Falakmögött értékelése

Andy T. Miller – Areán

Könyvajánló

Újabb érdekes és izgalmas könyvet olvastam nemrég Andy T. Miller Areán című regényét. A könyv fantasy zsánerű, melyben halhatatlan öregek és mai jelenkor, ezzel együtt, egy fiatal lány, Areán találkozik a régmúlttal. Nah ne hogy azt hidd, hogy egy újabb vámpíros sztoriról lesz szó, bár azzal se lenne semmi gond, de ezt most valami egészen más.

Íme a könyv, a borítója gyönyörű lett 🙂

A könyvet átjárja a misztikum, a varázslat, a halhatatlanság, a tudás és a szeretet.

Maga a sztori nagyon tetszett. Halhatatlan öregek, akik képesek test nélkül is létezni, telepátia és kötés, amellyel a szerelmi kapcsolatot mélyítik el, mindezt egy fiatal lánnyal karöltve. Nagyon élveztem a történetet, bár néhol úgy éreztem még bőven lehetett volna több információt csepegtetni és jobban kifejteni a történetet és magát a háttérsztroit is. Személyes véleményem, hogy ebben még simán lett volna még 200 oldal és úgy sem lett volna unalmas, mert az alapötlet és történet nálam nyerő volt.

Areán és Akiram párosáról szól a könyv főként, de mellette sok más szereplő is megjelenik. Bevallom engem Eric és Crissy ejtett igazán rabul, az ő személyiségük engem elvarázsoltak, de a többieket is megkedveltem. Egyedül Areánnal voltak fenntartásaim lehet az írónő szándékosan formálta ilyenre, de az is lehet azért éreztem néha a fellengzős, beképzelt stílust nála (ami egyébként szerintem nem passzolt hozzá) mert túlságosan röviden, tömören beszélt el dolgokat, néhol kifejezetten idegesített, ahogy a barátaival vagy épp a szüleivel beszélt. Emellett viszont mikor Crissyvel foglalkozott egyenesen imádtam, illetve voltak olyan jelenetei amikor kifejezetten szerettem. Kicsit kettős érzéseim vannak vele kapcsolatban 🙂

Összeségében szerintem egy nagyon jó kis könyv és remélem, hogy lesz neki folytatása, ahol még többet kapunk ebből a világból és a szereplőkből is.

Nálam a fent leírtak miatt 5/4.

Mindenkinek bátran ajánlom, olvassátok el és vesszetek el kicsit ti is ebben a világban, mert garantáltan ki fog kapcsolni.

Az eredeti bejegyzést IDE kattintva érheted el.

Smaragd admin

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További bejegyzések 

Németh Krisztina bemutatkozó

„Rengeteg történet kering a fejemben, de az én sorsom nem hagyja, hogy az írói fantáziám szárnyalása vezesse tollamat. Utamba küldi azokat az embereket, akikről írnom kell.”

bővebben
0

KOSÁR