A mindenség csókja
Az érintetlen csend keblein
Pihen a sötétség,
Lágyan sóhajt az éjben
A naív reménység.
Arcomra mosolyt csal
A gondolatok tánca,
Amelyben egyesül
Test és lélek násza.
Úton vagy. Jössz. Érzem.
Megmozdulsz a levegőben.
Suhanva lopakodik a Minden.
Zsíros-Takács Mária
/2008/
„Pedig „amint vetsz, úgy aratsz”. Pontosan azt fogod visszakapni az élettől, amit beletettél. Hiszen a vonzás törvénye, vagy a vetés-aratás törvénye is erről szól.”
„Az élet sok megtanulandó leckét fog neked küldeni, hogy fejlődj és tanulj. Kihívások elé kerülsz, megoldandó feladatok sorakoznak előtted, amelyeket tévesen az emberek „problémának” hívnak. Sajnos ezeket a dolgokat ilyenkor nem a megfelelő szemszögből látják. Ezekkel az ösztönző kihívásokkal egy dolgod van: levonni a megfelelő következtetést, vagyis tanuld meg a leckét, azután lépj tovább.”
„A kezem remeg, ahogy a szalagot a dobozra kötöm, mert a fiatal férfi még mindig engem figyel. Izgalmamban, hogy hamarosan egy félistent kell kiszolgálnom, megvágom magam a csomagolópapírral. Francba! A számhoz kapom sérült ujjam, hogy megállítsam a kiserkenő vért. Vásárlóm együttérző pillantást vet felém, én pedig biccentek, hogy minden rendben.”