fbpx

Andy T. Miller bemutatkozó

Rólam

Vidéken születtem, egy baranyai apró faluban, harmadik gyerekként. Legkisebbként mindenki engem akart tanítani, így már hatévesen egyedül olvastam. A könyvek mindig vonzottak, elvarázsoltak, a bennük rejlő világok csapdába ejtettek. Mivel fizikailag hátránnyal indultam az életbe, a gyenge lábam és a későbbi betegségeim meghatározták az életvitelem. A könyvek örök szerelem lettek számomra. Lehetőséget teremtettek, hogy mindazt megélhessem, amit a valóságban soha. Közeledve az ötvenhez úgy éreztem, itt az ideje, hogy elkezdjem azt az életet élni, amire titokban mindig is vágytam. Ehhez nagy lökést adott egy fájdalmas esemény, amitől tudatosodott bennem, hogy az élet véges, egyszeri és megismételhetetlen.

Az első verseim komolyak, depressziós hangulatúak, de hamarosan rátaláltam arra a játékos hangszínre is, ami miatt a gyerekversek gyorsan belopták magukat az olvasók szívébe. Elkezdtem leírni a gondolataimat, és hamarosan azon kaptam magam, hogy a helyi újság szerkesztőjének a nyomására odaadtam a verseim, és egy könyvben láttam viszont őket. 

Aztán egy újságban a cikkeimet. Alig néhány hónap elteltével pedig, egy újabb hosszabb kényszerpihenő alatt, a telefonomba kezdtem el bepötyögni a megálmodott meséimet. Az első időszakban egyedül a nővérem tudta, hogy írok, mindig mellettem állt, és támogatott, biztatott. Hálás vagyok, hogy nem hagyta feladnom, amikor elbizonytalanodtam, akadályokba ütköztem. Ő lett az előolvasóm. Az első három könyv teljes egészében telefonon íródott meg, de ma már természetesen laptopon írok és szerkesztek én is.

Areán

Az Areán- Magam vagyok a tűz! Egy álomból született, és egy különleges, misztikus történelmi sorozattá akar válni. Nem terveztem meg a történetet, sem a benne szereplőket, mindenki készen született, igazi egyéniség. A szereplők „mesélnek” nekem, mintha egy filmet látnék magam előtt,  csak le kell írnom, szavakba öltenem. Bízom benne, hogy mindenkinek tetszeni fog, aki elolvassa, és megbocsájtja majd első „gyermekem” esetleges apróbb hibát. Bevezető kötetként egy teljesen kerek, önállóan is teljes történet. Legkésőbb tavasszal várható a második kötete.

Klári és Claire

Most jelent meg e-könyvként a Klári és Claire című második regényem, egy újjászületett lányról, aki vissza akarja kapni a régi életét, amit elvettek tőle…

A jövő

Várhatóan már idén megjelenik a Katerina című, harmadik regényem, ami komolyabb témákat boncolgat. Szeretem az emberi érzelmeket megírni, a küzdelmeket, a dacot, a gyengeségeket is. Végiggondolni, hogy egy adott helyzet hova vezethet, attól függően, hogy akik részt vesznek az alakításában, miként döntenek. Aki megéli a mélységet, csak az tudja igazán értékelni a szárnyalást. Senki nem csak jó, tökéletes ember nem él a földön, mindenki gyarló és esendő, téved, hibázik, és bűnhődik. Szeretném hinni, hogy az olvasók épp úgy elmerülnek olvasáskor a történetekben, mint én amikor írtam őket. Köszönöm a türelmet, és minden leendő olvasómnak a bizalmat!

A könyv mindig két ember alkotása, az íróé és az olvasóé! Bízom abban, hogy sokan fogják szeretni a könyveim, az ő világuk teszi teljesé és egyedivé amit leírtam.

További bejegyzések 

Tánczos Lívia: Nem vagy bűnös!

„Pedig „amint vetsz, úgy aratsz”. Pontosan azt fogod visszakapni az élettől, amit beletettél. Hiszen a vonzás törvénye, vagy a vetés-aratás törvénye is erről szól.”

bővebben

Beleolvasó-Használd az elméd!

„Az élet sok megtanulandó leckét fog neked küldeni, hogy fejlődj és tanulj. Kihívások elé kerülsz, megoldandó feladatok sorakoznak előtted, amelyeket tévesen az emberek „problémának” hívnak. Sajnos ezeket a dolgokat ilyenkor nem a megfelelő szemszögből látják. Ezekkel az ösztönző kihívásokkal egy dolgod van: levonni a megfelelő következtetést, vagyis tanuld meg a leckét, azután lépj tovább.”

bővebben

Beleolvasó-Préda

„A kezem remeg, ahogy a szalagot a dobozra kötöm, mert a fiatal férfi még mindig engem figyel. Izgalmamban, hogy hamarosan egy félistent kell kiszolgálnom, megvágom magam a csomagolópapírral. Francba! A számhoz kapom sérült ujjam, hogy megállítsam a kiserkenő vért. Vásárlóm együttérző pillantást vet felém, én pedig biccentek, hogy minden rendben.”

bővebben
0

KOSÁR