fbpx
a-varazslono

Beleolvasó: Elena Honoria – A Varázslónő

a-varazslono
Elena Honoria: A Varázslónő
ISBN: 978-615-6297-24-2
Megjelenés éve: 2023
Borítótervező: Zsiros-Petróczki Kitti

Elena Honoria: A Varázslónő

1. fejezet:

Daran Azoria tartomány északi határán helyezkedett el. Távol esett minden főúttól, kereskedelmi csomóponttól. A néhány száz fős faluban mindenki ismert mindenkit, támogatták, segítették egymást. Az emberek és a különleges képességekkel rendelkező teremtmények békében, szeretetben élték mindennapjaikat. Az összetartó kis közösség híre az évszázadok alatt bejárta az egész tartományt. A csendet és nyugalmat keresők úti céljává vált a hely.

A Mágus is ezért telepedett le évtizedekkel ezelőtt Daranban. A hosszú, kimerítő katonaévei után nem vágyott már a zsivajra, a folytonos lüktetésre, a zsúfoltságra. Belefáradt a hadgyakorlatokba, a folytonos készenlétbe, hogy bármikor csatába küldhetik, ha valamelyik tartományban ellentétek adódnának. Daranban végre teljesen a mágia tudományával foglalkozhatott, de hosszú és viszontagságos út vezetett idáig.

Arlen különleges képességgel született, mely rányomta bélyegét egész gyermekkorára. Szülei, próbálkozásaik ellenére, nem tudták kordában tartani fiúk hatalmát. Szerették, de jövőjük rettegéssel töltötte el őket, hogy gyermekük esetleg kárt tehet magában vagy valaki másban. Így arra az elhatározásra jutottak, jobb lesz mindenkinek, ha a szerzetesek felügyeletére bízzák őt. Még a hatodik évét sem töltötte be, amikor édesanyja útra kelt vele Azoria legeldugottabb kolostorába.

A fiú nagyot csalódott szüleiben. Rettenetesen fájt neki, hogy lemondtak róla. Hiába sírt és csimpaszkodott édesanyjába, ő könyörtelenül hátat fordított neki. Soha többé nem látta a családját.

Arlen, a szerzetesekkel töltött évek alatt elfogadta sorsát, de szüleinek sosem tudott megbocsátani. A papoknak hála gyermekkora végül boldogan és kiegyensúlyozottan telt. A kisfiú megmentőkként tekintett a szerzetesekre, határtalan szeretettel viseltetett irányukba.

Mind közül Belveron volt az, aki a legközelebb került a szívéhez. A fiatal pap igaz barátjává vált a sok együtt töltött kolostori év alatt. Ő indította el azon az úton, melynek végén mágus válhatott belőle.

Amikor elérte az ifjúkort, fájó szívvel, de búcsút kellett vennie addigi életétől, és meg kellett kezdenie kötelező katonaéveit. Addig nem válhatott teljes jogú mágussá, amíg nem teljesített szolgálatot világuk hadseregében. Belveron megsiratta Arlen távozását, azt hitte, soha többé nem látja barátját. A férfi, amint lejárt a szolgálata és megkapta a mágusi címet, azonnal visszatért a kolostorba.

Csalódnia kellett, mert zárt ajtók fogadták. Csak akkor térhetett volna vissza, ha pappá szentelik, erre viszont nem vágyott. Nem kívánt lemondani az igaz szerelemről. Eltökélte, hogy megtalálja azt a nőt, akivel leélheti az életét. A katonaságnál eltöltött évek alatt nyitott szemmel járt, kereste-kutatta lelki társát. Néha meg-meg csillant egy reménysugár, de minden próbálkozása kudarcba fulladt. Eleinte naiv volt és hiszékeny, mindent elhitt, amit mondtak neki. Egy bájos arc, egy incselkedő tekintet elég volt, hogy rabja legyen egy szép leánynak. A kezdeti heves érzelmek azonban hamar csúfos kudarcba fulladtak. Rá kellett jönnie, hogy nem minden az, aminek látszik. Egy szép külső még nagyon kevés, ha a lélek egy üresen kongó edény. Ettől függetlenül biztos volt benne, hogy létezik számára az igazi, csak eddig még nem akadt a nyomára. A sok csalódás után azonban arra jutott, hogy egy időre felhagy a kereséssel.

Belveront mérhetetlen harag kerítette hatalmába, amikor Arlent nem engedték be a kolostorba. Még a Főpappal is vitába szállt, de a rend vezetője hajthatatlan maradt. Kódexükre hivatkozva választás elé állította mindkettőjüket. Belveron nem akarta elveszíteni barátját, így arra az elhatározásra jutott, hogy kilép a rendből és gyógyító papként folytatja életét. Még abban az órában összepakolta szerény csomagját és útnak indultak Daranba. Mindketten sokat hallottak a falu szeretetteljes, barátságos légköréről, tökéletes választásnak gondolták új otthonuknak.

Döntésüket sosem bánták meg, megértő és kedves közösség fogadta őket érkezésük napján. Békében és nyugalomban teltek napjaik. Belveron lett a falu gyógyítója, hozzá fordult mindenki testi-lelki panaszával. Igyekezett mindig mindenkin segíteni, de előfordult néhány olyan alkalom, amikor a tudása kevésnek bizonyult. Ilyenkor felkerekedett és ellátogatott Azoria központjába a Varázslónőhöz. Az első néhány alkalommal egyedül indult útnak. Mindig a biztonságosabb, de hosszabb utat választotta.

Egy nap komoly dolog történt a faluban, amire nem talált megoldást. Hirtelen nagyon nagy szüksége lett Úrnőjük tanácsára és segítségére, a lehető leghamarabb el akart hozzá jutni. Mivel Arlen tapasztalt harcos, és emellett kiválóan működtek az érzékei is, nem volt kérdés, hogy őt választja maga mellé útitársnak. A férfi örömmel mondott igent, mert eddig még nem volt alkalma személyesen találkozni a Varázslónővel. Számtalan csodás történet keringett róla, nem létezett számára lehetetlen, minden problémára megtalálta a megoldást. Az a hír járta, hogy ő a legtökéletesebb varázsló az összes tartományban. A nép rajongott érte. A Mágus már nagyon szerette volna megismerni, de nem talált megfelelő indokot, hogy audienciát kérjen tőle. Jókor jött neki barátja kérése, hogy tartson vele.

Tartományukban egy veszélyes hely létezett csupán, amin keresztül a legrövidebb út is vezetett, a Kerekerdő. Általában mindenki igyekezett messze elkerülni, cserébe viszont több napig is eltartott az út a Kastélyig. Alaposan felkészültek, bájitalokat és segítő varázsporokat kotyvasztottak. Belveron rengeteg gyógyfüvet és gyógyító krémet vett magához. Egyik üvegcsét töltötték a másik után, biztosra akartak menni, hogy épp bőrrel megússzák a kalandot.

A két jóbarát kora hajnalban kelt útra. Csendben lovagaltok ki a faluból, még mindenki az igazak álmát aludta, béke és nyugalom vette körül őket. A Mágus nagyot sóhajtott, tudta, hogy nehéz nap vár rájuk. Erősen megszorította lova kantárját és vágtázni kezdett, a Pap is követte példáját. Pillanatok alatt maguk mögött hagyták otthonukat és rákanyarodtak a Kastélyhoz vezető rövidebb útra.

Amikor megközelítették a Kerekerdő bejáratát, néhány perc pihenőt engedélyeztek maguknak. Arlen lágy hangon varázsigéket suttogott a két állat fülébe. Felvértezte őket a sunyi, erőszakos teremtményekkel szemben, akik a fák között rejtőztek. Amikor végzett, elővett két üvegcsét a tarisznyájából, az egyiket a Pap felé nyújtotta és intett neki, hogy igya meg, a másikat ő húzta le. Ez a varázsital arra szolgált, hogy egymás közelében tartsa őket, és ne engedje, hogy elsodródjanak a másiktól.

Miután megitták az italokat, még váltottak néhány szót, aztán felpattantak lovaikra és elindultak az erdő bejárata felé. Csend és félhomály uralkodott odabent. Furcsa, misztikus hely volt, mintha nem is Azoriában járnának. A Pap félve húzta be a nyakát a csuklyájába, aztán oldalra pillantott barátjára. A Mágus arcán semmi jelét nem látta nyugtalanságnak és félelemnek, szeme sem rebbent. Egyedül megfeszült állkapcsa árulkodott arról, hogy nagyon koncentrál és figyel. Órák teltek el teljes némaságban. Lovaik nyugodtan, de határozottan lépkedtek az erdőben kanyargó úton. A Pap már kezdett megnyugodni, hogy bonyodalmak nélkül megússzák az átkelést, amikor morcos törpék hada állta útjukat. Megtorpantak, Belveron pedig ijedtében felkiáltott. Arlen azonnal a kantárért nyúlt, és átvette az irányítást barátja paripája felett, közben csendre intette. Felemelte kezét, és a kesztyűjében tartott varázsport az előttük álló törpékre szórta. Azok néma csendben szétváltak, az út jobb és bal oldalán felsorakoztak, és utat engedtek a két férfinek. A Mágus határozottan megrántotta mind a két ló kantárját és gyors ügetésre ösztökélte őket. Hamarosan maguk mögött hagyták a veszedelmes erdőt.

– Arlen, hogy a csudába lehet az, hogy egész idő alatt a szemed sem rebbent? Borzalmas és félelmetes az a hely – hadarta a Pap idegesen.

– Ezért kísértelek el, drága barátom, hogy ép bőrrel megúszd ezt a kalandot. Te mondtad, hogy mindennél fontosabb, hogy hamar a Kastélyba érj! – kacsintott vidáman a másik.

Amikor a két férfi megérkezett a Kastélyba, a Bárd hölgy megérezve a helyzet súlyosságát, azonnal Úrnőjéhez kísérte őket. Ahogy követte a lányt, a Mágus megdöbbenve tekintett körbe-körbe. Meseszép volt minden a Varázslónő otthonában. Béke és harmónia lengte körül az egész épületet. Amikor beléptek a fogadóterembe, Arlen lemaradt, hagyta, hogy először barátja köszöntse Úrnőjüket. Ámulattal nézte a leggyönyörűbb nőt, akit valaha látott. Csodálatos, lágy vonásai, káprázatos mosolya, hosszú szőke haja egyenként is figyelemre méltóak voltak, de így együtt döbbenetes hatást gyakoroltak rá. Vére száguldani kezdett az ereiben, testét kisebb remegések rázták, lelke felordított, hogy megtalálta, akit keresett. Csak nézte a Varázslónőt, ledöbbenve. Gondolatai egymást kergették, nem volt már ura a lelkének, hagyta, hogy átjárja a mindent elsöprő felismerés érzése.

Órákig el tudta volna őt nézni, de ámulatából barátja szemrehányó hangja térítette magához.

– Mágus, gyere már kérlek, és köszöntsd Úrnőnket!

– Khm, igen. Elnézésedet kérem, kalandos utunk volt idefelé, még a hatása alatt állok – krákogta zavartan, miközben mélyen meghajolt a Varázslónő előtt. Nem akarta, hogy bárki észrevegye, mennyire felkavarta a nővel való találkozás. Minden erejét össze kellett szednie, hogy visszaszerezze lelki békéjét.

– Semmi baj, kedves Mágus. Kérlek állj fel, és mondjátok el nekem, miben kéritek a segítségem? – kérte kedvesen a Varázslónő. Lágy, dallamos hangja még jobban felkavarta. Még soha senki nem volt rá ilyen hatással. Forró, bizsergő érzés járta át tagjait. A nőből áradó energiák úgy vonzották, mint a mágnes. Nagyon koncentrálnia kellett, hogy véletlenül se érintse meg, ne tegyen elhamarkodott mozdulatokat, hisz a Varázslónő volt a legkülönlegesebb személy a tartományukban. Próbált visszanyerni valamennyit a lélekjelenlétéből, de hiába, mert ahogy a Pap és az Úrnője beszélgetését figyelte, nem tudta nem észrevenni a nő törékeny kezét, ahogy gesztikulál, vagy szőke haját, ahogy körültáncolja a vállát, miközben ingatja a fejét. Apróságok, de őt teljesen elvarázsolták. Csodálatos teremtés – gondolta még mindig teljes kábulatban.

– Nos? Mágus, neked mi a véleményed? – A Varázslónő enyhén megrovó hangja térítette magához.

– Tessék? Mi-mi? – dadogta zavartan, mert észre sem vette, hogy annyira elmerült gondolataiban, hogy már többször megszólították. Barátja jól oldalba is bökte figyelmetlenségéért, Úrnője pedig hirtelen hűvössé és távolságtartóvá vált. Kedvessége ugyan megmaradt, de látszott rajta, hogy nem tetszik neki a Mágus figyelmetlen viselkedése. Számára mindig is a legfontosabb a segítségnyújtás, a problémák megoldása volt, nem szerette, ha hátráltatták a feladataiban. Furcsának találta a férfi viselkedését, mert első pillantásra sokkal határozottabbnak gondolta. Ráadásul a mágia tudományában is tökéletesen jártas, így fel nem foghatta, hogy lehet mégis ennyire esetlen. Bosszantotta ez a kettősség. Amikor látta rajta, hogy valamit mondani akar, csendre intette.

– Mágus, azt hiszem, rád fér egy kis pihenés. A Bárd hölgy majd elkísér a lakrészetekbe. Pihend ki magad, mielőtt visszaindultok a falutokba! Én még a Pappal átbeszélem jöveteletek okát, minél hamarabb megoldást szeretnék találni a problémátokra – szólt határozottan, és ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést. Arlen megsemmisülten állt előtte, lehajtott feje jelezte csak, hogy megértette az utasítást. Haragudott magára otromba viselkedésért. Jobban kellett volna uralkodnia magán. Azonnal el kellett volna nyomnia a rátörő érzéseket. Eddig még soha sem fordult vele elő, hogy ilyen bárgyún viselkedjen.

De nem is mindennap találkozol álmaid asszonyával – suttogta egy hang a lelkében. Nem volt ideje tovább rágódni a történteken, mert a Bárd jelent meg mellette és a folyosóra mutatott.

– Mágus, jöjj velem, ne ácsorogj céltalanul – kérte vékonyka hangján. Nem felelt, csak megadóan a nyomába eredt. A Bárd apró termete ellenére olyan fürgén szedte lábát, hogy alig bírt vele lépést tartani. Lassan oldódni kezdett benne a feszültség, ahogy maguk mögött hagyták a fogadótermet. Lépcsőkön, folyosókon, termeken haladtak át, míg végül megérkeztek a vendégek részére fenntartott szárnyba. A Bárd hölgy szélesre tárt egy gyönyörűen díszített kétszárnyú ajtót, a legnagyobbat az egész folyosón.

– Megérkeztünk. Fáradj be kérlek, és helyezd magad kényelembe. Hamarosan a Pap is csatlakozik hozzád. Később hozok nektek ételt, italt, hogy legyen erőtök a hazaútra. – A lány félreállt a Mágus útjából, és intett neki, hogy beléphet. A férfit ismét átjárta egy bizsergető borzongás. Amellett, hogy a szoba a legszebb és legkényelmesebb bútorokkal volt berendezve, amit valaha látott, a falaiból békesség és harmónia sugárzott. Újból meglepődött, mert még sosem tapasztalt ehhez foghatót. Mielőtt teljesen elmerült volna a felfedezésében, búcsút intett a Bárdnak, nem akarta tovább feltartani. Érezte rajta, hogy már nagyon szeretne valahol máshol lenni.

Amint magára maradt, azonnal a puha ágyra vetette magát. Ólmos fáradtság áradt szét a tagjaiban. Élete legkülönlegesebb napját élte át, volt mit megemésztenie. Álma azonban mellőzött mindenfajta nyugalmat és békét. Egy szőke tündér jelent meg előtte. Kék szemei felkavarták lelke legmélyét, felkorbácsolták vágyát. Meg akarta érinteni, de a tünemény nem hagyta magát, incselkedett, kacérkodott vele, de elérni sosem tudta. Futott-futott utána, míg a látomás végleg el nem tűnt a szeme elől. Megtörten rogyott össze, fájt a szíve, fájt a lelke. Nem akart tovább élni a tündérszép lány nélkül.

Zaklatott álmából Belveron ébresztette.

– Indulnunk kell barátom. Megvan, amiért jöttünk. – Hangja izgatottan csengett. A Mágus kábán nézett rá, még az álom hatása kavargott benne.

– Máris? Te nem akarsz kicsit lepihenni? – kérdezte két ásítás között.

– Nem. Azonnal útra kell kelnünk, nincs vesztegetni való időnk. – Belveron egyre idegesebb lett. Haragudott Arlenre, megérkezésük óta egyre furcsábban viselkedett. El is határozta, amint megoldódott minden, jól megmossa a fejét.

A Mágusnak semmi kedve sem volt útra kelni, szíve szerint még maradt volna. Kelletlenül rendbe szedte magát és barátja után sietett, hogy elköszönjenek Úrnőjüktől. Idegesen lépett be a fogadóterembe, nem akarta, hogy megismétlődjön délelőtti szerencsétlenkedése.

A Varázslónő kedvesen mosolygott feléjük, amikor meghallotta lépteik zaját.

– Sajnálom, hogy ilyen gyorsan elmentek. A Papnak is szüksége lenne pihenésre, de megértem, hogy nem akar egyetlen percet sem elvesztegetni. Jó utat, a szerencse kísérje lépteitek! – búcsúzott. A Mágus szíve hatalmasat dobbant a mellkasában, de azonnal elnyomta magában a rátörő gyengéd érzelmeket. Nem akarta újból magára haragítani Úrnőjét.

– Köszönjük – hajoltak meg egyszerre a nő előtt, aztán sarkon fordultak és kisiettek az istállókhoz. A lovak már felnyergelve várták őket.

Arlen finoman végigsimított paripája oldalán. Lova szőre fényesen csillogott. Az állat elégedetten horkantott, ahogy gazdája a fülébe suttogta varázsszavait.

– Gyönyörű a lovad, Mágus – lépett mellé a kissé pityókás Félszerzet. – Megitattam, megetettem. Öröm volt gondoskodni róla, hálás egy állat. Nem úgy, mint a Pap gebéje – intett a fejével a kicsit távolabb álló Belveron lova felé.

– Hé te, miket mondasz az én hűséges lovamról? Még hogy gebe?! Adok én neked mindjárt egy akkora taslit, hogy elmegy a kedved a szemtelenkedéstől. Eredj a dolgodra! – morogta. A Mágus, látva barátja feszült hangulatát, gyorsan elköszönt a lovásztól és kivágtatott a Kastély kapuján. Belveron alig bírta utolérni. A Kerekerdőig vágtáztak, aztán, ahogy idefelé is tették, megálltak, hogy felvértezzék magukat az ártó lényekkel szemben. Belveron még mindig morcos kedvében volt, így Arlen jobbnak látta, ha békén hagyja. Érezte rajta, hogy már nagyon vissza akar térni Daranba. Nagyot sóhajtott, aztán felpattant a lovára és várta, hogy barátja jelt adjon az indulásra. Lassan, de határozottan haladtak, a Mágusban ennek ellenére egyre jobban nőtt a feszültség. Be akarta bizonyítani Belveronnak, hogy szüksége van egy állandó útitársra, aki mindig elkíséri a Varázslónőhöz.

A szerencse mellészegődött, mert bonyodalmak nélkül sikerült kijutniuk a sűrű rengetegből. Most még gonosz törpékkel sem találkoztak. Az erdőből kiérve egyenes út vezetett otthonukig, villámgyorsan elérték falujukat. Amint megérkeztek, a Pap azon nyomban nekiállt feladatának megoldásához. Megnyugvással töltötte el, hogy sokkal hamarabb érkeztek vissza, mint amire számított. Hálásan tekintett a Mágusra, haragját mintha elfújták volna. A varázspor, amit Úrnőjük adott, kisegítette a bajból. Egy hosszú, megkönnyebbült sóhajt hallatott.

– Arlen, mostantól mindig veled megyek a Kastélyba, ha szükségem lesz a Varázslónő segítségére – veregette meg barátja vállát egy elégedett mosoly kíséretében.

– Számíthatsz rám – válaszolta szűkszavúan. Örömmámorban úszott, de nagyon visszafogta magát, hogy arcán ne látszódjon a határtalan boldogság. Nem akarta, hogy a másik rájöjjön a lelkében dúló gyengéd érzelmekre, mert biztos volt benne, hogy akkor soha többé nem tarthatna vele.

Ettől a naptól kezdve a Mágus töretlen lelkesedéssel kísérte barátját, amikor a Pap útra kelt Úrnőjükhöz. Többé nem került kellemetlen helyzetbe a Kastély lakói előtt. Barátságosan, de teljes tisztelettel viseltetett a nő iránt. Igyekezett elnyomni magában a mámorító bizsergést, amit mindig érzett, amikor egymásba fonódott a tekintetük.

2. fejezet:

Ahogy a Mágus az emelkedő felé közelített, lassított lova vágtáján. Az állat a végkimerülés határán állt, neki pedig szüksége volt hű társára, hogy elérje a Varázslónő Kastélyát. A domb tetejére érve megállította paripáját és leugrott róla. Hagyta, pihenjen egy kicsit, ő addig körbenézett. Lova elégedetten horkantva arrébb lépett, és egy kis pihenő után legelészni kezdett. 

A messzeségben már felsejlett a Varázslónő kastélya. Megdobbant a szíve, ahogy eszébe jutott, hamarosan újra láthatja. Már évszázadok óta csodálta őt. Az összes varázsló közül őt tartotta a legtökéletesebbnek. Minden találkozásuk mély nyomot hagyott benne. Nem ismert senki hozzáfoghatót, kitartásának, jóságának és szépségének híre bejárta az összes tartományt.

Elkalandozott gondolatait visszaterelte a jelenbe, sürgette az idő. Fontos küldetést kellett teljesítenie, ehhez pedig szüksége volt a nő segítségére. Ő az egyetlen, akitől megoldást remélhetett. Felpattant a lovára, finoman végigsimított az állat nyakán, ezzel is jelezve számára, hogy hamarosan célba érnek. Már nagyon közel voltak. Határozattan megrántotta a gyeplőt, és egy utolsó nagy vágtára fogta hű társát. Mágikus szavakat suttogott, ezzel is erőt adva paripájának. Szinte repültek az utolsó mérföldeken.

Az idő múlása mintha megváltozott volna, percek alatt elérték a Kastély nagy kapuját. Amint beléptek az udvarba, leugrott a lóról. Még körbenézni sem volt ideje, amikor felbukkant mellette az állandóan spicces Félszerzet, aki vidáman üdvözölte. Barátságosan elkérte tőle táltos paripája kantárját, és elvezette a fáradt lovat. Arlen nagy léptekkel felsietett a Kastély bejáratához. Erőteljesen kopogott, és türelmetlenül várta, hogy bebocsátást nyerjen. Pár pillanat múlva kinyílt a hatalmas ajtó, és a mindig minden körülmények között lelkes Bárd hölgy köszöntötte. 

– Ó Mágus, milyen régen jártál felénk! Úrnőm boldog lesz, hogy megint vendégül láthat téged – csacsogta vidáman a fiatal lány, és mélyen meghajolt előtte. 

– Gondolod? – kérdezte meglepetten, és egy fejbiccentés kíséretében ellépett a Bárd mellett. Szapora léptekkel a nagyterem felé vette az irányt. Szívesen váltott volna vele néhány szót, de sürgette az idő.

Nem volt meggyőződve arról, hogy a Varázslónő kitörő örömmel fogja fogadni. Igaz, hogy a találkozásaik alkalmával mindig nagyon udvariasan és kedvesen viselkedett, de többször előfordult, hogy minden látható ok nélkül hűvössé és zárkózottá vált. Csupa rejtély volt számára a nő. 

A Bárd hölgy, mintha nem is hallotta volna az elhangzott kérdést, csendesen becsukta a hatalmas ajtót, és méltóságteljesen lépdelve a fogadóterem bejáratához kísérte a férfit.

A Mágus hirtelen megtorpant, amikor észrevette a Varázslónőt a terem másik végén. Félig háttal állt neki. Egy kódexet tartott vékony ujjai között, amit elmélyülten lapozgatott. 

Arlen észre sem vette, hogy a Bárd hölgy megállás nélkül továbbhaladt, magukra hagyva őket. Ahogy a válla felett még visszanézett, szemében különös fény villant, száját enyhén elhúzta. Nem tetszett neki, amit a Mágus arcán látott.

A férfi továbbra is földbegyökerezett lábbal állt, képtelen volt megmoccanni. Csak nézte a nőt. Elmerült azokban az energiákban, amik belőle áradtak. Mintha utolsó találkozásuk óta Úrnője még több varázserővel rendelkezne. Hagyta, hogy ezek a különleges hullámok átjárják egész lényét, beszivárogjanak az ereibe, átszőjék a gondolatait. Lesújtotta az új csodás érzés, és a gyönyörű nő látványa. Úrnője ragyogóan festett hosszú, fehérszínű varázslóruhájában, aranyló szőke haja lágyan omlott a hátára.

Ő a legtökéletesebb lény, akit valaha is láttam – járta át a felismerés gondolata.

A nő lassan elszakította tekintetét a könyvről és ránézett. Halvány mosoly suhant át az arcán. 

Mágus! Milyen kellemes meglepetés. Hosszú ideje nem jártál nálunk. Minek köszönhetjük a látogatásod? – hangja udvariasan, de kimérten szólt. A nő tökéletesen érezte a férfi rezdüléseit, könnyen és akadályok nélkül tudott rákapcsolódni a belőle áradó energiákra. Azonnal tudta, hogy valami baj történt. Érzékei sosem hagyták cserben. Kérdő tekintettel nézte, és várta, hogy kiderüljön, miért jött el hozzá. 

Arlen megköszörülte a torkát, vett pár mély lélegzetet. 

– Úrnőm, a segítségedre van szükségem. A Pappal elkövettünk egy óriási hibát. Egy iszogatós esténken belefogtunk egy szerelmi kötelék létrehozásába. Azt hittük, nem nagy ördöngösség, hisz mindketten jártasak vagyunk a mágiában, de baj bajt követett. Nem voltunk elég erősek, hogy urai maradjunk a helyzetnek. Sajnos a végén csúfos kudarcot vallottunk. Ekkor lóra pattantam, és idesiettem hozzád.

Elnémult, amikor megérezte a Varázslónőben feltámadó dühöt. Nem tudta folytatni, szabályosan a torkán akadtak a szavak. Egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Sokkal nagyobb a baj, mint gondolta. Átkozta a percet, amikor belefogtak a varázslatba. 

Folytasd! – szólt rá indulatosan a Varázslónő. Nyugtalanság kerítette hatalmába. A Mágus és a Pap nagyot hibáztak. Égszínkék szemében felvillant a harag. Arlen egyik lábáról a másikra állt, közben a torkát köszörülte. Egyre jobban zavarban érezte magát.

Szóval, miért kezdtetek bele? Hisz tudnotok kellett, hogy szerelmi köteléket csak az engedélyemmel vagy az útmutatásommal lehet létrehozni – folytatta türelmetlenül.

Igazad van, Úrnőm! – szólalt meg végre. – Már nagyon bánjuk, ami történt. Van rá esély, hogy helyrehozzuk a hibánkat?

Esdeklő tekintetét látva a Varázslónőben csillapodni kezdett a harag. A Mágus vívódása sajnálatot váltott ki belőle. Lassan elindult a férfi felé. Amikor megszólalt, szavai már sokkal nyugodtabban siklottak a teremben. 

Gyere velem a varázslat termébe. Ott majd meglátom, mit tehetek. Addig is meséld el nekem, kikre esett a választásotok?

Amíg átsétáltak a Kastély másik szárnyába, addig Arlen részletesen elmondott mindent kalandos történetükről. Attól a perctől, amikor Belveronnal elkezdtek iszogatni, egészen addig, amíg nagy lelkesedésükben megpróbálkoztak egy szerelmi kötelék létrehozásával. Jószándék vezette őket, de be kellett látniuk, hogy semmi sem annyira egyszerű, mint azt elsőre gondolták. 

Drága Mágus, elhiszem, hogy jót akartatok, de kissé túlbuzgott bennetek a kalandvágy az ismeretlen mágia iránt. – Szíve megdobbant a nő hangjában bujkáló kedvességtől. Lelkét újra felkavarta a Varázslónő iránti vonzódása. Érzéseit igyekezett nagyon mélyre temetni. Úrnője elérhetetlen volt számára, és félt, hogy a nő megismeri legféltettebb titkát. Hiszen elegendő lenne egy érintés, és minden érzelme, vágya megjelenne Úrnője elméjében. 

Amikor a teremhez értek, a Varázslónő egy pillanatra megállt és felé fordult. Ráemelte tekintetét, hangjából eltökéltség sugárzott.

No, lássuk, mi történt az emberlényeitekkel. Kövess kérlek, hogy mihamarabb megoldást találjunk erre a nem mindennapi problémára. – Egyik kezét a kilincsére helyezte, de mielőtt kinyitotta volna az ajtót, a Mágus hatalmas kezét gyengéden a nő vállára tette. 

Úgy tudtam, ide nem léphet be senki rajtad kívül – hitetlenkedett.

Általában így van, de egy apróbetűs rész a kódexben kimondja, hogy indokolt esetben egy segéd beléphet a terembe. Ez a helyzet pedig elég kivételes. Jöjj utánam! – Határozottan elfordította a fogantyút. Arlen beleborzongott a tudatba, hogy hamarosan egy olyan helyen lesz, amit nagyon kevesen láthatnak. Néhány lépéssel lemaradva követte a Varázslónőt. Izgalom járta át. Fohászkodott, hogy sikerrel járjanak.

A varázslat termébe lépve különös érzések kerítették hatalmukba, hirtelen nyugalom töltötte el. A gondolatai kitisztultak, félelme az általuk okozott baj miatt egy csapásra elillant. Csak a cél lebegett előtte, megoldást találni a félresikerült kötelékre. Ahogy lassan követte a Varázslónőt, ámulattal nézett körül, nem tudott betelni a látvánnyal. Kellemes félhomály uralkodott a helyiségben, csupán a falak szolgáltattak némi világítást a teremben. A halványrózsaszín fény szinte kábulatba ejtette. Egy pillanatra megállt, kezével megérintette a felületet, ami mellett elhaladtak. Megdöbbent, amikor hozzáért; mintha puha bársonyt tapintanának az ujjai. Csodálatos érzés fonta körbe a lelkét. Behunyta a szemét, átadta magát a bársonyos érintésnek. Határtalanul boldognak érezte magát, gondolataira rózsaszín köd telepedett, mámorító bódultság lett úrrá rajta. Ebből az idilli állapotból egy kedves suttogó hang szakította ki. 

Jöjj ide Mágus. Kérlek tedd a kezed az asztalra! – Kelletlenül elszakította magát a faltól, és szó nélkül odalépett a nő mellé. A terem közepén egy hatalmas üvegasztal állt, a Varázslónő pici, vékony ujjai szinte elvesztek rajta. Követte Úrnője parancsát, tenyerét ő is az asztalra helyezte. Ahogy egymás mellett álltak, szinte összeért a kezük és a válluk. Hirtelen elfogta a remegés, újból feltört benne a vágy. A nőből áradó mámorító illat teljesen felkavarta. Hiába próbálta fékezni a gondolatait, azok önálló életre keltek. Magában fohászkodott, hogy a másik semmit se vegyen észre.

Most pedig hunyd le a szemed, erősen koncentrálj! Gondolj az emberekre. – Így is tett. Egy mély sóhaj kíséretében becsukta a szemét, erőteljesen magára parancsolt, hogy rendezze csapongó gondolatait, aztán várt. Hamarosan egy fiú és egy lány arca jelent meg előtte. 

Ebben a pillanatban az üvegasztal felülete megelevenedett, mintha csak egy ablak lenne. Újból kinyitotta a szemét. 

Innen indult a varázslat – kiáltott fel meglepetten.

Csitt – szólt rá rosszallóan a Varázslónő –, meg kell tudnom, mi történt. Csak akkor tudok segíteni, ha az egész varázslatot megismerem. Így most visszarepülünk oda, amikor ti beleavatkoztatok az életükbe.

A hatalom nem minden, a hatalommal játszani nem szabad.

Amikor Azoriában egy mágus olyan erőkkel játszik, ami meghaladja képességeit, nem várt folyamatokat indít el, ami nem csak az ő életére lesz hatással. Bár mindent megtesz, hogy a hibát helyrehozza, kénytelen felkeresni az emberek szerelmét őrző Varázslónőt.

A Varázslónő eleinte dühös a Mágusra, ám idővel a férfi közelsége olyan érzéseket kelt életre benne, amire nincs felkészülve, és esküjét figyelmen kívül hagyva, megszegi világuk szabályát. Ezzel végzetes hibát követ el.

A mindenség ura megbünteti őket.

Az emberi világba való száműzetés ideje alatt csak egyikük lehet tisztában azzal, honnan jöttek, kik is ők valójában, és így kell megoldást találniuk arra, hogy büntetésük alól felszabaduljanak.

Az eseményeket végig a szerelem mozgatja, még ha a szereplők sokszor ennek nincsenek is tudatában.

A regény főszereplője a legmélyebb érzelmeket éli át, és sokszor érzi úgy, hogy számára mindennek vége, nincs értelme tovább küzdenie a célért.

Ez a szívbemarkoló történet feltárja, milyen erőket mozgat meg két lélek szerelme, és mire lehetünk képesek a másikért.

 

Fülszöveg

További bejegyzések 

Uricska Erna bemutatkozó

Uricska Erna angol nyelvtanár, 1999 óta tanít angol nyelvet. Több mint egy évtizedet töltött el a közoktatásban, majd 8 évig a rendészeti felsőoktatásban, ahol angol rendészeti szaknyelvet oktatott. Jelenleg ösztöndíjas hallgatóként doktori (PhD) tanulmányait végzi a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Kommunikációtudomány Doktori Iskolában.

bővebben

Beleolvasó: Aurora P. Hill – A Gyöngyös Korona

Aurora P. Hill: A Gyöngyös Korona7. fejezet: Vihar Gabriela még napokig a palotában maradt, mert a távolról érkezett vendégeknek nem volt kedvük hazamenni. Voltak, akiket a falubeliek a házaikba fogadtak, de sokan kisebb sátrakban húzták meg magukat. Az új király...

bővebben
0

KOSÁR