak?

– Semmit. Elég volt!

– Na de… még el sem kezdtük…

– Akkor se!

– Ne már! Most mi bajod van?

– Nem akarom és kész.

– De hát…

– Ne taperold a mellemet, nem érted?!

– Én nem… – sóhajtott lemondóan odabent Joe. Mint Napóleon Waterloonál, amikor már tudta, hogy a csata elveszett, de azért még nem adta fel. Legalábbis ezt gondolta barátjáról Aziró. – Miért?

– Csak… És húzd fel a gatyádat…

– Nem mondod komolyan…

– De igen… Én így nem tudok…

– Hogyhogy így?

– Hát így. Itt a vécében.

– Hiszen a Tordaival is…

– Micsoda?! – Annamari suttogva kiabált a felháborodástól, már amennyiben az ilyesmi egyáltalán lehetséges. Aziró ebben nem volt biztos, és ez töprengésre késztette volna, ha a fülkéből hallatszó hangok nem ígértek volna érdekesebb információkat. – Ezt ki mondta neked?

– Gedeon.

– Az egy barom!

– Felvették mobillal.

– A köcsögök! Még jó, hogy a netre nem tették fel…

– Hát… Mit gondolsz, én hol láttam?

– A picsába! Ha apám megtalálja…

– Miért, apád pedofil videókat szokott keresgélni a neten?

– Hülye vagy? Ez nem pedofília. Már majdnem nagykorú vagyok!

Úgy tűnt, Annamari szavai új reményt csepegtethettek Joe szívébe, mert ismét támadásba lendült.

– Akkor folytassuk. Én nem veszem fel mobilra.

– Nem.

A támadás ezzel visszaveretett, ezt még Aziró is érezte az ajtó túloldalán. Barátja odabent azonban még nem adta fel:

– Mit nem?

– Nem akarom. Idegesít a haverod.

– Aziró? Mi bajod vele?

– Itt áll az ajtó túloldalán.

– Na és? Ő sem veszi fel, hogy mit csinálunk.

– Hall minket.

– Ugyan, dehogy… Aziró, hallasz minket?

– Nem.

– Na látod, Annamari…

– Bagózik.

– Aziró!…

– Mi van? Rá kellett gyújtanom, hogy ne érezzem ezt a szarszagot itt. Azt hittem, a lányok mindig lehúzzák a vécét maguk után, és a női mosdót legfeljebb némi parfümillat lengi be…

– Aziró! Légyszi’ húzzál ki innen!

– Hé, én arra vigyázok, hogy rátok ne nyissanak.

– Hát vigyázz a folyosón…

– Jól van, na, basszátok meg!

– Azon lennék, csak menj már…

– El kell nyomnom a cigit. Te sem akarhatod, hogy valamelyik tanár elkapjon vele odakint.

– Nyomd a piszoárba.

– Ez a női vécé, te ló!

Ebben a kötetben kérem szépen csupa olyan író van, akik le akarták vágni a kiadót. Jegyezzék meg, hogy este mindig levágnak valakit. Vagy az írót, vagy a kiadót. Most az írót.* Nem kicsit, nagyon. Mégpedig úgy, hogy az lett nekik ígérve, hogyha jó történetet írnak, megjelennek. Azonban helyettük csak a történeteik jelennek meg, és azok sem személyesen, csak ebben a könyvben.

*Rejtő Jenő után szabadon, idézet a “A detektív, a cowboy és a légió”-ból

Abban bízunk, hogy azok az olvasók, akik szeretik Rejtő Jenő történeteit, ebben a kötetben meglelik szellemiségének és humorának reinkarnációját. És ki tudja, talán a kötetben lévő egy-egy író személyében a magyar ponyva új életre kel.

Fülszöveg

További bejegyzések 

Beleolvasó: Varga Szilárd – A mágusok ideje

„A fegyveres testületeknél eltöltött idő ugyanúgy nyomot hagyott rajtam, mint érdeklődési köröm egy másik vonulata, a spiritualitás. Ez a kettősség tükröződik vissza ebben a történetben. Próbaolvasóim közül voltak akik azt mondták, hogy két külön történetet gyúrtam...

bővebben

Beleolvasó: Zsiros-Petróczki Kitti – Elképzelt terápia

Képzeld el, hogy egy terápiáról álmodsz   Ezt pedig teszed több éjszakán keresztül, és idővel rá kell döbbenned, hogy önmagad elől nem menekülhetsz, ezt most végig kell csinálnod. Pedig a halogatásban, mások hibáztatásában, hogy miért nem jutsz egyről a kettőre már...

bővebben

Beleolvasó: Url Izabell – A teheráni csecsemő

Rainer Maria Rilke: A párduc Szeme a rácsok futásába veszveúgy kimerült, hogy már semmit se lát.Úgy érzi, mintha rács ezernyi lennes ezer rács mögött nem lenne világ. Puha lépte acéllá tömörüls a legparányibb körbe fogva jár:az erő tánca ez egy pont körül,melyben egy...

bővebben
0

KOSÁR