Mélyen megérintődve feküdtem aznap este az ágyamban és a történteken gondolkodtam. Rengeteg érzés kavargott bennem és tudtam nem lehet véletlen, hogy szemtanúja voltam ennek a jelenetnek.

A nyáresti borozgatások alkalmával, mindig érdekes új és régi arcokkal találkoztunk. Akkor is így történt. Úgy hozta a véletlen, amikor a törzshelyünkre értünk, egy közel húsz fős, ismerősökből álló társaság fogadott minket.

Még ki sem hozták az első italt, máris megjelent, egy hetvenes éveiben járó, cigány muzsikus. Ütött-kopott hegedűjén, jól ismert dallamokat játszva idézte fel bennünk, egykori egeri bortúránkat. Hallgattuk, ahogy bazsevál és néha mi is nótára kezdtünk vele. Észre sem vettük, hogy hamarosan záróra, csak a pultos kislány pakolászása ébresztett rá minket, hogy az estének hamarosan vége. A bácsi szépen komótosan elcsomagolta a hangszerét, illedelmesen elköszönt, majd a bejárati ajtó előtt letámasztott biciklijéhez sétált.

Eközben egy tőlem fiatalabb, 20-22 éves, agyon tetovált, öltözéke alapján rapper srác lépett oda hozzá. A körülöttem lévők csacsogásától, nem hallhattam jól amit mond, csak egy köszönömöt tudtam leolvasni a szájáról, és láttam, ahogy átnyújt egy ezrest az öregúrnak, aki egy meleg kézfogással hálálta meg a fizetséget és a szavakat. Könnyek szöktek a szemembe a jelenet láttán.

Megindító volt látni, ahogy ez a két perifériára szorult ember, ilyen őszinte tisztelettel viseltetnek egymás iránt, és én a középszerűségbe burkolózva, gombóccal a torkomban, csak ültem ott és néztem őket. Valami ilyesmit jelenthet embernek lenni, embernek maradni.

Indulás előtt odamentem a sráchoz és elmondtam neki, hogy mennyire szép dolog, amit tett. Válaszul csak annyit kaptam, hogy bár ő nem szereti ezt a fajta zenét, a bácsi jól játszott, szívből zenélt és emellett nem tudott szó nélkül elmenni.

Ez volt annak a napnak a csodája. Egy csoda, amit a mi húsz fős társaságunkból egyedül én vettem észre, ám én örökre az emlékezetembe véstem e két férfi történetét.

/Petróczki Kitti/