A kis mókus rámosolygott. 

– Szia, én pedig Barni vagyok. Örülök a találkozásnak. Honnan jöttél? 

Csupi meglepődött, hogy új ismerőse így fogadta. Egy percig csak nézett, nem találta a szavakat. Végül elmondta, hogy egy kisebb erdőből érkezett. Barni kérte, hogy menjen vele, bemutatja a többieknek is. Csupi nagyon félt, és próbált felkészülni arra, hogy a többiek már biztos ki fogják nevetni. Megérkeztek egy tisztáshoz, ahol rengeteg állat gyülekezett. Éppen egy születésnapot ünnepeltek. Csupi megtorpant, és azon gondolkozott, hogy inkább visszafordul, de már késő volt. Barni hangosan felkiáltott: 

– Figyelem, mindenki! Szeretném bemutatni nektek Csupit. Ma érkezett a szomszéd erdőből. 

 Mindenkinek felragyogott a szeme, és mosolyogva üdvözölték Csupit. Hívták, hogy csatlakozzon az ünnepséghez. Csupi teljesen meghatódott, hogy ilyen kedvesen fogadták. Alig akarta elhinni. Örömében majdnem el is sírta magát. 

– Ki a szülinapos? – kérdezte. 

Legnagyobb meglepetésére egy teknőst ünnepeltek. Szülinapjára egy gördeszkát kapott a többiektől, hogy gyorsabban tudjon közlekedni. Csupi értetlenkedve nézett körbe, és azt gondolta magában: „Ilyen hely tényleg létezik, ahol elfogadják a másikat, és ahelyett, hogy kinevetnék, inkább támogatják, segítik? Bárcsak itt lenne Tóbiás…” 

A többiek látták, hogy valami bántja Csupit. Megkérdezték, mi a baj, tudnak-e segíteni. 

– Jól vagyok, csak hiányzik Tóbiás, a legjobb barátom – szomorkodott Csupi.  

Volt közöttük egy galamb, aki egyből felajánlotta, hogy ha szeretne, írjon neki egy levelet, és ő majd elviszi hozzá. Hamarosan jött is vissza a válaszlevéllel. 

 Tóbiás nagyon örült Csupi boldogságának. Írta, hogy büszke rá, amiért ilyen bátor volt, hogy belevágott ebbe az útba, és hogy az ilyen jól alakult. Kérte, hogy vigyázzon magára, és írjon még neki, hogy alakul az élete. 

Csupi és a többiek az ünnepség után nyugovóra tértek. Csupinak nehezen jött álom a szemére. Nem ismer itt igazán senkit, és a legjobb barátja sincs vele. 

A következő időben összeismerkedett a többiekkel, és mindenkivel jóban lett. Barátai is lettek, de mégsem volt boldog. Barni rákérdezett: 

– Mi a baj? Miért nem vagy boldog? 

Csupi elmesélte a történetét, és hogy maga sem érti, miért szomorkodik. Megkapott mindent, amiért elindult otthonról, minden adott, hogy boldog legyen, mégsem az. Barni gondolkodott egy kicsit, és így szólt: 

– Azt hiszem, tudom, mi a baj, Csupi! Megvan mindened, mégsem vagy boldog, azt mondod. De ezzel nem mondtál igazat. 

 Csupi kérdőn nézett Barnira, és kijelentette, hogy ő sosem hazudik. 

– Figyelj, Csupi! – folytatta Barni. – Sosem leszel itt sem igazán boldog. 

Csupi tovább faggatta, hogy mire gondol. Erre Barni: 

– Hisz te is tudod! A szíved mélyén! Amíg nincs melletted az, akit igazán szeretsz, aki a legtöbbet jelenti neked, addig sosem leszel igazán boldog. 

Csupi elsírta magát. 

– Igazad van, Barni, de mégis mit tehetnék? Nem akarok visszamenni oda, ahol mindenki bánt. Az lenne a legjobb, ha Tóbiás is itt élne, akkor lenne teljes a boldogságom.  

– Írj neki, hogy költözzön ide ő is – javasolta Barni. 

– Ez nagyon jó ötlet, de inkább személyesen beszélek vele. 

Az út nem volt olyan hosszú, mint aminek akkor tűnt, amikor eljött a másik erdőből. Tóbiás nagyon örült Csupi látogatásának és invitálásának. 

– Nagyon szeretnék odaköltözni, hogy veled legyek, de túl messze van. Az én tempómmal vagy egy évig tartana az út – szontyolodott el a teknős.  

– Kis barátom, emiatt ne aggódj, én mindenre gondoltam! – nevetett Csupi, és elővett egy gördeszkát, amit a többiekkel együtt készített. 

Tóbiás meghatódva átölelte Csupit. 

– Most már semmi és senki nem választhat el minket egymástól. Nagyon szeretlek! 

Csupi és az új diák

Kora reggel volt. Csupi, a kis medvebocs nem szeretett korán kelni, de véget ért az őszi szünet, így iskolába kellett mennie. Épp csengetésre ért be. Leült Tóbiás, a teknős mellé. Pár perccel később megjelent a tanár, Hugó, a bagoly. 

– Figyelem! Szeretnék bemutatni nektek egy új diákot, aki nagyon messziről, Afrikából jött. Fogadjátok szeretettel Rálfit! – mutatott az ajtó felé. 

Ekkor egy zsiráf lépett a terembe. 

– Szia, Rálfi! – üdvözölte őt az osztály egyszerre. 

Mindenki rácsodálkozott, hogy milyen magas. A zsiráfon látszott, hogy kicsit zavarba jött, és lehajtott fejjel ült le a hátsó padba. Csupi többször is hátrafelé nézegetett, de nem tetszett neki az új osztálytárs. 

Mikor szünet lett, mindenki odament Rálfihoz köszönni, meg kicsit beszélgetni, Csupi kivételével. 

– Te nem mész oda hozzá? – kérdezte tőle Tóbiás. 

– Nem terveztem. Nekem nem szimpatikus. 

– Legalább mutatkozz be neki! –  erősködött a teknős. 

– Na jó, odamegyek – válaszolta kedvtelenül, és beállt a többiek mellé. Megvárta, amíg mindenki elmegy, utána bemutatkozott. – Szia! Az én nevem Csupi. 

– Szia! Az enyém pedig Rálfi. Nagyon különleges neved van.  

Csupi erre nem mondott semmit, csak visszaült Tóbiás mellé. 

– Nagyon undok ez az új diák – bosszankodott. 

– Miért? Mit beszéltetek? 

– Bemutatkoztam, erre azt mondta, milyen különleges nevem van. Már megint van, aki a nevem miatt bánt – panaszkodott. 

– Szerintem nem úgy értette. 

– Nem érdekel. Többet nem beszélek vele. 

– Ezért már nem állsz vele szóba? 

– Pontosan. 

Másnap Tóbiás nem jött suliba, mert nem érezte jól magát, így Csupi egyedül ült a padban. 

– Csupi, ülj oda Rálfi mellé! – kérte meg a tanár. 

– Szeretnék inkább itt maradni, jó nekem egyedül – legyintett a kis medvebocs. 

– Ez nem kívánságműsor! Ma párban dolgoztok – emelte fel a hangját Hugó. 

Csupi ezután megfogta a füzetét, és odaült Rálfi mellé. Szünetben nem bírta ki, és szóvá tette az új osztálytársának, hogy rosszul esett neki, amit tegnap mondott. Elmesélte, hogy a régi erdőből pont emiatt költözött el, mert csúfolták a neve miatt. 

– Ne haragudj, ezt nem tudtam – sajnálkozott Rálfi. – Nem akartalak megbántani, nem azért mondtam, de együtt tudok veled érezni. Engem a magasságom miatt szekáltak Afrikában. 

– Nagyon sajnálom. Itt nagyon elfogadó mindenki, nem fognak bántani, és biztos hamar találsz barátokat is – mondta Csupi együttérzőn. 

– Úgy legyen – mosolygott Rálfi. 

Végül az összes szünetben jól elbeszélgettek, és Rálfi egy karkötőt is adott Csupinak, amit Afrikából hozott. 

Másnap Tóbiás már jobban volt, és jött suliba. 

– Na, mi történt tegnap? 

– Rálfi mellé ültetett a tanár. Nem is mondtad, hogy ilyen jó fej. 

– Mi ebből a tanulság? – kérdezte mosollyal az arcán Tóbiás. 

– Nem tudom. 

– Az, hogy ne alkossunk véleményt senkiről, amíg meg nem ismerjük. 

– Igazad van, mint mindig – sóhajtott Csupi. – Legközelebb már hallgatok rád, ígérem. Suli után elhívjuk Rálfit is a játszótérre? 

– Mindenképpen – nevetett Tóbiás, és átölelte Csupit.